Na és persze remélem, hogy én is (mi is, ugyanis a környzetemben már tekernek páran pár éve mocival , csak én várok) Veletek gurulhat majd sok száz-ezer KM-t a közeljövőben.. sztem egy jó motoros nem attól lesz jó, hogy ilyen vagy olyan gép van a segge alatt.. ezt a játékot nyakon felül játszák.. ezt is:)
Zoli
Srácok/Lányok (ha vannak ),
nagyon jó a csevej, értékes infókat kap az is, aki nem feltétlenül szól hozzá - de persze nem bírom én sem megállni:)
Én most járok nagymotor Kreszre, és a tanárom ugyanezt mondta: "A jogosítvány nem arra bizonyítvány hogy tudunk motorozni, hanem arra hogy a forgalomban, az utakon megtanuljunk motorozni." Szó szerint:)
És énis egy 650 naked SV-t szeretnék tavasszal, de jó lesz az jövő nyárnak is sajnos... ha egyáltalán..:) De bízzunk benne, hogy egyszer végre meglesz..
Sajnos most semmilyen, mivel ép lakásvásárlás küszöbén állok, pénteken írtam alá a szerződést a jövőbeli kis kuckónkra. Úgyhogy csak jövőre leszek motorközelben ismét, remélem tavasszal sikerül belefogni egy jó vas megvásárlásába. Addig ha szerencsém van, a bátyámtól sikerül elcsaklizni a CBR-jét, bár ez olyan mintha a feleségét kérném kölcsön
Casco-t személy szerint hülyeségnek tartom, sajnos van előttem rossz példa a bratyus révén. Tavaly beleszállt egy autó, motor eleje összetört (lámpa, idomok, stb..) A kár kb 500e ft. Na azóta bíróságon van az ügy, mivel a biztosító nem hajlandó fizetni, pedig nem a bátyám volt a vétkes.
A kocsinkra se kötöttem, röhej lenne hogy eddig százezreket odafizettem volna a semmire. Ha gáz van, a biztosító úgyis kihúzza magát, a kis sérüléseket meg úgyis zsebből fizeted.
A riasztónak azért van értelme, főleg ha pl távolságérzékelős. A jobbfajta lakatok, zárak, láncok sokat érnek.
Jó érzés, ha ilyen normálisan gondolkodó csapattal akad össze az ember. Remélem, jövőre lesz alkalmunk közös gurulásokra is!
Losika: tudom, hogy a casco drága (nekem ezres és vidék, ezért nem tudok kb. árat sem mondani), de minden relatív. Kifizettem rá az idén kb. 80 pénzt és szívtam is miatta a fogam, most viszont van egy 6-700-as károm. Lopás ellen: ne hagyd őrizetlenül. Jó minőségű (nem 5000 Ft-os) tárcsafékzár, lehetőleg lánccal kombinálva. Esetleg riasztó, de nem biztos, hogy ennek sok értelme van. Igazából sokmindent nem tudsz tenni. Ne tartsd teremgarázsban!
Tutis: most milyen mocid van?
Köszi az eddigi hozzászólásokat. Tutis inkább maradnék a tanuló kis SV-nél. Bármennyire is óvatos vagyok, azért ha ott az a sok lóerő és néha kicsit ráakarsz húzni, vagy bármit is hibázok, az biztos megbosszulja ha egy GSX-r 600-asra ülök fel. Megmondom őszintén nem tudom, hogy hány évre tervezem, de azért számoltattam 7 évre a hitelt, mivel igy kisebb a törlesztő. 5 évre nem kérdeztem, de szerintem 30-35 ezer körül mozog akkor. Amit tervezek, az sok túrázás jó társasággal, remélem majd a fórumon sok ismerőst szerzek és mehetünk majd sokan. Évi 8-10 ezer km-t tartok reálisnak, de lehet, hogy az már nagyon sok??
