4.-ben minnyit muat a seb. mérő amikor tilt? Nekem 236-nál tiltott pedig N-es volt. A vége kb 250 volt, annál többet nem tudtam kihozni belőle, de az S-ek között nem ritka a 270 sem. Persze óra szerint.
Köszönöm,kipróbálom (bár most csak jövő hét végén leszek megint a gép közelében).Pontosan hol férek hozzá?nincs esetleg képed vagy rajzod róla?
Egyébként a Motorradba hordom szervízre Tóth Lacihoz,neki is mondtam a dolgot,szinkronizálták a hengereket,visszaállította a gyári injektor beállítást,tényleg húz szépen,ahogy kell,de ezt produkálja.
Ha tudtok segíteni,hol férek hozzá ahhoz a bizonyos kábelhez,akkor megpróbálom,remélem segít.
Ma sikerült tényleg mindent elintéznem, de egyúttal köszönetet kell mondanom a szüleimnek is, akik nagyban segítettek, hogy valóra válthassam eme álmomat.
Már csak meg kell várni, míg a központ leküldi a papírokat és mehet is vizsgázni a kicsike :)
Készítettem ma pár képet a kereskedésben, de valamiért nem sikerül feltöltenem. Lehet, hogy a Mozilla szarakodik. Mindjárt megpróbálom Explorerrel is.
Az enyém is ilyen volt. Asszem a 23-as lábat kell kihúzni a computerből. Ez bizonyos országok előírásai miatti fojtás. Csak egyes piacra készült gépek ilyenek.
Elég nehézkes ez a táv szerelgetés, persze elképzelhető, hogy valakinek támad valami jó ötlete de valószínü a szervízre szavazok. Valami okosat csak tudnának mondani. Az én motorom N-es és ennek más az áttételezése mint az S-es nek. Valakitől talán megkérdezhetnéd az első és hátsó fogszámot, hátha ott nem stimmel valami. Bár nem hinném, de hátha.
Remélem tényleg ez a baj.
Egyébként a Motorradba hordom szervízre Tóth Lacihoz,neki is mondtam a dolgot,szinkronizálták a hengereket,visszaállította a gyári injektor beállítást,tényleg húz szépen,ahogy kell,de ezt produkálja.
Ha tudtok segíteni,hol férek hozzá ahhoz a bizonyos kábelhez,akkor megpróbálom,remélem segít.
............................
francba,a kéket kellett volna

Üdv
Peti