Nekem van és mégse használom, mert kicsi a zár és nem fér a tárcsa mellé. Engem épp rendőrök segítettek ki, mert kifogyott a benya az M3 bevezetőn a kúttól 100 m-re. Aztán meg ők állították nekem fel a vasat és próbálták lerúgni a zárat a tárcsáról. Annál nincs égőbb
Szombaton két haverommal csapattunk a lepencei úton. A Gixeres srác jól ismeri az utat és én meg tartottam a tempóját. Odafelé minden ok volt, aztán visszafelé az egyik balosban soknak éreztem és egy picit fékeztem, de ettől szélesedett az ív. Már nem sok volt a szélétől mikor elengedtem a féket és rádöntöttem egy kicsit, hogy elforduljak. De sajnos már ott poros volt és azonnal földhöz baszott.
Utólag kielemezve, elkövettem a leghülyébb hibát. Néztem az útszélét, ahelyett, hogy az elején kis hátsó fékkel ledöntve a kanyar kijáratot lestem volna. Tipikus saját faszság
Igen-igen lábon óhajtom felvinni, úgy a legbiztosabb, meg legalább látogatást teszek nálunk másrészt meg valóban nem lesz kis mutatvány a telibe fényezést, ezért is halasztom télire. Ha nem jön semmi borzasztó közbe, akkor már lesznek ismét pénzügyi tartalékaim:-)
Nevess, nevess... esőben robogva is szárazon szállok le róla . Télen is használtam munkábajárásra, reggel fél hétkor és este fél tízkor mínusz fokokban is felnyitott sisakplexivel közlekedtem jó az nagyonis
A Szitu:
oldalzsebes nadrag, benne a blackberry-m tokkal. Elindulok ugye, tarcsazar megfog, eldolok. Mire felocsudok mar a motor nyomja a combom belso felet, a kulso oldalan meg a telefon figyel.
Felkaptam a motort, lattam h semmije se log (szerencsere), hazaerkezven viszont meglehetosen faj a labam, s a BB kijelzoje off :(
Sebaj, ha vki felajanlja a szezon elejen, h ez az egy eses/bukas lesz a szezonba, vakon alairom.
De hogy legyen min röhögni: egyik ismerősöm (rendszeresen történik vele ilyen) leszállt a motorról, úgy hogy nem volt kint az oldaltámasz. Persze mikor már leszállt, észrevette és próbálta menteni a helyzetet: utána nyúlt és elkapta amit ért: a tükröt ! A motor persze felborult, a tükör meg a srác kezében ! Mivel egy idomos gép volt, akadt mit foltozni a tükör miatt, amúgy nem lett semmi baja
De nem kárörvendek mert ilyen malheur velem is megtörténhet...pedig volt a társaságban egy-két jó történet még...
A másik meg megállt tankolni. Nem figyelt ő sem a sztenderre. A motor simán eldőlt, persze a kútoszlop felé. Olyan szerencsétlenül, hogy az FZS1000 hűtőjének a sarka pont ráesett a kút melletti padka élére...már spriccelt is...
Akkor, ha jól értem, télen "telibe" lesz fújva a gép? Az nemkevés pénz... felhozod lábon, vagy felküldöd postán a fényezendő elemeket? Fényező és műanyagozó ismerősöm egy melegebb koratavaszi hétvége után mondta, hogy "Van most nálam 3 doboz motor"
Igen, igen lassacskán alakul az:-)! A fényezést majd csak télire időzítem...pénzügyileg is és időben is jobban járok. De úgy tervezem, hogy bár komáromi vagyok, de Pestre viszem fel ismerősömékhez! Bátyám Gixxerjét is nagyon szépen megcsinálták! Ha jól rémlik Árpádföldön van a műhelyük. Egy családi vállalkozásról van szó. Cservenka Lászlóékhoz. Na ez volt a reklám helye . Lenne nyílván helyben is fényezős, de nem akarok "bohóckodni" hogy vagy bejön vagy nem. Felviszem Pöstre Lacibá'ék kikeverik a gyári színkód alapján a színt és hadd menyjen. Úgyis kell matrica is...itt helyben meg nemigen foglalkoznak ilyennel a fényezők...van sajnos rossz tapasztalat is ezzel kapcsolatban. A tank is kicsit sérült, az is fényezésre szorul, no meg a sárvédő meg a jobb oldali fejidom belső takaró idomja is fekete színben sikerült vegyek, így azt is fényezni kell . De így is örülhetek hogy motorikusan semmi baja sem lett a gépnek ! Úgy néz ki, hogy péntekre veszek ki szabit...addigra meglesz minden szükséges dolog, hogy ismét keréken legyen a kicsilány azt amint egyben, aznap irány Győrújbarát motoros tali !
De olcsón megúsztad.
Utólag kielemezve, elkövettem a leghülyébb hibát. Néztem az útszélét, ahelyett, hogy az elején kis hátsó fékkel ledöntve a kanyar kijáratot lestem volna. Tipikus saját faszság
és az oldal dekli horzsolódott. Szerintem 50-60.000-ből kijön
Te pedig epulgess felfele!