Na, a törpe terrorista elaludt, úgyhogy van kb másfél percem megdicsérni a túrás képeket, az új motort, meg az összes balesetmentes, tanulmányi fokozatokat betartó GS-tulajt. Osszátok be.
Ha minden jól megy, vasárnap mehetek egy kört apám hyosungjával. Kíváncsi vagyok, fater szerint ez a világ legjobb motorja. Ennek két oka lehet: nem nagyon ment mással, és neki kocsikból is a 120-as skoda a top.
Gyors kör lesz, nem akarom a beringet összetejezni.
Még nem volt rendszám a motoron, úgy mentem vele, úgyhogy nem akartam balhét, hagytam megfutamodni az embert. Nem ütköztünk, de az erős fékezéstől megcsúszott az első, és kifordult az eleje alólam.
Ezt azért így nem mondanám, de ebben történetesen igaza volt neki is, meg a többieknek is, akikkel anno együtt motoroztunk. Látták, hogy hiába van chopper alattam, se a mennyiség, se a minőség nem chopperhez való. Csak én ezt akkor még nem tudtam. Nem is tetszettek a túragépek, ráadásul amin tanultam az egy bontószökevény ótvar szar volt, el is riasztott jó időre az ilyen jellegű gépektől.
Nekem ez kb. örök darab lesz, hacsak ki nem ütik alólam menet közben. Ha cserélem, akkor is ugyanilyenre, csak nyilván 0km-esben (vagy ha lesz egy hasonlóan jó vétel, akkor használtat). 150ezret simán elmegy a blokkja, az meg még odébb van, 15ezernél többet nem hinném, hogy fogok menni évente.