Harpi, ha ráérsz, irj pár sort azoknak, akik majd sv-t vennének. Mégiscsak több és jobb tanácsot tudnál adni első kézből, mint egy motoros újságíró, akit fizetnek, és nem őszinteségből ír cikket.
nnna, közben sok gondolkodás után az van, hogy már a kereskedőket faggatom, hogy mégis hogy megy ez. A választott gépjármű a gsxr600. Remélem hozza azt, amit szeretnék tőle. Az SV-t csak $ügyi megfontolások miatt gondoltam, de legyen inkább az, hogy luxuscikken nem spórolunk.
Amúgy egy-két évre vetítve már a motor ára csak a legnagyobb tétel, és kezdenek sorakozni az egyéb összegek.
Az már világos, hogy az elmúlt pár évben az 1000-es gixer volt a vezető, viszont hatszázas vonalon nem a gixer a legjobb. A különbség amugy (honda, yamaha, kawa) nem nagy, ahol meg nagy (triumph), ott az ár is feljebb csúszik. A kereskedők néhol nagyon furák, nem is tudtam, hogy ebben a szakmában is van olyan, aki ennyire nem ért ahhoz, amit csinál (nem -csak- szakmailag, de emberileg is).
Amúgy tudom, hogy okosabb választás lenne az SV, de pohi, és az általa megismert doktoragy (hát, igen kemény világban élünk...) segített rámutatni, hogy mit vennék 2008-ban, ha sikerülne eladni az sv-t
Már csak az a kérdés, hogy meg tudok-e bizni egy kereskedőben. Ti hogy voltatok vele? Nagyon paramalac vagyok, mert magyarországon korrekt kereskedőt még nem láttam...
Hali Mindenkinek!
Most egy sv650 boldog tulajdonosa vagyok.Az idei szezont egy ezres géppel szeretném kezdeni.Két gép között gondolkozom sv 1000 vagy Aprilia falco 1000 mind a kettő mellet szólnak érvek, és ellenérvek.Akinek van valami tapasztalata,esetleg próbálta mind a két gépet, írja már le, előre is kösz !
Akkorisegy öreg fejlesztés a blokk meg úgy ahogy van az egész motor. Nem egy ember mondta már aki a Banditokat dícséri az nem tudja mi a jó motor Nekem nem kéne az biztos. De nem is izgat.
a turbos adatai és használhatósága érdekelne.Sajnos a beszerelést nem engedhetem meg még vagy 20 évig.Nálam az okosítás elsősorban súly csökkentést jelent és itt már 1 rendszer is nagyon sokat számít kb10 kg.Igazad van GSX-R soha nem lesz belőle de ne is legyen.kb 7 év sor4 után ültem át v2-re és a fogyasztást leszámítva nem bánom
Az SV soha nem lesz GSXR!!
Hegyezgetni lehet, én is ezt teszem, de nem igazán van értelme. Súlyos 10-100e ft-ok és minimális teljesítménynövekedés.
Én Csunderlik Csabát javasolnám. Ők foglalkoznak teljesítménynöveléssel, és mindeféle kütyüjük van ehhez. (Fékpad is)
Úgy tudom most a télen csinálnak egy turbós busát is, és szerintem az sv-re is tesznek ha szépen kéred, és még szebben fizetsz!! prop-tech
Azért azon elgondolkoznék, hogy mennyit szeretnéd így használni a motort, mert azt hiszem meglehetősen tiszavirág életű lesz egy turbóval megspékelve.
Bár elég egyedi motorod lenne! Ha rászánod magad egy ilyen nagyobb volumenű beavatkozásra legyszi tedd itt közzé!! Biztos hogy rajtam kívül még sokan kíváncsiak lennének rá.
Esetleg egy 650-es Bandithoz lehetne hasonlitani az SV-t? Az azért modernebb, bár az is nehezebb!
Vagy talán a gsxr600-ashoz kéne hasonlitani De az ugye máshogy más
Jaj igen azt még akartam írni simán van 30-35 kg a 2 motor között. Én mentem 750-es gsxf-el hááát az bazz sokkal kezelhetetlenebb volt mint az 1000SV!!!!!!!!! Ja és menetteljesítményben sehol sem volt
Tényleg olyan nagy a klömbség a gsxf és az sv között Le-ben ugy tudom ninncs nagy külömbség. SV biztos már alacsonyabb fordulaton jobban húz fent meg talám a gsxf.
Vidéki lány, rendszeresen szervizelve (még nem volt szervizben ) csak turázásra használt, uj gumi, friss lánccsere---1000km
Persze ha megnézed minden kiderül és vannak még alkalmi vételek
állitólag lányé-nem kezdődik jól(nem a lány miatt) nézd a forgalmit (igaz családon belül lehet más nevén is) beszélj vele ,mond neki vigyen 1 karikát (ilyenkor kibukik hogy kamu v sem nagyrészt)
1000km ilyenkor a szervizek nagyrésze olajat cserél(szervizkönyvbe jegyzik) és ez nekik is visszaellenőrzés hogy rendben van minden.látszólag-az utolsó csavarig mindent(nálam 1 gép a váz részleges festésén bukott meg, nem sv volt, mást leszámitva patika volt a gép a tulaj csak pislogott hogyan szúrtam ki-szakmám)
a suzukiknál legkönnyebb modja hogy észre vedd a bontást a műanyagok összefogására alkalmazott bolhák felülete-könnyen karcolodik.
idomos, szalomban áll, 1tulajtol, szkonyveben meg csak az uzembehelyezes van benne.
állítolag egy lányé volt
Törve nem volt ... látszólag.
DE mit történt vele 1000km alatt? simán meg lehet ölni, de legalábbis lerövideteni az életét
650/1000 közt dönteni nehéz mérvadó hogy hol?(pálya,város,hosszabb túra) hogyan?(1v2személy)és mennyi kp van utazásra?
Saját tapasztalat szerint sok sor4 városban nem fér be olyan helyekre ahova én az 1000el,de mégis utálatos a dugóban tekergetni súlya miatt és még a gumi is tiszavirág életű lesz(ez 650nél nem)
fogyasztás a 2 között igen jelentős csavarva volt már 12 is míg 650 et 8nál többel nem igazán tudsz.
országúton 1000 nél a váltót el fogod felejteni mindent megold nyomatékból 6.ban 50-261 mindegy.
650 nél olcsóbb a kipufogó csere is,és mindenki bátran megülheti.A kormány stabil az ezres talán legnagyobb és mindenkor tapasztalható előnye-hidd el nagyon sokat számit
sziasztok friss regisztrált v.ok egy 2004es 1000s tulajdonosa,frissen vettem sajnos nem sok km van benne időhiány és 1 baleset miatt.egy kis okositást szeretnék a modelre,végre többet kitudjak belőle csavarni (eddig óraszerint 261,2személlyel 246).Ha valaki tud v.mit a Kölni kiállitáson kiállitott turbosrol szivesen fogadnám.
ezt azért nem mondanám így