Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Koszi, én is erre tippelek. Agyalok hogy jó lenne egy picit hangosabb dob, ha kiszedném belőle a gyapotot, akkor hangosabb lenne. Leszedem majd a csavarokat, aztán megnézem mi van benne, kiveszem a gyapotot. A hegesztés nem probléma, szépen le tudom választani a csavarokról.
Gondoltam megkérdezem, hátha valaki megcsinálta már ezt.
Én már kipróbáltam mindkettő sőt a nagybanditól izmosabb motoron is ültem már de valahogy elsősorban vezethetőségben pörgőségben nekem jobban bejön a 650-es bandita. Az 1250-es szenved a súlyától és nem hiszem, hogy kevesebbet fogyaszt mint a kistestvér én 4 - 5 literes fogyasztást mérek folyamatosan. A tesztek során voltak problémák például az első féktárcsa szorítógyűrűi csúsztak el egymástól az enyémen még semmi ilyet nem tapasztaltam pedig már most kétszer annyi kiló-méter van benne mint a teszt gépbe volt akkor. Persze ez lehetett gyári hiba mert ugye Mőrfi tőrvénye. Nem becsülőm le a nagy testvér érdemeit hiszen az is tradicionálisan BANDIT és tudtommal a legnépszerűbb motorok közzé tartozik kategóriájában.
Mindkét félévre jól járt, igaz, hogy 2 ütembe szedik be, de ha jan. 1-én forgalomban van ez eladó nevén, akkor a 2. félévet is neki kell kifizetni.
Ha ki van vonva, és átíratáskor az új tulajnak helyezik forgalomba, akkor a forg.helyezést követő hónaptól a vevőnek kell fizetnie az adót.
Az ideiglnes kivonáshoz forgalmi kell, meg egy csekket kell befizetni (persze a személyi, lakcímkártya bemutatása alap), plusz ha nem a tulaj intézni, akkor meghatalmazás is kell annak aki intézi.
A motor végleges kivonásakor kell leadni a forgalmit, törzskönyvet, rendszámot.
ezek szemben állnak, nida kard ki kard
Még az előzőhöz: a sokkal alacsonyabb fordulat miatt szerintem sokkal tartósabb is lesz a blokk. 100km/h- nál a fordulat 3200/perc.
Szerintem valamilyen hangtompító gyapottal van kitömve. De azoknak a csavaroknak a feje el van hegesztve. Biztos vagy benne, hogy érdemes szétszedni?
Üdv!

A fenntartási költségekben szerintem nincs igazán különbség. Fogyasztásban egyforma, talán az 1250 jobb is, kilowatt különbség talán 12kw (kb.3000e ft/év). Gumi: én 46e ft-ért vettem a párat. Blue azt hisszem 52 körül.
Lánc kb. ugyan annyi, minimális különbséggel. Viszont az élmény... na ott van különbség. De ez csak az én véleményem.
A gumiról pedig csak annyit, hogy a gyárilag szerelt és nem igazán hozzá való dunlop sportmax fogy el rajtuk 5-6000 alatt. Egy rendes túragumi itt is 10-20e km-t megy el és a 650-en is. Persze ez már erősen pilótafüggő.
Végre valakivel egyetértünk!
Az a helyzet, hogy szerintem a kisebbikből több talált gazdára, és mivel többen vannak mindig meg akarnak győzni, hogy bőven elég és nem kell nagyobb. De, ha egyszer kipróbálják a nagyot, szinte miden addigi vélemény megváltozik.
Nekem a legjobb döntésem ez volt motor választásban. Bandit1250
Szerintetek mit találok a kipuffomban ha leszedem a képen látható csavarokat?
Nekem 650-es banditám van és a teljesítmény különbségről az a véleményem hogy a sokk túrázás alkalmával van némi tapasztalatom a motorok teljesítmény különbségéről. Többnyire csoportban és nagy grand turizmókal motorozom együtt és még nem maradtam le tőlük soha nem veszek észre olyan nagy különbséget ami a köbcenti arányában jelentkezne. Én a fenntartási költségviselést vetem figyelembe nem pedig azt az elenyésző árkülönbséget ami a két motor közt van gondolok itt fogyasztás, kilowatt adó, gumi, lánc, súlytöbbletkülönbségre. Jó ha a motorom teljesítményének a 60 százalékát kimotorozom mivel a kötelmek a közúton nem engedik azt az eszeveszett száguldást amit a motor bárhol bármikor tudna. Egy nagybandit teljesítménye kétségtelenül nagyobb alacsonyabb fordulaton adja le a maximális forgató nyomatékot. Olvasgattam a fórumon hogy 6000 kiló-métert megy el egy gumival én 28000 kiló-méter után cseréltem le a banditáról. Jó időt és széles utat mindenkinek!
köszesz!


És akkor az infókat is leírod?
csak nem a hollósnál vetted? ott rám is ilyet akartak tukmálni a gyári helyett...de nekem a gyári jobban bejön...
nem titkolta a srác...azért adott volna ilyet mert a kappán többet fognak
az adót az fizeti akinek a nevén jan 1.-én van a vas..ergo ha utána adod el, akkor jól járt a tag....legalábbis az első félévre, 2 ütemben szedik be...
Köszi. És mi lesz az adóval, ha közben eladom a mocit? Akkor a másik díjából vonják le?
Hajó nem kell.
Akkor már inkább egy jetski.
A chopper arról szól, hogy magadnak építed. LEgközelebbi Devils börzén vegyél egy papíros HD vázat, aztán felxelgessd. veszel hozzá mindig valamit, majd összeáll. Ha meg elakadsz, majd Mikir segít
legyen..a hajót meg Tangerine...

amúgy mocsok mód nekem tényleg kellene egy chopper...
A csoppert nem te veszed?
Rendezzünk gyűjtést, Hogy Szabinak is két motorja lehessen
kőkazdag..msot vesz egy choppert 3.-nak.....ezzel szeretne lemenni az Adrára a hajójához...
Érdemes az első okmányirodai bemenetelnél már a visszaállítás dátumát is megmondani, így sporól az ember egy kört és 1800-Ft. Persze ekkor tudni kell azt is mikor akarsz majd ráülni újból. Így csinálta Tangerine. (meg tavaly énis)

Gábor, a biztosítóhoz bejelented a kivonatást egy levélben (kezdő végdátum), amihez mellékeled a forgalmi másolatát (oda írták be a kezdő és végdátumot). Egyben kéred a túlfizetés visszautalását. A teljesítményadót, ha hirtelen jól emlékszem nem kapod vissza így. Ott az van, hogy jövőre amikor kivetik az aktuális évet akkor erre az időszakra nem fognak számolni, tehát arányosan kevesebbet kell majd fizetni.
Bocsi. Nálad a pont Magamból indultamki: Nekem csak egy van , sajnos.
Hogyan fogom kibírni? Megyek a GSX-szel!