-ban mikor az enyém 6félé fölött evett, mondtak a racsiban 35ezret, és akkor még ki tudja hol ereszt vagy akármi. Én szeretnék kapni érte 30at. Ha eljössz, be is rakom a helyére.
Azt nem mondták mennyi lenne, annak nekem kelledt volna utánajárni, vagy van egy karbifelujító emberke, aki belpiacos motorokkal foglalkozik, ha jól emlékszem Pécsen van. De megkérdezem a címét, de arra sem tudott árat mondani
mennyit kérsz érte Imi?Lehet, h megspórolnék vele pár év minusz az életemből az idegekedés miatt
ha meg is jön a másik tömítés még akkor is be kell állítani, hogy tuti legyen és kezdek kifogyni az apróból..lehet mindjárt a tiéddel kellett volna kezdeni..
Probléma megoldódott ,bő 2 óra alatt sikerült megcsinálni, amiben benne volt még egy lámpa legyártása a motor fölé, és fél óra aksi töltés is. Mindenkinek köszönöm a segítséget. Majd ha lerakom pihenni a mocit télen, akkor szétszedem megint, mert ki akarom cserélni az úszóház csavarjait, mert alig tudtam leszedni, mert 3 csavarfej el volt nyalva, de már este nem tudtam csavart szerezni. Este azért még ki is próbáltam, jól megy . Ma reggel pöccre indult, benzinnek kívül nyoma sincs
Mégegyszer köszönöm a segítséget
Sajnos olcsóbban én sem tudtam .
Az mindegy, hogy nem sérted meg, össze van az már nyomódva,
nekem 2-5 tized miliméter magasságkülönbség volt az új és a régi
közt helyenként... szóval az okozza a problémát, nem az, hogy
megsérted.
első összerakásnál nem eresztett az úszóház tömítés (bár lehet, hogy csak nem láttam mert a rossz o-gyürük miatt a túlfolyón nyomta ki a benyát)
de most összeraktam az új cuccokkal és most viszont igen, pedig nem szakadt sehol és vigyáztam rá nagyon!
szóval szedhetem szét 3x is
Redone segítenél szerezni tömítést kérlek..?
Hat teljes felújítás lesz a takarításból úgy tűnik
Már meg is van, 3 garit vettem, mert 300 Ft felett kellett vásárolni , az 5-ös fekete a 7-es zöld, de egyforma az anyaga, elvileg. Ha összerakom biztos marad pár darab, ha majd kell valakinek, vihető
Nekem sokat kinlódott az RF-em és több helyen is probálkoztam de a motorvárosban megoldották a problémám, és nem is volt vészesen drága. http://www.motorvaros.hu/
Mindenhol nem tudod beszerezni én a szinyei merse utcában található O-ring nevezetű boltban szereztem be. Ha gondolod majd megnézem h mekkorák voltak mert már nem emlékszek pontosan.
Köszönöm a hozzászólásokat, minden infót szivesen fogadok, ma hozom el a szervízből, aztán nekiállok még este. Tömitéseket simán bárhol beszerezhetem? Majd beszámolok az eredményről. Ha elakadok kérdezek , mégegyszer köszi mindenkinek
Szép a motorod! Nem hiszem h komolyabb baja lenne. A karburátort nem egy nagy dolog beállítani legalábbis ami az úszószintet illeti. Nekem is elkezdett folyni és a szerelő nekem is azt mondta h legjobb lenne cseréni neki álltam szétszedtem és kb 300 forintnyi O gyűrűből megoldottam + beállítottam az úszószintet ami szintén nem vmi nagy dolog annak ellenére h soha nem csináltam eddig ilyet. Kitartás
Igazuk van a többieknek, hacsak nem neked valami belemanyákolt
karbisor van, ezek a karbik állíthatóak.
Nekem is orrán száján folyt a benzin, én nem tudtam megállapítani,
hogy honnan, de mikor szétszedtem láttam, hogy csak az összes
tömítés öregedett már el, a tűszelepek pedig ki voltak ülve.
Rendeltem tömítéseket, tűszelepeket, sajnos az úszóház tömítés
az elég drága volt, de így utólag is azt mondom, hogy megérte.
Az úszószint pedig állítható, legalább is a gyári RF mikuni karbikon
100% (hacsak el nem törtek valamit), ebben meg azért vagyok
biztos, mert saját magam állítottam be a karburátoraim úszószintjét.
Nem kell új karbit venni, nekem nagyon-nagyon pénzlenyúlás szaga van a dolognak, szvsz a jövőre nézve keress becsületesebb szerelőt .
A karbikat szépen meg lehet javítani, hacsak nem repedtek, töröttek. Az úszó szintet is be lehet állítani, de először meg kell nézni, hol folyik. A tűszelepeket ilyen idős mocinál már javallott cserélni, meg az "O" gyűrűket. Az úszóház tömítésekre meg vigyázni kell.
Szóval, simán javítható, és beállítható
sajnos nem ugrálhatok most nagyon..nyaralás mamával meg lakodáré is jövő hónapban stb-stb
szóval csóróság..
már a tömítésért is megy a morgás na de rajtam a nadrág vagy mifene
szóval alakul..
Más;
szereztem 2db vakum mérő órát, elvileg ha páronként állítom akkor elég 2 is a szinkronhoz ugye?nem kell 4..?