Van köztetek budapesti lakos ? Casco az mennyibe kerül havonta? Főleg ha lopásra is kéne, mert ha elvinnék csúnyán néznék, ha a semmire kellene még több évig fizetnem, illetve milyen lopás elleni védelmet alkalmaztok?
Hát testvérem, nem irigyellek akkor
Szerencsére én még nem buktam, de én még kezdő motoros vagyok, bár kb 10 fajta motoron motoroztam már, a legnagyobb a bátyám CBR600-asa volt. Bár nem is a motorok száma számít hanem a biztonságosan megtett km. Ezért is van a sok baleset, mert sokan felülnek egy "nagymotorra", mennek pár kört és máris azt hiszik hogy húdejó! Több ezer km-nek el kell alattunk suhanni ahhoz hogy tudjunk egyáltalán motorozni. A kresz tanárom mondta annó a nagy igazságot: "A jogosítvány nem arra bizonyítvány hogy tudunk motorozni, hanem arra hogy a forgalomban, az utakon megtanuljunk motorozni."
OK, értem és egyet is értek veled. De a tapasztalat sajnos nem azt mutatja, hogy a kezdő motorosok a "lenyugodott fajtából" kerülnének ki (persze tisztelet a kivételnek). Mondom én, miközben qrvára fájnak a csavarok a vállamban
Csak azért mertem sportmocit javasolni, mert losika81 barátunk írta hogy lenyugodott a közlekedésben meg tiszteli a motorokat, tehát feltételeztem hogy nem az az ész nélkül gázrángatós típus. Csak mivel hitelre veszi a mocit, nem nagyon váltogathat majd ha kiismerte a vasat és le szeretné cserélni. Ha az elején óvatos, 1-2 év alatt ki tudna ismerni egy gixxert is a biztonságos közlekedéshez. (a teljes kiismeréshez talán egy élet is kevés )
Ja,és azért is írtam hogy én személy szerint
Az a baj hogy a mai átlagos anyagi helyzettel rendelkező fiatalok nem tudják betartani a fokozatosság elvét, de nem azért mert nem akarják, hanem azért mert a pénztárcájuk ezt nem teszi lehetővé.
Bár az emberi életet nem lehet pénzben mérni.
Kedves tutis! Amit a futamidőkkel kapcsolatban írtál, tökéletesen igaz. Annyiban viszont kijavítanálak, hogy milyen motorral kellene megtanulni motorozni.
A kolléga kérdése ugyanis nem arra irányult, hogy melyik a jobb motor, hanem hogy mivel érdemes elkezdenie a (nagy)motorozást. A Z750 valóban lehetne alternatívája az SV650-nek, ez ízlés és pénztárca dolga (bár a használt Kawa vásárlásáról megoszlanak a vélemények, de most nem ez a kérdés). Viszont kezdő motorost nagy felelőtlenség lenne szupersport gépre ültetni!
A gixerek nagyon jó motorok. Talán túlságosan is azok. Fantasztikus teljesítmény, tökéletes irányíthatóság, azonnali reakciók... Egyetlen hibájuk, hogy elhitetik a gazdájukkal, hogy qrva jól tudnak motorozni. És ebbe sajnos sokan belehalnak.
Személy szerint pl. nagyon szívesen átülnék egy 750-es gixerre, sőt valószínűleg át is fogok egyszer. Ez azonban szerintem még az ezres SV-ről is csak 2:15-ös köridő alatt javasolt.
A kisesvé szerintem tökéletes tanuló motor. Könnyen kezelhető, kiszámítható viselkedés, egyenletes és barátságos teljesítmény leadás. Nincsenek agresszív gázreakciók, mint az ezresnél, nem kell állandóan pörgetni, mint a sornégyeket, mégis mindig kellő nyomaték áll a rendelkezésedre bármilyen forgalmi szituációban (biztonságos előzés, kigyorsítás, stb.). Ha keményebb féktávon nem vágod ki a kupjungot és elfelejted a hátsó féket (aminek ilyenkor amúgy sincs funkciója), nem fogja eldobni a seggét sem. Objektíven szemlélve a Bandit nem igen említhető egy lapon vele. Szubjektíve pedig ott a V2-feeling a dögös hanggal, a jó társasággal és minden egyébbel, ami ezzel együtt jár.
