Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Èn már kanyarodtam ma egyet...
Van valami számomra felemelö érzés, hóesésben kerekelni.
Vagyunk itt egy páran, akik Banditban utaznak ilyen magassággal :) Én 1.87 vagyok, Szotyi is van sztem ennyi, Zöldi sem törpe, szal nem volt ezzel egyedül :)
Itt meg verőfényes napsütés van, +20 fokkal!
Meló után jól fog esni egy kanyar.
A DL 650-em átlagosan 4,5 - 5,5 litert fogyasztott.
Ugyanakkor egy Pestről Miskolcra, pályán, 160-180-as tempóval, utassal simán lenyelte a 9-10 litert.
Én így az ezresről el tudom hinni a 15-öt.
Hát...csodálkozok rajta, hogy egyáltalán a te magasságoddal megvettél egy Banditot.
Mint ahogy utólag magamon, hogy anno az én magasságomhoz (170 cm) megvettem a DL-t.
Neked sosem lett volna szabad megvenned a Banditot, nekem meg a DL-t.
Szerintem.
...itt már havazik...
Milyen kis csini az az aludobozos Vara
Vállalok

Jocinak DL1000-re volt 2004-2012 között. A fogyasztást én nem elmondások alapján tudom, hanem saját szememmel láttam, amikor a mellettem lévő kúton tankolt

2005-ben egy Ferő tó kerülő túrán velünk tartott egy ex kollégám szintén DL1000-rel, és a túrán szinte azonos fogyasztással mentünk végig. Ő is csak túrázni használja, 6 liternél többet sosem fogyasztott neki. Persze meg lehet vele etetni 8-10 liter (pályán, vagy szerpentinen, ha nem engeded a fordulatot 5000 alá).

Bár a fogyasztásokon nem kell meglepődni, volt már olyan sportmotoros (pl. KawaBazsy), aki nem akarta elhinni, hogy ilyen keveset is tud fogyasztani a gépe, ha csak túrázik vele
Jégkorszak 5: mamuttehenek vándorlása
Szoktam.
Sajtofigyelest is vallalsz?

S4 utan mentem DL1000-rel, hat rakoncatlankodott rendesen, furcsa volt. Hasonlo, mint Jim KTM-e. Mondjuk ugy, hogy szokni kellett.
A Vara kicsit finomabban jart, bar eleinte nagyon furcsa volt, hogy ahol a S4 elment masodikban a Vara kerte az egyest.

A fogyasztast azt tulajok elmondasa, forumleirasok alapjan szurtem. Ezek alapjan nem eldontott azt sem, hogy DL650 vagy a DL1000 jobb motor-e.
A sprintmonitor alapjan kb. azonos a fogyasztasuk a motoroknak, akikkel en beszeltem mind 7-8 liter kozotti DL1000 fogyasztasrol beszelt. A minap osszefutottam egy csokaval, kiderult neki Dl1000-re van. Elso kerdese a Vara foygasztasa, o allitolag 10 litert es megetett a motorjaval neha, de allitolag mar 15-ot is sikerult egyszer (mondjuk ezt mar erosen ketlem).

A futomuvet en sem ereztem eddig gyengenek, nekem megfelel. Jocinak nem DL650-e volt?
Motorozni en sem tudok, csak szeretek.
papírom van róla :D
Igen, magamnak kerestem motort, es mint irtam is a sajat szemszogembol hasonlitottam ossze (de ezt nem is titkoltam, szerintem). Ugye az alap problema volt, hogy Lamb kollega erdeklodott a
Vara utan, Banditrol ulne at. En meg pont ezt csinaltam, van rola nemi tapasztalatom (megha a sajat szemszogembol is).
Amugy lehet, hogy Lamb kolleganak is konnyen megvan a ketoldali telitalp a Vararol.

En anno pont azert valasztottam a Bandit, mert univerzalis motor, jo ar-ertek aranyu. Aztan ahogy motoroztam 5 ev utan kezdtem erezni a gyengeit, kezdtem latni szamomra hatranyos tulajdonsagait. En pl. pont emiatt raultem masok motorjara ha volt lehetosegem, kerdezgettem rola, kerestem az utdojat.
Jaj, de nepszeru lettem.

Szerintem meg 195 centi magas sem vagyok. Te ne mvagy 190.
Köszi. Továbbítottam. Azt hogy élnek -e vele, azt nem tudom, mert ezek a "müvészemberek" más dimenziókban élnek...
ruppert? nekem ismerős ez a név...
tavaly valami 5500.-volt a teljes szett(4db+2db),és ha van nekik olyan vas,akkor nem kell kétszer menni mert a vasat ott hagyod
ruppert kuki frimél. hu
Bővebben?! (ismerek)
Van valami privát elérhetőség?
off:
ha vki grafikus vagy ismer ilyet, keresek olyat, aki boroscímkét tud/képes tervezni...
Megvan.
A konkrét vevőnek, aki látatlanba akarta lefoglalózni, elküldtem a foglalóról szóló papírt aláírva, de beleírtam, hogy a foglaló csak akkor lép életbe, ha a foglaló összege, a megadott bankszámlára megérkezett.
Ezután eltűnt az ember, mint szürke szamár a ködben.
Különösebben nem bánom, elfér a garázsban, csak ritkán van időm menni vele.
Azt a motort, amit vettem volna helyette, közben eladták, ezért lehet, hogy jobb is így.
Bandi elkelt?
TÉNYLEG .............. A kávé az jó náluk
Halihó! El tudlak érni valahogy privátban?
Az olaszok kávéban is jók.