Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

É az egész nyarat ilyen gyenge motorokkal közösen motoroztam végig és nem kellett várni rájuk (Két Freewind, meg egy XT 660X). Pedig megjártuk még a Stelviot is. A Raptor tetszik. Valami olyasminek képzelem el, mint egy jobb Ducati, csak nem olyan macerás szervizelni :-) A BMW ördögtől való? Hisz mindenki azokra csorgatja a nyálát, igaz, a lógócsöcsűekre főleg :-)
Értelek, de nem tudom mi bajod / gondod van a kis Bandittal, hogy cserélni szeretnéd?
Nagyon keveset, 1600 km-t mentem vele eddig: a motort ugyan augusztus elején megvettem, de a korlátlan jogsimat csak szeptember közepén kaptam kézhez. Utána meg annyi sürgős melóm volt, hogy hétvégenként sem nagyon értem rá gurulgatni. Eleinte furcsa, nagyon nehézkes volt a kicsihez képest, aztán némi kormányállítgatás, stb. után egészen hamar megszoktam. 310 km-es etap volt a leghosszabb (óránkénti megállással), és már nagyon élveztem. Kellően megy (nekem elég) csendes (gyári kipu, soha nem is lesz más rajta) és piszok jól fogyaszt (90-110 km/h: 3,7 liter; 120-125 km/h: 4 liter). Került rá bukócső, kis Puig plexi, doboztartó és doboz hátulra, ködlámpák, stb. Most éppen a motoros ruhatáramat próbálom rendbe szedni, a közel 3 éve használtan vett cordurák már rongyokban lógtak rólam. Ma vettem egy olcsó Shox 4 évszakos kabátot http://www.shox.hu/shox-3-laye... , a nadrág még várat magára, mert nem volt a helyi boltban rám való méretű, csak nagyok. Egyelőre ennyi, epedve árom az igazi tavaszt.
Szóval a motor nagyon tetszik, imádom!
Pedig jobb lesz, olyan amilyen Neked kell, a lent említett gyártók egy része is itt gyártatja kecskeméten, de azok olyan egyen darabok, mindenkinek jók, de igazából senkire sincsenek szabva. A rugóst megközelítve elmondod, hogy kb. hány %-al kéne keményebb, puhább, erősebb vagy bármi és a figura megméri a gyárit és ahhoz képest csinál másikat. Persze valóban egyszerűbb rendelni egy készet.
Az is felmerült, de mivel keveset motorozok, évente 3-5000km-t, szerintem az nagy luxus. Na meg igazán sok pénzem nincs most rá.
Na mért is 18 éveset vettem.
A pega gyenge és inkább lassú túrára való mint hegyi felfutókra,a TDM-et haggyuk a raptpr jobb futóval,vázzal,fékkel rendelkezik mint egy sv és rosszul tudják sokan nem SV hanem TL a blokk donorja ami lehet szívás a leszakadó suelepek miatt,a BMW az itt ördögtől való.
De ha váltani akarsz, akkor miért nem újra / újabbra?
Inkább mesélj, hogy tetszik a GS ? Én lemaradtam a kezdeti élményekről...
Nem száguldozom. Nem megyek utassal és nem szeretnék öreg motort. Amiket néztem, azok hasonló korban vannak mint az enyém, hasonlóan kevés km-el.
Mert ez legalább meglátszik rajtam.
Minek iszik aki nem bírja?
http://www.1000ps.at/gebraucht...
Ez is tetszene. Pici, kezes, olcsó.
http://www.1000ps.at/gebraucht...
Ez nem tudom milyen lehet, de félig SV 1000
http://www.1000ps.at/gebraucht...
Ez tuti nem kicsi, kezes és könnyű, de tetszik
http://www.1000ps.at/gebraucht...
Ez nem unalmas
http://www.1000ps.at/gebraucht...
nem is tudom...
Ha közelebb húznák a hegyeket tuti nem vettem volna régi cbr-t is mellé.
Miért akarod a kikímélt Banditodat egy ugyan olyan "öreg" vasra cserélni? Ha jól emléxem, nem szoktál száguldozni Te sem...
12 utániak másfajta lámpával,alu kormánnyal,R-es kivitelben még jobbak.
Bár alapból betonkemény futóművel,pár kattintással utcára kell őket szelidíteni a rugóstagokon.
A gyári supercorsa gumik sem utcai túrára valók.
Mondjuk a superbike-os Lövey Ádám állandóan ódákat dalol róla.
Nem tesztgép tényleg vett egyet magának.
Én meg a másnaposakat fogom hanyagolni: tegnap ittam, ma meg b*szottul fáj a fejem egész nap....
Nekem nem unalmasak az egy naposak sem, itt a hegyekben sok a lehetőség. Ha meg valahol ott alszom, hát egy napra nekem nem sok cucc kell :-)
http://www.1000ps.at/gebraucht...
Ez pont meg is felelne nekem. Pont ugyan ennyi idős a Bandit, meg ennyi km is van benn kb. :-)
Persze hogy tetszetős,ilyen volt míg narancs nem lett.
Jav: Triumph
A linkelt Triuph is tetszetős és a lábtartó problémára is megoldás egy állítható közdarab. Ma már sok minden megoldható.
Egynaposakat lehet jövőre picit hanyagolom.
Már szinte mindenhol voltam itthon.
Külföldön meg egynap nem fordulok meg.

bár én felcuccolom egyhétre simán.De csak egy személyre.
Doboz a Banditomon sem volt. Egy napos karikákhoz nem nagyon kell.
De, ezen is gondolkodtam, de néha úgy érzi az ember, hogy valami mást szeretne. Lehet, hogy elmúlik tavaszig, lehet, hogy nem. A banditomra van vevő, ha úgy gondolom, hogy eladom.