Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

...sok éve még vonattal jártam be suliba Budára. Budaörsnél ott álltak a tehervagonok dugig autókkal...mögötte volt egy telep ahol szedték le a gyárból hozott autókat a vagonokról. Néhány srác akik ott dolgoztak, együtt utaztunk...mesélték, hogy milyen versenyeket rendeztek a telepen belül, és hogy törték rommá az új autókat. De mivel csak 30-as tempóra fizettet a biztosító, volt hogy az egész csapat a féknyomot sikálva rövidítette, a szakértő meg nem értette, hogy 2 m féknyom után hogy tűnt el az autó teljes eleje az utastérben, mikor az csak pl egy 10 km/h ütközés lett volna a fék-út képletböl visszaszámolva....és nyilván néhány elemcsere után ment a szalonba az az autó is biztos lehetsz benne...
Igazad lett Zöldi, csak 2-3 éves dottal van power-e, és a gyorsabb kopás is közrejátszott benne, hogy lemondok róla.

Marad a vacilla ezek közt:
-PR2 sima vagy 2c
-pr3
-pr4

Kérdés, hogy megéri-e az újabb a +5e-es difit?! 4-ért fölteszik centírral.
Mik a tapasztalatok, jobbak ennyivel?
Na,azért ez már túlzásnak tűnik egy "kicsit" ,azért a KTM-en ennyire nem kotyog ,pedig a fékét szint bármelyik sportmoci megirigyelhetné.Talán az ezres bömösé ilyen jó még,legalábbis amivel én mentem eddig azok közül.
Abban tökéletesen igazad van, hogy az írásom második fele valóban naív . Ettől függetlenül, én a vatta új, null km-es motorok eladásáról beszéltem, nem a használtakról. Úgy talán nem annyira naív a kereskedői része, persze még nem vettem új mocit szalonból, ezért ez csak elmélkedés részemről.
A szerviz része valóban csak ábránd, mi sem hordjuk egyik gépjárművet sem ilyen helyekre, pont a Te általad leírt okok miatt.
Nekem azért ez is kétélű dolog. Nyilván ha a hótágulási hézagot a felgyülemlett kosz blokkolja, akkor valami más fog engedni..., de ugyanakkor óvatosan bánnék a folyamattal, mikor tisztításra adom a fejem, mert az ott levő kosz a befeszült szegeccsel remek párost nyújtanak, hogy el kezdjék forgácsolni a furatot, ezzel megnövelve a hézagot.

Nekem az emlékeimben viszont vannak olyan morzsák, mikor a szegecs megrogyott a terhelés hatására hordós lett, és befeszült. Talán pont az 1250 bandiknál voltak ilyen vitatott garas dolgok.... Azt nem biztos hogy körbe lehet forgatni már...Ùgy rémlik neked is valami hasonló deformációs probléma miatt van nagyobb játékod...

A versenytárcsához...azért én nem vennék alapnak a te problémádban azt a konstrukciót. Nem biztos hogy igazam van, de elképzelhető, hogy mások az anyagpárosítások, lehet keményebb a szegecs anyag, kalkulálva az első köröknél az ütésszerű igénybevétellel, és lehet a versenyhómérsékleten, már nem lóg ennyit a tárcsa... Szóval nem biztos hogy ekvivalensek a terhelések a te gyári tárcsád és a versenytárcsa között. Szerintem ez tipikusan körte-dió...

