Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Szia!

Szerintem (a jelenlegi HUF/euró árfolyamból kiindulva) 1,5-1,6 millió körül lesz az ára, ez szinte biztos, elvégre ez lesz a Suzuki "belépő" nagymotorja, így árban mindenképp a 650es Bandit ill. GSR600 alá fogják pozicionálni.

Amerika, hát igen, az totál más világ, ott minden olcsóbb, autók, könyvek, CD-k, szórakoztató elektronika stb. (azaz a tartós fogyasztási cikkek mindenképp, az ingatlanárak persze biztos jóval magasabbak, de a fizuról ne is beszáljünk). Én pl. az amazon.com oldalról szoktam CD-t rendelni, mert általában 8-12 USD között mozognak az új megjelenések is, így még postaköltséggel együtt is olcsóbb, mint itthon.

Én is mindenképp ki szeretném majd próbálni és biztosan lesz is vmi nyílt nap a kereskedőknél, hiszen biztosítaniuk kell(ene), hogy az új modelleket kipróbálhassa a nagyérdemű :)
Kíváncsi vagyok, hátha mindketten egy kék-fehér Gladiusnál kötünk ki :) Mindenesetre jópofa lenne, nem?

Üdv

Peti
Hát nem tom. Amerikai suzuki honlapon néztem az árát 6500 dollár. 1,2 millió. Igaz azt még be kell hozni meg ez meg az fizetni. Kb másfél milla. Am nekem is a kék fehér jön be, vagy még a zöld fekete. De öszességében a többi se rosz :D. De már nagyon kiváncsi lennék menyire hasonlít a vezetési élménye az sv-éhez. Vásárlás előtt midnenfélekép ki akarom próbálni.
Szia!

Igen, kinti ár, de nem hiszem, hogy sokkal több lenne: pár példa:

Ausztriai euró ár vs. magyar forint ár

Bandit 650 ABS: 7500 euró vs. 1.848e forint
SV650 ABS: 6.333 euró (akciósan!) vs. 1.598e forint
GSR600 ABS: 8.300 euró vs. 1.998e forint
GSX650F: 7.600 euró vs. 1.848e forint

Forrás: http://suzuki.at/de/bike/produ... ill. a magyar Suzuki árlista 2008. szeptember

Láthatod tehát, hogy az árak nálunk még talán kicsit alacsonyabbak is (250 HUF/euró árfolyammal számolva), de tulajdonképpen ugyanott vannak. Nem hiszem tehát, hogy a 6000 eurós Gladiust itthon 2 milláért vesztegetnék.

Üdv

Peti
Akkor keress egyet,vagy engem,bár elég nagy a táv!
A 6000 eu. a kinti ár úgye ? mert ha igen akkor arra még jön egy-két tétel. Közelebb lesz a 2 Mill.-hoz mint a 1.5-höz
Sziasztok,

én tavasszal szeretném megvenni életem első igazi motorját és igencsak a Gladius felé tendálok. A kérdésedre válaszolva: nem, a Gladius csak február végén/március elején kerül a kereskedésekbe (külföldön is). Ezt az infót egyenesen a Suzuki magyarországi marketing- és kereskedelmi igazgatójától kaptam, tehát biztos igaz is. Egyébként az osztrák Suzuki honlapon is ugyanez az infó található.
Ami még kecsegtető. hogy az ár kb. 6000 euró körül lesz, így a többi Suzuki kinti ill. hazai árából kiindulva 1,5-1,6 millára saccolom az árát, vagyis abszolút SV szinten. Jó, ha addigra rohadtul besz...ik a forint, akkor vmivel több is lehet, de bízzunk benne, hogy nem így történik majd.

Én eredetileg is áprilisra terveztem a vásárlást, mert onnantól kezd igazán jó idő lenni, így a márciusi piaci bevezetés nekem teljesen OK, bár természetesen már most szívesen látnám élőben :)

@scottpeter

Neked melyik színkombináció tetszik leginkább? Nekem a képek és youtube-os videók alapján a kék-fehér változat jön be a legjobban.

Szerintem egy nagyon jó kis "alapmoci" lesz a Gladius. Megbízható, bevált és korszerű technika, szép design és nagyon versenyképes ár, valamint a jól csengő név és széles szervizháttér. Nem hiszem, hogy nagyon mellényúlnék vele, hiszen mindenképp új motort szeretnék, de pont ez az a felső határ, amit pénzben (részben részlettel) be tudok majd vállalni.

Üdv mindenkinek

Peti
nem vagyok vmi nagy heggesztőmester ami azt illeti ....
Ja!Ha végre lesznek már Gladius tulajok,őket is szívesen látjuk itt a fórumon azthiszem!
Miért nem heggesztesz egyet?Lefényezed és olyan mintha gyári lenne!Azthiszem Peter oldalán láttam doboztartó konzolt a kapaszkodó helyére felcsavarozva,ha jól láttam az is házi gyártmány volt de egész pofás,nem egy nagy kunszt megcsinálni!
Nem, csak tavaly én is így jártam a Békával......mondjuk hiába volt már néhány a kereskedéseknél tesztelni, rendelni januárig nem lehetett.
Kösz mindenkinek. Akkor elviszem most.

