Az az igazság hogy nagyon gondolkozóba estem az sv650 felé csak én már régebb óta motorozok aztán rám is rám találta lóerő meg a sebesség mánia,van egy gsx600f-em kétszer mentem vele 210-et amúgy 120 és 160 közöt motorzgatok,de úgy érzem kicsit már kevés a gsxf lóerőre is meg végsebességre is na meg nem egy nyomaték bajnok de amúgy jó kis motor.Szóval attól félek hogy nekem már kevés lenne a 72 lóerő pedig csupa jókat olvasgatok tőletek az sv650-ről,meg szoktam teszteket is olvasni de azok vagy dicsérik vagy leszólják,van olyan tesztelő aki azt írta hogy női motor vagy hogy kezdőknek való egy másik teszelő azt írta király kis gép a kezdőktől a profikon át mindenki igényét kielégíti meg hogy kis fordulattól egész a végéig nagyon jól húz.Most nem tudom mit higgyek el még nem mentem ilyen géppel.Na meg tudatalatt tudom hogy nem egészséges ez a mánia ami most rajtam van mert az életembe is kerülhet csak hát minden hol azt látni hogy az a király akinek a gépe már ketőszáz felet tud repeszteni,meg akárhány száz lóerős,meg mindíg kettőszáz felett motorozik.Az a lémyeg hogy szeretnék egy jó motort amit nem kerül sokba fent tartani meg ha kell megyeget is.Ja és még annyi hogy sv650s-en gondolkozom hogy bírja a két személyes használatot mennyit veszít ilyenkor a dinamikályából?
Hello Urak
Amint látom nem kezdő (velem ellentétben) társaság jött össze ismételten ezen a fórumon, így kikérném a véleményeteket:
milyen ruhát javasoltok SV650-hez, túrázáshoz bőr (látatlanban én erre szavaznék) vagy nem? Szeretném megtudni ténylegesen mik az előnyei és mik a hátrányai a bőrnek illetve a szövetnek, átérték arány is érdekel, de elsősorban az, hogy melyik mennyire kényelmes, mennyire kényes (a bőrt milyen időközönként és hogyan kell ápolni, ha kell egyáltalán), mikre kell odafigyelni, stb. Szóval minden személyes tapasztalat érdekel, ne fogjátok vissza Magatokat:
Egyelőre még nincs mocim, mert előbb a felszerelést akarom megvenni, nehogy elfogyjon a pénz, és hát sisakra, kabátra, nadrágra, szóval a biztonságra nem szabad sajnálni sztem. Ha egyben szeretném megvenni az összes cuccot (jó lenne még decemberben, hátha van vmi akció Karácsony előtt ) akkor szerintetek is érdemes kimenni a Louis-hoz Bécsbe? Több ismerősöm oda jár vásárolni.
Sisak, kabát, nadrág stb mi az, ami szerintetek a legfontosabb szempont. Nagyon olcsót nem akarok venni, nehogy ráfázzak, de a csillagos ég meg kicsit messze van, szóval az aranyközéputat választanám.
Ez megint nagyon használat függő kérdés.
Ha nem bántod az ezres egy picit költségesebb mint álltalában a sor 4-ek, bár az ezres gixxernél nem hiszem hogy nagyobbak a fenntartási kölségei. A V2 általában kicsit jobban fogyasztja a gumit és a láncot. De ahogy Koca is írta ha nem elmebeteg módon közlekedsz akkor akár 15-e km-et is elmehetsz a gumival és 20-25e km-et a láncal. A szervízdíjak meg ugyan ott vannak mint a többi Suzukinál.
A 650-es ebből a szempontból szerintem egy kicsit hálásabb, mert nem annyira zabálja a gumit és a láncot sem. Ja és az is naggggyon jó kis motor szerintem.
SV650ZZOLI, a te motorod szinte rajtra kész!! Szerintem sokat ne költs rá, ha fém fékcső van és a gumid is jó akkor először így próbáld ki. Aztán majd te eldöntöd hogy a tudásszintedhez ez így elég e, vagy futóművet tuningolsz. Azért az rosszul is el tud sülni.
Picit irígyellek mert a 650-es mezőny nagyon jó társaság. Az 1000-es brigád se rossz, sőtt, de a 650-be több a cimborám.
