Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Jó, van hátránya a krossz csizmának is... például nem lehet olyan finoman terhelni pipiskedős stílusban a lábtartókat, és így is irányítani a motort, de kb ez az egy olyan hátránya van, amit csak megszoknom sikerült, elfogadni nem. A következő csizmám majd még jobb lesz...
Na jó de spanyolcsizma se kéne.
Hát nem a legjobb. Öreg, nyaklik már a bokánál, meg a tépőzárak is kezdik megadni magukat.
Igazából azt sem tudom hogy mitől fáj. Most vagy odacsaptam azt is, vagy miután felszaladt a sziklára a motor, majd visszadőlt az avarba, leugrottam és akkor rándult meg. Nem is a bokám, hanem a alatta, az ujjakhoz vezető rész.
Az utolsó szmájlit felejtsd el, mellényomtam!
Milyen csizma volt rajtad? Nekem is egy esés, meg három hét bicegés kellett ahhoz, hogy az alibi csizmát olyanra cseréljem, ami véd is ha arról van szó.
Érdekes volt a szitu, mert a konzolok ahogy elhajoltak, meg volt csavarodva a fejidom. tükrökből nem sokat láttam, de a legdurvább az volt hogy ha jobbra fordítottam a kormányt, akkor beszorult oda a fékcső, és szerintem egy enyhe fékhatást hozott létre ahogy összenyomódott. Így inkább nagyobb tempóban döntve, szinte egyenes kormánnyal kellett megoldani a kanyarokat.
Az eső már csak hab volt a tortán. (Apropó hab...mi a faszom van Szlovákiában az utakon? Ahogy eleredt az eső, minden fehér habbal lett tele és csúszott is. Ezt már máskor is észrevettem.)
Egyébként eleinte nem fájt a lában, a benzinkúton már bicegtem, aztán meg már csak sarokkal tudtam felfelé váltani. Most meg itt ülök egy székben és attól félek hogy ez így is marad egy darabig. Azért a kocsiig csak elvánszorgok, onnan meg már csak egy verébugrás az éjjelnappali.
Pár érdekes dologra még figyelmes lettem. Néha ha húztam az első féket, olyan volt, mintha ki akarna fordulni a kormány jobbra. Ha meg elengedem, kicsit balra húz. Villákon, vázon nem látok semmit. Féktárcsa a túloldalon van...
A motorváltás már az eset előtt egyértelműen megfogalmazódott bennem, amikor minden faszább kanyarban leért valami, de néha úgy hogy elkezdett billegni a motor. Kinőttem, de el nem adom...főleg így...
Köszi!
Még ez Shark Heritage hasonló, árban is egy kutya...

Volt nyitott sisakom már, csak az Airoh volt (nem egy nagy eresztés) és az sajnos csak feles sisak volt, ezek meg háromnegyedesek. Szerintem szeretném.. Mondjuk az első ősszel vettem meg a zártat, mert kissé hideg volt a nyitott.. ezért is vacilálok a kivehető állú Nolan meg HJC sisakokon is.. mondjuk ezek sima műanyagok (Ami azért annyira nem tetszik), a Shark meg a Diesel üvegszálas legalább.
Elég nyáribili kinézet..............és állvédelem sem az erőssége.

Amúgy állat.
Most kéne azon elgondolkodnod, hogy eladod így ahogy van. Ilyenkor lehet olyan árat találni, ami már megérheti neked is, kispénzű vevőnek meg csábító lesz az ajánlat, aztán szépen megcsinálja apránként az esztétikai dolgokat.
Nekem ilyenből kéne egy S-es... csak előtte a pro-kontra érveket még párszor le kéne futtatni magamban. Július elején, mert hamarabb nem hiszem hogy aktuális lesz a kérdés.. Lehet írok majd a Shoxnak, ők forgalmazták itthon, hogy tudnak-e még hozni, mert már nincs nekik.
Vodka............tisztán..............rázva.............nem keverve.

Mondom.....................2x jöttem haza az 577-ről így......................a másodikat láttad is..................irtó szar bemerevedett bokával sarokkal váltani a visszahajlott váltókart.
Kanyarban le is ért minden alkalommal a lábam...................a végén már csillagokat láttam.
Köszi a felajánlást! Kicsit aggaszt a dolog, mert ugye ez festett fekete, aztán sok lenne az utó munka. Bezzeg az alumíniumváznál nincs ilyen gond.

A faszomat, nem tudok járni rendesen, pedig most akartam elmenni az éjjelnappaliba venni valamit a nagy ijedtségre.
Baszki!
És ezek után még lábon hazahoztad a gépet? Nem semmi!
Csak kellek én melléd, hogy legyen egy józan gondolkodású is a csapatban!
Plusz egyel több ok a váltás mellett: GSXF-el az ilyen korrigálhatóbb, plusz a robis sem ellenfél, így nem alakul ki a szitu.
Szólj, ha kell segítség!
Jobbulást!
Ki lehet de feszülni fog a ruha és elpattan a rezégésől valahol.
Általában a repedésnél.

Ha lejössz öcsi meghegeszti............vagy mittomén.