Én is szervízbe járok, mert pl a teremgarázsban nem állnék neki olajat cserélni. Meg kell a pecsét is a szervízkönyvbe. Tudom-tudom azt el lehetne intézni, de én igyekszem egyenesen vinni a dolgokat
(De azért láncot húuni, meg doboztartó konzolt feltenni, meg akksit cserélni stb azért tudok )
továbbra is érdekelne egy kapaszkodó az SV mhez... akűár kölcsön is .. csak műszakira kéne.. Hajdú Bihar vagy Borsod megyéből nicns valaki?
Tsanyi,te motorkereskedésben dolgozol?
Tény hogy jobb a friss olajjal eltenni a motort,igaz az is amit Vszabika mondott és ráadásul a használt olajban ott vannak a szennyeződések is,korom mikronnyi fémreszelékek stb. amik 5-6 hónap állás alatt lerakódik a blokk aljára,olajjáratokba és tavasszal cserénél mikor leengeded ott is marad majd beleöntöd az új olajat és máris van majd 3 liter koszos "új" olajad a gépben!
Hidd el jobb ha most lecseréled,haveromnak tavasszal kaptam szét a Yamaháját és 2 mm olajsár volt a blokk alján!
Azt mondják a legjobb a motornak ha friss olajjal tesszük le a téli pihenőre. Az ok talán valami olysmi volt hogy a használt olajban felgyülemlett káros anyagok, savak, lugok, nemtudom mik reakcióba léphetnek a fém és füleg a műanyag, gumi alkatrészekkel és károsíthatják. Szóval a hivatalos verz., hogy pihenő elött olajcsere. Bevallom én soha nem foglalkoztam ezzel, mindíg a km.-ert vettem figyelembe.

A motor állandó szakszervízben szervizeltetéséhez még annyit, hogy tényleg felkopna az álluk a szerelőknek ha nemvolnának ilyen emberkék de azért az is ciki ,hogy egy gyertya cserére vagy olaj cserére szervízbe viszed a motorod. Azért ennyit kéne konyítania mindenkinek ha netán útközben lerobban egy gyertyát megtudjon nézni. Mondjuk aki azt sem tudja ,hogy 1 vagy kettő van benn az lehet,hogy jobb ha nem is turkál a mociban.Az ilyen plexi és indexek felszerelését pedig gyakorlásképp végezhetnéd othon. Tudod, hogy hívják a szerelők az ilyen minden szir szarért szervízbe rohangálokat: verébnek.
Akkor lehet hogy ebben a hónapban már ki lehet próbálni tesztmotorként? De gondolom arra is van lehetőség, ha bejön akkor kipróbálás után meg is rendelni egyet januárra?
Általában nálunk tesztmotorként október körül lehet próbálni a jövőévi modelleket és a tárgyévben pedig megvenni. Nyugaton lehet, hogy már kapható.
Magnézted a 148. oldalon a 3665. hozzászólásomat?Megírhatnád,hogy sikerült-e?
Na szóval nem akartam túl hülyének tűnni,de sajnos néha pont a többi fórumozó bizonytalanítja el az embert.Régebben vagy itt,vagy az svfórumon voltak hasonló kérdések és ki ezt ki azt mondta,ezért szerettem volna tisztán látni.Egyébként nyugodtan be lehet nézni egy ilyen motor tankja alá semmit nem fogtok látni abból ami engem érdekelt.amúgy szerintem a net azért is van,hogyha ilyen problémám van,ne kelljen levennem az ülést stb,hanem itt megkérdezhetem.Mivel nem egy ujjal gépelek nekem ez gyorsabb is.Ez is mutatja,hogy van aki motorszerelésben jártas,van aki másban.Mellesleg eddig endúróztam ott minden egyértelmű volt.Amúgy most el fogtok képedni,de én minden szarral szervizbe hordom,hiába nem garis.2 okból jó:1.minden beépített alkatrészre így van garancia.2:olyan kapcsolatot lehet kialakítani a szerelőkkel+a tulajjal,hogy most pl. ingyen tárolják és árulják a drz-met.Azért az sem elhanyagolható,hogy 1plexit+4indexet 1600-ért felraktak annyi idő alatt amíg megittam 1 kávét.Tehát az a lényeg,hogy nincs berhelés,toldás-foldás gyertyakulcs gyártás,szigszalagozás.Na egy a lényeg:én motorozni szeretek,nem berhelni nyakig olajosan.Sok ismerősömet láttam aki úgy gondolta majd ő...Higyjétek el,nem sokszor jártak jól.Amúgy meg más is szokott olyan kérdést feltenni amin én nevetek csak én ilyenkor nem fikázom,hanem ha tudok segítek,nem itt hanem a drz-sek között.
Tud e valaki valamit arrol mikor lehet már kapni a gladiust? Már mennék kipróbálni és ha úgy alakul venni is.
Ezt kérdeztem én is hogy mindegy-e

Illetve nem az olajnak, hanem a motornak. Mármint hogy a régi olajban áll 3-4 hónapot, vagy frissben?
Nem mindegy annak a szerencsétlen olajnak hogy a motorban áll vagy egy flakonban a polcon?
Upsz...

Bocsi!
Engem nem zavar ha valaki nem ért hozzá de ezt nem lehetett kihagyni!
Hisz ha nem lennének laikusok akkor éhenhalnának a szerelők!
Tehát remélem nincs harag Koryka!
Engem nem idegesít de ezt nem lehetett kihagyni, ha nem lennének laikus emberek éhenhalnának a szerelők!
Tehát remélem nincs harag Koryka!