Köszönöm kérdésed, valóban nem. Illetve közúton, túrázni nagyon jó, mert egy kicsit kisimítja ezeket a balkáni utakat. Pályára neken nem jött be, puhának találom féktávon az elejét.
A 650-nek viszont gyárilag igen gyengécske a futóműve, azon segíthet.
Szerintem egyellőre semmit. Talán valami jobb gumi a gyári helyett nem árt, de ráérsz majd akkor alakítgatni ha egyáltalán bejön a pályázás, és a tizedekért kűzdesz.
Azt mondta nekem egy komoly versenyző barátom hogy először tanuljak meg motorozni és majd utána alakítgassak.
Ha minden képp változtatni akarsz a nagy többség fém fékcsövet és progresszív rugókat alkalmaz.
Mondjuk a progresszív rugó nem mmindenkinek jön be igaz Koca??
Csak a történeti hűség kedvéért: ez a rosszarcú 3 másodpercet ver rám körönként. Már előre félek az áprilistól, hogy ha hátranézek, mindig azt látom majd, hogy 73 73 73 73 ...
Majd nézz rá kérlek az órára amikor elhúzok melletted, adj hozzá valamennyit és máris publikálhatod az eredményt!
A jobb kezemmel egyébként (amit most már vízszintes fölé is tudok emelni!) mást is tudnék mutatni Neked.
Jövőre győzzön a jobbik! (Azaz természetesen én.)
Addig beszerzek egy csodaszép metálfekete félszemű SV-woodoo-bábút és edzek!
Tényleg Koca te 190-ről vagy 240-ről veszed a féktávot??
Hagyd a fenébe a választ csak legyints egyet jobb kézzel!!
És hogy mindenki képbe kerüljön, Kocával mindíg szívjuk egymás vérét,és hasonló időket motorozgatunk. Vele tervezem jövőre a legynagyobb csatákat a kupában!
Edzél Koca!!!!
Csak azért hogy vitázzak egy kicsit Koca barátommal, elárulom hogy a túragumival igen kecses kis mintákat lehet biza rajzolgatni. Legalább is 1-2-ben igen. Nekem a gyári gumi(ohne pálya) 5400km-et ment el,és bár nem kifejezett túra gumi mégis rajzolgatott.
Aztán felhajintottam egy sokak által fizázott Bt014-et autópályáztam vele ca.3000-et és pályán is próbálgattam. Most 5000km van benne és még egy 1000-1500km-et elmegy. Biztos hogy vannak ennél jobb gumik is, de nekem még soha nem volt ilyen, és ennél jobb sem. Ár érték arányban meg szerintem verhetetlen volt.
Bár a kigyorsításkori aszfaltcsíkozás az SV-vel némi barokkos túlzásnak tűnik, az tény, hogy az ezres jobb étvággyal fogyasztja a gumit, mint a 650-es. Ez nyilván összefüggésben van a nagyobb lendülettel és a motorerővel. Egyébként a gumit alapvetően a pálya eszi. Itt a különbség mondjuk annyi, hogy a kisesvé inkább csak a lapját fogyasztja a gumiknak, míg a nagyobbaknál a futófelület is fogy a féktávon gyakran előzgető hátsókerék miatt. Ez persze némi gyakorlás után sokat finomodik, de nem mindegy, hogy a Hring célegyenes végén 190-ről vagy 240-ről veszed a féktávot, ami viszont az első gumma mintáit tizedeli.
A gumifogyásra egyébként ugyanaz érvényes, mint a benzinre: ha szépen elközlekedsz, kirándulgatsz, stb, akkor egy közepesen kemény v. kicsit keményebb keverékű gumival elmehetsz 15 ekm-t. Ha sportosabban közlekedsz, pályázol, stb. akkor nyilván közepes, vagy ennél puhább keverékkel 3-6 ekm-t tehetsz bele.