A tévedés jogát fent tartom...
Nekem is SITO dobok vannak a GSX-emen. Hangosabb mint a horpadt, korrodált 4:1-be Marshall rendszer, pedig a SITO TÜV-ös...
Azért a posztod második fel, számomra kicsit naivnak tűnik, bár szívesen olvasnék a valós életből kiragadott példát ide vonatkozólag. Szerintem ugyanis csak marketinges előadásokon van ilyen parasztvakítás, hogy továbbképzés meg tanfolyam a dolgozóknak, meg felelősség a szalon részéről...
Èn itt minap is azt olvastam, hogy a szerelők saját életük megkönnyítésére, próbálják nem éppen legális úton megszerezni a szerviz manuálokat, hogy legalább az alap dolgokkal, mint nyomaték, kábelköteg tisztában legyenek. A gyárak ugyanis nem küldözgetik csak úgy alanyi jogon a ezeket a doksikat, hanem ha kell megveszed, de akár visszahívások is minimál térítésben kell elvégeznie a "szakszerviznek" vagy lehet csak az anyagot biztosítják...Föleg a Magyar piacon vicces olvasni :
"Nem hinném, hogy az adott kereskedő kockáztatna egy börtönös pihenést"
Pont Tasi készített a barátom SV 1000 éröl egy videót pár hete, amit előtte még otthon voltam én szereltem. Természetesen törésmentes motorként árulták a kereskedésben. A megvétel után cseréltem rajta egy első teloszettet, meg a fékmunkahangereket, majd még így pár évre rá Tasi cserélte le első féktárcsákat, meg rakta rendbe a fényezést, mert a 1,5 cm gitt már púposodott... De ennek a motornak a hátsófékjét rakták úgy rendbe egy szakszervizben, egy betétcsere alkalmával, hogy 3000 km alatt csak az egyik betét, vasra kopott, és hazavágta a tárcsát is...Az ilyenekről pont Tasi aki meg tudna tölteni pár klubdélutánt a sztorikkal amiket mások után kellett rendbe raknia.

Èn inkább azt mondom ne nagyon képzeld el ezeket a marketinges szövegeket, hogy valóra is vállnak... Söt még abba sem nagyon kell kételkedni, hogy nyugaton ez másképpen lenne, mert vendégmunkások úgyse nagyon kíváncsiak fejtágításra, mikor lehet húznak haza...

Amúgy talán látható, hogy azon elv mentén sikeredett a kialakítása pl a féktárcsának, hogy helyzet rosszabbra fordultával hangot ad, mert lötyög, így tönkremenetele esetén ezt jelzi, de még ekkor sem tudja elnyírni a szegecseket, hogy leforduljon a rotorról, és valóban balesetet okozzon... az ilyen dolgokra FMEA meetingen főleg az automotív alkatrésztervezésnél és gyártásnál igen komolyan odafigyelnek. De akár a behullámosodás a hősokk miatt is elég jól erezhető lesz, de azért még meg lehet vele állni akkor is ha kicsit ráz az első futómű, igaz taknyosabb időben nem oly szerencsés, de általában nem egyik pillanatról a másikra lesz hullámos...
Semmit nem kell csinálni. Neked főleg nem. A Te motorod makulátlan.
Nézegetem ezt a videjót! Most akkor gyakorlatilag fel kell lazítani ezeket a szarokat? Vagy mi van? Mivel én még semmit nem csináltam velük,akkor most nem értem az egészet! Valaki elmagyarázná,
Na, itt a másik hozzáértő . Csak azért csinálja az egészet, hogy MOZOGJANAK a szegecsek. És ahol mozgás van, ott hézag is van. Mekkorra egy marha .
Ja, hát ez az emberke is biztosan halál hülye, és nem ért hozzá . Ráadásul közveszélyes, mert ilyen fékekkel megy ki a versenypályára .
De nem baj, majd mi, magyarok jól megmondjuk a tutit a versenymérnököknek IS .
Ez is egy érdekes videó a témában, a motor meg a szívem csücske:
Rat görbeváz tárcsa szegecs tisztítás
Lehet ezt még fokozni is, hogy szépeket álmodjunk:
Full floating modified stock rotor
Meg aztán ilyen is van:
Full-floating and semi-floating különbség
Ekkor döntöttem úgy, hogy várok még a tárcsa cserével.
pedig az 1250 banditán 8 dugatyus rendszer van,, teljesen usszó tárcsával ...
Az én tárcsám miért nem kotyog? A franc bele....már fél órája ütöm kalapáccsal,hogy kotyogjon már végre!
Hő tágulás :

egy motor van használva - 5 fokban és +35 fokban ... Ugye ?
persze itt is van HŐ tágulás ... de a videon nem erről van szó kedves .. barátaim hanem arról hogy 300- 350 fokos hőmérsékletre melegszik a tárcsa és ezzért kell ez a kis hézag... hogy melegedésnél ne vetemedjen meg , ne görbüljön meg a tárcsa ,, ez kicsit más hő tágulás mint ,hogy télen is használja pumpa pityú a motorját és bele tervezte a kis japán .......
Fére értések véget ............ holnap be megyek a SUZUKI Interatba és végig ráncigálom az összes uj motor tárcsáját ...........
ha engedik vidit is készitek róla .........