Még annyit: én ezressel tanultam(lok) és nem bántam meg. Szóval nem kell félni tőle, nem bánt.
Az új vs. használt a Te döntésed (persze nyilván a típus is). Ha nagyon tanulós, lehet, hogy egy -=K3 a jó választás. Vannak belőle szép, tényleg megkímélt példányok, jó áron. Viszont használt motort csak valóban leinformálható helyen vegyél, márkaklubon belül ill. olyan kereskedőnél, mint pl. a már hivatkozott Full Gas! Nem drágább, viszont sokkal nagyobb biztonságban érezheted magad.
w1ll1 véleményében sok igazság van, bár az én megközelítésem a következő. Nem vennék se használt se új SV-t 7 évre.
Szinte biztos hogy hamarabb "megunnád" minthogy letelne a futamidő. Szerintem érdemesebb lenne kevesebb futamidőbe gondolkodni, mondjuk 5 évben. Igaz az is sok, de mégse 7, és szerintem a törlesztőrészlet sem lenne drasztikusan több. Így hamarabb tudnál váltani, ha úgy támadna kedved.
Természetesen azt is figyelembe kellene venned hogy mennyit motoroznál vele, éves szinten kb mennyi km-ert tekernél bele. Az új motor ellen az értékvesztés szól, mellette viszont az, hogy egyszerűbb hitelt intézni rá. Plusz később nem lenne benne annyi km ha el akarod adni. Bár az 1 éves használtakkal még nincs gond hitel szempontjából.
Én a helyedben arról is gondolkodnék, hogy mivan ha hamarabb szeretnél váltani mint a futamidő? Na és milyenre váltanál? Sor4 vagy V2-nél maradnál? Ki kellene próbálnod mindkét fajta motort (ha eddig még nem tetted) hogy legalább érezd a külömbséget.
Sőt mivel említetted hogy jövőre lenne vasvásárlás, addig sokminden változhat. Ha most kellene dönteni én személy szerint a helyedben használtat vennék de nem sv-t, hanem inkább egy k4, k5-ös gixxert vagy CBR600-ast . (ha a sportosabb mocik tetszenek, bár Hondából az F-es az inkább túravas.) Ha inkább a naked felé húzol, akkor egy kawa Z750 mellett tenném le a voksom. Ezek erősebb vasak, de szerintem tovább megtartanád őket mint az Sv-t.
Nyilván nem vagy eleresztve lóvéval ha hitelre veszed. Először azt gondold végig, hogy egy új motor veszít legtöbbet az árából. Egy használtnak már kevésbé csökken az ára. Új motort csak akkor érdemes venni ha terveid szerint min 4-5 évig megtartod. Ez szerintem fontosabb tényező mint hogy 20 vagy 24E a havi törlesztő. Volt új motorom nekem is és semrmihez sem fogható érzés kitolni a szalonból 10 km-esen, de egy évvel később 300E-el kevesebbet ér! Ráadásul az újra több hitelt is veszel fel mint a régire, végsősoron több kamatot is fizetel. Szerintem keress egy jó állapotú használtat. Rengeteg eladó SV van.
W.
Szeretnék jövőre egy SV650 t vásárolni, annyi lenne a kérdésem, hogy szerintetek ha kb.10-20 % ot fizetnék be, akkor használt vagy újat érdemes venni? Az újra a törlesztő 7 évre 24 ezer, 1 éves használtra, amin sportkipufogó van és kevés km. 14 ezer, arra a törlesztő 20 ezer szintén 7 évre. Szerintetek is jobb választás ha szalonból tolom ki az újat?