Nálam pl. a benzinnel kb. azonos nagyságrendű a gumifogyasztás. Ehhez jön még a szervizelés és a biztosítások szintén hasonló összege. Ja és persze az ember mindig alakítgat valamit a gépen (sportdob, fékcső, injektortérkép-átírás, stb...). Meg hát vannak azok a bizonyos aszfaltnyom-eltűntető költségek is, amivel senki nem számol, pedig szorosan kapcsolódik ehhez a hobby-hoz. Ha ehhez hozzávesszük az olyan kiadásokat is, amik a motorozással összefüggésben még megjelenhetnek (pályadíj, szállás, matrica, stb.), akkor meg már szinte eltörpül az üzemanyagköltség összege (ami az én esetemben egyébként egy idő előtt végetért 10 ekm-es szezon alapján úgy 15% lehet). Ezzel meg kár spórolni, mert az egész értelme kérdőjeleződik meg.
Mit sorolsz a fenntartási költséghez A benzin azért nem elhanyagolható költség
Mondjuk ha pályázol akkor a dupla fogyasztásért is kárpotol az élmény stb. de azért ha sokat turázgatsz akkor azért nem mindegy mennyi a fogyasztás.
Azért vigyázzál az SV-vel, nem Gilera! Könnyedén elsokalhatsz egy kanyart vagy egy féktávot a jóval nagyobb teljesítmény miatt! Felnőni hozzá meg kell pár ezer km.
W.
Amint látom nem kezdő (velem ellentétben) társaság jött össze ismételten ezen a fórumon, így kikérném a véleményeteket:
milyen ruhát javasoltok SV650-hez, túrázáshoz bőr (látatlanban én erre szavaznék) vagy nem? Szeretném megtudni ténylegesen mik az előnyei és mik a hátrányai a bőrnek illetve a szövetnek, átérték arány is érdekel, de elsősorban az, hogy melyik mennyire kényelmes, mennyire kényes (a bőrt milyen időközönként és hogyan kell ápolni, ha kell egyáltalán), mikre kell odafigyelni, stb. Szóval minden személyes tapasztalat érdekel, ne fogjátok vissza Magatokat:
Egyelőre még nincs mocim, mert előbb a felszerelést akarom megvenni, nehogy elfogyjon a pénz, és hát sisakra, kabátra, nadrágra, szóval a biztonságra nem szabad sajnálni sztem. Ha egyben szeretném megvenni az összes cuccot (jó lenne még decemberben, hátha van vmi akció Karácsony előtt ) akkor szerintetek is érdemes kimenni a Louis-hoz Bécsbe? Több ismerősöm oda jár vásárolni.
Sisak, kabát, nadrág stb mi az, ami szerintetek a legfontosabb szempont. Nagyon olcsót nem akarok venni, nehogy ráfázzak, de a csillagos ég meg kicsit messze van, szóval az aranyközéputat választanám.
Köszi előre is, ha tudtok segíteni, üdv.,
Zoli
Ha nem bántod az ezres egy picit költségesebb mint álltalában a sor 4-ek, bár az ezres gixxernél nem hiszem hogy nagyobbak a fenntartási kölségei. A V2 általában kicsit jobban fogyasztja a gumit és a láncot. De ahogy Koca is írta ha nem elmebeteg módon közlekedsz akkor akár 15-e km-et is elmehetsz a gumival és 20-25e km-et a láncal. A szervízdíjak meg ugyan ott vannak mint a többi Suzukinál.
A 650-es ebből a szempontból szerintem egy kicsit hálásabb, mert nem annyira zabálja a gumit és a láncot sem. Ja és az is naggggyon jó kis motor szerintem.
SV650ZZOLI, a te motorod szinte rajtra kész!! Szerintem sokat ne költs rá, ha fém fékcső van és a gumid is jó akkor először így próbáld ki. Aztán majd te eldöntöd hogy a tudásszintedhez ez így elég e, vagy futóművet tuningolsz. Azért az rosszul is el tud sülni.
Picit irígyellek mert a 650-es mezőny nagyon jó társaság. Az 1000-es brigád se rossz, sőtt, de a 650-be több a cimborám.
A 650-nek viszont gyárilag igen gyengécske a futóműve, azon segíthet.
ö lenne a kicsike
Azt mondta nekem egy komoly versenyző barátom hogy először tanuljak meg motorozni és majd utána alakítgassak.
Ha minden képp változtatni akarsz a nagy többség fém fékcsövet és progresszív rugókat alkalmaz.
Mondjuk a progresszív rugó nem mmindenkinek jön be igaz Koca??
milyen cuccok kellenek??köszike