Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Erőteljes párhuzamot vélek felfedezni a motorozási szokásom , illetve az alábbi svéd gyermekvers sorai között megbúvó magvas gondolat között

Siv Widerberg:
BÉLYEG

Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.
Igazából nálam sok esetben a motor "munkaeszköz", emiatt gyakran előfordul, hogy pl. egy hétközbeni 700-900Km-es munkakanyar után már nem igazán vágyódom a jó kis hétvégi élménygurulások után Mint 2011 nyarán, mikor átmenetileg nem volt autóm - abban a szezonban beleszaladt a GSF1200N-be valami 13eKm. Szeles pályaszakaszokon az volt ám az igazi hardcore - semmi idom, tépett is a szél rendesen
Brrr,akkor ez ilyen A-ból B-be gurulás volt,nem az élményre volt kihegyezve...
Keleti országhatár környékén még szitált dél körül, pályán már csak a bogarak keserítették az életemet. De legalább nem esett - ennek igazán tudtam örülni Szabolcsban az utak taknyosak, helyenként sárosak + a jófajta már-már szinte peremes nyomvájúk - kellett gépészkedni rendesen
Nagyra nőttem, `ztán kilóg a fejem Mondjuk 170-180 körüli utazónál már eléggé embrionálni kell magamat, különben leszakadna a fejem
Miért nem bújsz be az idomok mögé az xx-en?
Az a jó ha sok a bogár,akkor még meleg is van,az meg nem hátrány a motorozásnál!
Én ma délután toltam egy 690Km-es, Kárpátalja - Bp. - Kárpátalja útvonalat, hazafelé M3-ason ugyanazon buszt háromszor előztem meg . Plexitakarítás nem egész 100Km-ként, f@szom. A bogarak most már igazán elrakhatnák magukat téli pihenőre
És minél hosszabb a táv,annál előbb érsz oda autóval,sportkamionnak meg nem ellenfél egy kétkerekű!
Nemrég jöttem Kisvárdáról fel a kamionnal, Nyíregy után lehagyott egy sportmotoros, Bp.-ig még 2X hagyott le utoljára Gödöllőnél, tehát a kamion tulképp ugyanolyan gyors mint egy sportmotor.
A pisi,kaki,cigi,kaja szociális körök mind plusszok.
Vagy csak simán szembesülsz vele,hogy mennyi időt elcsesztél a megállásokkal....
de lófasz újraszámolja a kis ganyéé induláskor kiírja hogy 24 óra aztán szépen megy lefele a végén megállásokkal szokott 18 lenni
Mekkora ász dolog versenyezni vele hogy mikorra érsz oda,mennyit versz rá percben.
a navi is egy érdekes állat ... kedvencem az volt mikor hollandból jöttem haza az autópályán és le akart vinni majd 2km múlva vissza biztos volt valami érdekes ott .... persze teljesen felesleges akkor és ott de pl külföldön városba címet keresni nagyon jó na meg idegesít hogy lehetséges sebességmérés stb de különben szeretem kiírja mennyi km van még mennyi idő de kell tudni felülbírálni egyszer egyszer... Transalpinára is vittem pedig elméletileg hazai pálya na de ha nem használ nem is árt .
Ha navi nélkül a tervezett úton végig mész úgy hogy sehol nem tévedsz el akkor benned egy Garmin veszett el.
Ez nekem megy simán navi nélkül is.
de a te gps-ed nem ismeri az aszfaltos utakat :D
Foleg ha a hegyekben mesz napi 3-400kmt,akkor nagyon hasznos a gps,plane,hogy imadom az eldugott negyedrendu utakat.mindig ott vannak a legszebb helyek. Zavar ha nem tudom epp merre vagyok es merre tartok,ezert napkozben is ranezek a papirterkepre,de a napi 15-20 koztespontot keptelen vagyok megjegyezni.
Én navi nélkül sehova....Megadom neki a köztes koordinátákat egy kalandtúrához ami 6 országot érint pálya nélkül és góóóóóóóóóóó.
Jónak tűnik, még az is lehet, hogy idén megjátszom, csak legyen egy a legutóbbihoz hasonló napos hétvége!
nem vagyok joba a hideggel, nincs rajtam annyi zsir ami megvedene a hidegtol
Még lehetsz.
De nem svéd hószános vagyok