Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

forrasztással alkatrészbeültetéssel nincsen semmi gondom sem az élesztéssel inkább a komplett olajzó beszerzésével
A mccoi-al kapcsolatban ha kell segítek beforrasztás, programozás élesztés ügyben. Van kábelem hozzá, meg szoftver is. Egyébként, ha összeforrasztod - nem nagy szám, minimális kézügyességgel megoldható, csak arra kell figyelni, hogy sokféle ellenállatból sok van benne és nem egészséges, ha rossz helyre hegeszted - akkor alapból fel van programozva, nem szükséges állítgatni. Az én utolsó mccoiom is gyári programmal megy minden probléma nélkül. Az olajozás gyakoriságát hexa kapcsolóval tudod állítani, a többi beállítást meg nyugodtan gyárin lehet hagyni. K.Istvánnal tudsz bizniszelni (ha már nem, akkor beleszól szépen :) szórófej ügyében, mert nekem is ő gyártott olyat és az tényleg profi megoldás. De megoldható fapados injekciós tűs megoldással is, Tangerine-é ilyen emlékeim szerint és az is jól működik. Szóval nem kell beijedni tőle és mindenben jobb, mint a Scott-é.
jah azt elfelejtettem irni hogy egy sv650-re lenne fölszerelve
elektrotechnikába mondhatni benne vagyok egy kicsit épitettem már ezt azt régebben de már felhagytam vele. A rendelésre lettem volna kiváncsi hogy hogyn működik mert még sohasem rendeltem külföldről csak MO.-belül. De gondolkodom még ralyta egy kicsit de valamiért a scottoilerhez húz a fejem e nem tudom miért.
Milyen motorra lenne ez a cucc?
A mccoi, egy igen jól automtizált rendszer, azonban tudni kell róla, hogy csak egy marék alkatrészt kapsz a megrendelt csomagban. A nyákba neked kell beforrasztani az alkatrészeket, neked kell éleszteni a rendszert, meg betanítani felprogramozni. Hibázásnak helye nincs, mert pont egy rendszerre elég a cucc, potalkatrész csak akkor van ha újabb pár euróért rendelsz hozzá még egy adagot. A posta 20€ Volt régebben. (annak idején többen összeálltunk, hogy csökkentsük ezeket a járulékos kötségeket.)
Ha valami elfüstöl önhibádon kivül, ugyan van némiféle gari, de azt vagy németül vagy angolul kell megírnod, és vállalni az újabb postaköltségeket.

Nem kivánlak lebeszélni róla, nekem is ilyen van, meg épitettem már vagy fél tucatot másnak is, de ha ismereteid nem érik el a megfelelö szintet a kivánt elektromechanikai témakörben, akkor csak egy szópórollert csinálsz magadnak.

Már magamnak sem épitek ilyen rendszert az azóta vett motorokra, hanem csak egy pár ezer forintból kihozható "fapados" kenést installálok. Ennek egyik hasonló változatát te is megtaláltad és belinkelted. (olajozófej+csö+fojtás-idözités+csap+tartály)
Hosszú a holtszezon, gondold végig melyik a testhezállóbb számodra. (Ha pl továbbr is izgat a álló helyben olajózás, akkor azt egy extra relével meg lehet oldani, ami csak akkor húz meg ha sebességbe van a Motor, üresben bontja pl a mágnesszelep tápját.)
http://www.hasznaltauto.hu/motor/aprilia/aprilia_scarabeo_150-7293667