Holnap a felylemények ..........
nekem az jut erről eszembe ,hogy a fő tengelynek is van kotyogása ,,
csak épen ha azt kézzel érezhetően meg állapitod a fő tengő kukás ...
aztán egy kormány csapágynak is van némi holt játéka " kotyogása "
Ha azt kézel érezhetöen érzékeled ... vagy után huzás vagy kormánycsapágy KUKA .....

és valojában erről van szó .... az a kis holtjátékot a hő tágulás miatt nem szabad kézzel érzékelni ............

ÉS valojában erről volt szó ..... a tárcsa kézzel érezhető modon kotyog ! az én tárcsám usszó tárcsa és meg sem mozdul pedig ráncigálja a 2 méteres .,,, 130 kilos fiam ! Fékem nem pulzál , nem rángat , nem szitál se 80 km/ó nál se 260 km/ó -nál
Szia.
Akkor a tiéd már nem csak tengelyirányban tudott "kotyogni",az már gond.A KTM-en csak tengelyirányban kotyog-kotyogott és min vátósúlyú ember kell a megmozgatásához szupernehézsúlyúak előnyben
Én nem tudom itt mindenki kiváló utakon közlekedik? Engem zavart, hogy úgy csörgött rajta mint egy utánamakasztott konzervesdobozok.. A haverom is meg jegyezte mi csörög ilyen csúnyán. Nyitott dob ellenére halotta. Ja én a kormányon is éreztem a kotyogást. És melegedés elenére is kotyogot.
István!

Nagyon köszönjük a videót! Egyértelműen kiderül belőle, hogy milyennek kell lennie egy tárcsának. Aki nem csak nézi, hanem látja is, amit mutatni akar, akkor nincs gond:

Az összeszerelésnél tisztán látszik, hogy a szegecsek, és a két fél közt elég "nagy" (min. pár tized) ILLESZTÉSI HÉZAG VAN!
Ez valóban a hőtágulás miatt kell, de nem lehet csak plussz hőre tervezni, bele kell kalkulálni a hőmérséklet csőkkenést is, hiszen sokan télen is használják, de min. kint tárolják az udvaron a motorokat. Ilyenkor is tudnia kell mozogni a két félnek, hiszen más-más mértékben húzódnak össze.
Ezért egy új tárcsánál is érezni lehet a kotyogást az ILLESZTÉSI HÉZAGOK miatt, csak nagyobb erőt kell kifelyteni, mint egy használt, bejáratott tárcsánál.
És itt csatlakznék az előttem szólóhoz: a márkaszervizekben is elfogadják a kotyogást, mivel az bizonyos határokon belül üzemszerű. Nem hinném, hogy ezek a helyek kockáztatnák az ügyfeleik testi épségét azzal, hogy rossz fékrendszerrel engedik ki őket. Arról nem is beszélve, hogy ők a gyár által szponzorált tanfolyamokon vesznek részt, ahol nem a hülyeségre tanítják őket.
A vadonatúj, szalon motoroknál is kotyog a szegecselt tárcsa. Nem hinném, hogy az adott kereskedő kockáztatna egy börtönös pihenést, mert xar a fék a mocin, amit elad. Gondolom a gyári garancia sem smafu, és nincs benne kitétel, ami a kotyogó tárcsára vonatkozik.

Lehet értelmesen is beszélni erről, tényekkel alátámasztva.
Mégegyszer: mindeki azt csinál, amit akar, és azt hisz el , amit akar.

Én a gyárnak hiszek, meg az ott dogozó mérnököknek!

Mégegyszer köszi az elfogulatlan hozzászólást!
köszönöm a videott ............... csak a hő tágulás miatt ahogy te mondod van ki találva .. hogy Ne VETEMEDJEN A TÁRCSA .....és csak sugár irányban mozdulhat a HŐ HATÁSÁRA ..........

ennyi ...............
Bár jobban belegondolva itt sem tud elmozdulni, mert 6 szegecs van, csak sugárirányban tágulni tud.. Na mindegy ebbe nem akarok elmélyedni, nem vagyok én szerelő
Ebben a videóban is a hőtágulás miatt alkalmazzák a speciális szegecset, hogy sugárirányban el tudjom mozdulni a tárcsa. De hogy ezt kézzel el lehet-e mozdítani, a tök se tudja
görbevázasra jó a bukócső ?