Egyébként nekem ez tanuló motor lenne, tudom, hogy sokan erősnek titulálják, de 25 éves vagyok és már nagyjából lenyugodtabb vagyok közlekedésben, fóleg, hogy 7 éve vezetek autót, ezért a mentaláitásban visszafogottabb vagyok és tisztelem a 72 lóerőt és a V motor nyomatékosságát.
pusi azért ne túloz mert a gs egy tökéletes tanuló gép én nagyon szerettem lehet hogy nem egy lóerő bajnok de szerintem nagyon jó gép és a hangja az nagyon király volt,finster dobbal.Én sem szóltam le az sv-t te se szóld le a gs-t.
Bármelyiket választhatod (SV/Bandit) csak a GS-t ne . Az egy hulladék, a másik kettő közül válassz Nekem a V2 jobban bejön, mint a soros, de hát ugye ízlések, és pofonok...
Helló bütyök nehéz ajánlani mert az sv is meg a bandit is jó gép csak az egyik nyomatékosabb a másik pörgősebb,szerntem próbáld ki őket és dönts a szíved alapján hogy neked mejik tetszik de akármelyiket is választod nem fogod megbánni,én annak idején gs500-al kezdtem azis jó kis gép.
sziasztok! nekem két kérdésem lenne, az első az, hogyha nem mostorztam, de most csinálom a A kat-t, akkor az sv 650, vagy a bandit 650 eléggé barátságos e ahhoz, hg azon tanuljak meg motorozni, vagy tul erősek?? és h ti melyiket ajánlátok a kettő közül??
Hát öregem, aki kinő egy év alatt mondjuk nulla tudásról egy 70 lovas gépet, annak minden elismerésem. Megnyugtathatlak, akik lecserélik egy év múlva az SV 650-t, hogy "kicsi, nem elég gyors, stb" egy nagyobb motorra, fix hogy nem képesek kimotorozni még a 70 lóerőt sem, sőt... (akinek nem inge.....)
Valóban gyorsan ki lehet nőni őket, de én például rengeteg emberkét ismerek, akik már évek óta használják, és még mindig istenítik. Csak halkan jegyzem meg, én is le akartam cserélni 14 hónapos korában, csak iszonyú nagy bukta lenne, ezért erősítgetem, csinosítgatom még egy évig. Majd akkor meglátjuk...
Csak azt szeretném kérdezni hogy annyira istenítitek az sv650-eseket de mégis mindenki adja elfele egyéven belül miért van ez?Ilyen hamar ki lehet nőni?
Sziasztok,
szeretnélek megkérdezni Titeket a ruhákról, kiegészítőkről, stb.. szeretnék egy 650 SV (nem sport) boldog tulajdonosa lenni majd egyszer (jó lenne jövő tavasszal ), és rengeteg kérdésem van - a jogsit még csak most akarom elkezdeni, anno pedig a 125-ös MZ-hez nem viseltünk semmi felszerelést..
Na tehát:
Bőr kabát v nem bőr? Előnyei hátrányai mindegyiknek? Mennyire számít az egy túrázásnál, hogy a bőr kabát pl nehezebb, de azt mondják, az bukásnál jobban véd.. és az esőtől?
Nadrág? Ha bőr a kabát, a nadrág is az legyen? Hallottam, hogy mindegy milyen, mindegyikbe beleizzad az ember.. ez igaz?
Sisaknál mire kell odafigyelni, ha az elsőt veszi az ember? Súly, szín (gondolok itt arra, hogy a fekete mennyire szívja magába a meleget nyáron, bár ez lehet hülyeség )? Ár?
Kesztyű? Mindegy milyen csak méretre jó legyen?
Csizma vagy cipő? Itt mi a fontos?
Vesevédő, egyéb védő felszerelések? Vagy ezek a kabátban jó esetben be vannak építve?
Más egyéb, ami nem jutott eszembe?
Tényleg, érdemes kimenni Bécsbe ezeket beszerezni?
Bocsi, ha valakinek triviálisak ezek a kérdések, de nekem még újak (újszülöttnek minden vicc az:D)
Zoli