Nakednél ruha nélkül jobb az élet.Lásd Krissal gépét..............neki nem kellett idomot javítani.
Tejfölös pohár? Az idomtartó konzolok vittek el minden ütést. ha nem tejfölös pohár, akkor lehet haza sem gurulok vele.
Amúgy meg nem feküdtem, nem tudom hogy csináltam. A motor meg a sziklának ütődés után elfeküdt egy puha avarágyban, ami meg is óvta. Valószínűleg ez lassított le, ezért nem lett nagyobb baj.
Persze hogy nem okolhatok mást, de bennem nincs akkora gőg hogy ha feltartok valakit akkor sem engedem el. Addig szépen motorozgattunk figyelve egymásra, ha beértünk valakit az elengedett.
Mindegy...szóval szerintetek ki lehet egyengetni a fejidom tartóját? Sajnos a vázon annál a pöcöknél amire rá van szerelve a konzol, a négy hegesztésből egy elpattant. Szerintem azt hagyom úgy, nem piszkálom.
Na ezért is szeretem én a technikás egyeneseket.
Stresszmentes.
Sajnálom,jobbulást!
Ilyenek ezek az életre nevelő szerpentinek....ilyenkor ki kell fékezni kanyar előtt az embert.
Sosem az a hibás aki előlmegy teeeee.

Jobbulást.................egy hét a zúzódás lehet sportkrémezni de szart se ér.

Idom meg le kell csiszolni egy jó részen a festést és úgy javítják.

Egyengetni lehet de sose lesz a régi.

Kellett neked tejfölöspohár.

Nakeddel több fekvést is apszolválhatsz az 577-esen.

Én is 3-ból 3-at szlovákiában feküdtem................szóval utálom őket.
Ja persze meg sem álltak a gyökerek. Vagy az van hogy beszart, vagy nem is tudta hogy mögötte vagyok, ami elég érdekes lenne...
Mindegy, jobb is hogy nem állt meg, mert fejbe basztam volna egy közepesen nehéz tárgyal.
Mi volt az a tuti borogatás ami 1 nap alatt elmulasztotta a könyökfájásod?
Annyi ebből a tanulság, hogy ha az előtted menő nem akar elengedni akkor hagyni kel la picsába. Hiába 220 km-t motorozol odáig hogy aztán egy jót kanyarogjál. El kell kerülni az ilyeneket.
Volt egy csúszása rossz időben, neki is az idom sérült. Meg az ujja.
Pontosan így jártam én is. És a schuberth sem igen növekszik. Még jó, hogy fogytam egy 10-est és asszem ezáltal összébb ment a fejem pont jóra.
Először is örülök, hogy megúsztad, remélem ez visszafog kicsit, mert akarok még veled motorozni.
Lábad rendben lesz? (mondjuk amilyen rövid, nem sok baja lehet )
Brigi mikor csukta szét a motort, amit javítani kellett?
Megjöttünk. Még mindig az 577 a legjobb út a környéken. Brutális jót motoroztunk, nem győztem emelgetni a lábfejemet a kanyarokban, hogy ne gyűrődjek be a motor és az aszfalt közé.
Végig szép idő volt, csak hazafelé szaladtunk bele esőbe.

Ez a nap pozitív része. A negítivum hogy sikerült kicsit leamortizálnom a fejidomot, meg a tartókonzolt. Kíváncsi vagyok mire megy vele a műanyagos?
A bal oldalidomon van egy repedés, de az egy varrat és kész, és pont fölül a fekete matrica alatt van. Lámpának semmi baja, csak a tartófülek törtek le róla amivel rögzítve van a fejidomhoz. Tartókonzolt ki lehet szerintetek egyengetni?

A következő történt. Már egy órája motorozgattunk fel-le, gondoltunk megyünk még egy kettőt aztán irány haza. Felfelé menet beértem két nagy robogóst. Húzta neki a gyerek mint az őrült, de gyorsabb voltam. El akartam menni mellette, de nem engedte, helyezkedett minden irányban. Sajnos annyival nem tudtam felfele a GS-el menni hogy két kanyar közt elé ugorjak, ezért én is helyezkedtem, nézegettem ki a felezővonalnál hogy hol tudnék ellépni. Aztán pontosan már nem tudom hogy történt (majd beugrik egyszer ), talán beértek egy kocsisort, de hirtelen megtorpantak, én meg még pont döntve voltam a kanyarban. Első féket nem mertem ráhúzni, csak finoman a hátsó meg blokkolt, majd amikor megtapadt szépen átdobott a másik oldalra.
Nagy máksorozatom volt hogy nem jöttek szembe, meg hogy sikerült azon az egy helyen leszaladni az útról, ahol 3 helyen hiányzott a közel 30 centi magas padka. Így a motornak futóműnek semmi baja, csak a fejidom bal oldala lett gáz ahogy nekiütődött a sziklának. Meg nekem fáj a lábfejem kurvára.

Móni, neked mennyibe volt az idomjavítás? Szépen meg lehetett csinálni?
Ez menő, azok bénák sajna...

én meg jövök ebben