Ezt a gyöngyszemet, össze folyt mindenen testnedvem tőle :)
vagy még annyit kérdeznék hogy dicsérik a mccoi olajzórendszert azt meglehet rendelni németországból mindenféle nehézség nélkül?
Köszönöm szépen a hozzászólásokat azthiszem akkor megmaradok egy gyári scottoilernél.
Csak, hogy én is hegyezzem az érzelmeket, nekem is az autón volt érezhető változása a Spuri használatának, motor ugye nem nagyon van elhanyagolva, tehát lerakódás mentesnek mondható a dolog. De a 4 kerekűben, melegen nem hallani annyira az injektorokat sem mint eddig és lehet placebó, de a dinamikán is hozhatott valamicskét közel a 200e km-hez, bár ez össze függhet a jobb porlasztási képpel is, mert ugye tökéletesebb az égés ha rendesen mükszik a rendszer. Fogyasztásom téli gumival is most olyan mint anno a nyárival, 6,3 környéke, ezért nekem már megérte! (F Astra 1.4 82 ló)
Spuri is cool :) Toltam az opelbe (1.9cdti) és érezhetően jobban megy és némileg csendesebb is lett. Szóval most minden tankolásnál nyomok egy adaggal bele
Kigórtam, mert
eszméletlen büdös
nagyon szennyezett lett, full sötétbordó.
Egy UH msosóval kombinálva nagyon tutti lehetne
Helyezd el magad árban, meg olyan tekintetben, hogy mennyire vagy hive a saját cuccon való kisérletezgetésnek (kicsi pénz-sok vagy kevés kinlódás) vagy gyári cuccok (sok pénz kevesebb kinlódás), és persze a kettö között millió verzió.(Tudni kell hogy minden ilyen rendszer "univerzális", vagyis jó mindenre, de nem passzol sehova, neked kell kitalálni az elhelyezést felfogatási helyeket, beállitási mennyiségeket. Ami még fontos, hogy ez egy újabb rendszer, melynek szintén van karbantartási igénye és meghibásodási lehetösége. Utóbbi lehet az, hogy elengedi a teljes olajmennyiséget egy igen rövid idön belül (ezért kis térfogatú tartállyal járunk), vagy hogy nem adagol semmit ( szerencsés a szürök használata). A kettö között viszont ideg kedvezö hatással bír! )

Ugyan sok évvel ez elött engem is megvetítettek ezzel a piros lámpás legendával. Csak hogy képben legyél. Nagyon szélsöséges körülmények között idöintervallumban fél perctöl 10 perc / egy csepp olaj, szerinted egy ilyen kényszerü várakozás alatt mekkora mocskot csinál? Èn 30 pár ezer km alatt kb 7 dl láncfürész-olajat "fröcsköltem" szét.
Vagy nem tudom felétek mennyi egy lámpaváltás ciklusidöben?
suzuki bandit 600 és 400-as bontott alkatrészei eladók tel 06704275150
suzuki bandit 600 és 400-as bontott alkatrészei eladók tel 06704275150
Utána meg lehet még szürni, és használni a spurit, esetleg leüllepíteni, vagy kigortad?
Mikir féle láncolajzó is nagyon menő cucc
Mccoi.de
Nem sokkal - ha egyáltalán - drágább, mint a Scott és programozható, testre szabható. Többen használjuk és nagyon bevált.
Szolgálati közlemény.
A spuri leviszi a zöld getrát a fúvókákról.
Köszi Piti!
Sziasztok!
Szeretnék a motoromra egy autómata láncolajzót és ahogy olvasom ezt a topicot látom hogy elég sokan használnak. Az lenne a kérdésem azoktól akik a scottoilert használják hogy mi a tapasztalata róla? Nekem tetszik az egyszerűsége de viszont az nem hogy amikor a motor jár akkor az olajzó is dolgozik azaz piroslámpánál illetve motor melegitésnél nem olajozza "túl" a láncot? (nem azért mert hogy a láncnak ez ártana de a motorra illetve rám fogja verni azt a plussz olajat szerintem. A másik olajzó amit kinéztem azt a neten találtam úgymond házi találmány ( http://www.akmt.hu/sufnituning... ) ebben tetszik az elektronika hogy akkor ad olajat ha gurul a motor erről esetleg van valakinek tapasztalata?
A zöld izéket most tettem be egy zokniba, reggel kifújatás a TMK műhelyben :)
A sok hülye a vidi alatt meg jön a hamis olaj dumával
Mi van, ha a jobb oldai egy híg hidraulika olaj és a bal meg egy sűrű hajtómű olaj
Ez a video egy dologra jó így adatok nélkül, megtudni a fórumon ki a hülye....
Nem mindegy, ha a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik
-Végig zöldi féle hamisított Motul 5100 10w40-el használtam, 6000 km-enként cserélve.

Na, Báttya! Megvan a bűnbak! Már minden világos. Az ügyvédem hamarosan megkeres. Ha a HRC kit-et drágálod, akkor haladj azokkal a zöld izékkel, hátha némi ganajtúrás meglágyítja a szívem.
Ezen a fórumon tényleg csak a Bandit megy...
Feltettem egy kérdést az Aprilia fórumban, mivel a Minarelli am6-os blokkal dunát lehetne rekeszteni és senki nem tudja a választ. A kuplung lamellák alsó méret határa érdekelne.

Mentő ötlet Tőletek?
starttól