Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hármas alapjáraton nekem is búg - nem túl zavaró, de hallható - pedig ua a motorunk..
A Tied elvileg nem fog, mintha kiküszöbölték volna a dolgot legalábbis még nem hallottam erről senkitől pedig ismerek párat.
Pontosan!
Az Ikaruszok is búgnak, mégse áll be a váltójuk . Max kigyulladnak .
Meg a gerlék is búgnak mikor szerelmesek .
Végre valaki lát, és értelmez is.
Szerintem miután beleapplikálta az indexet a kormány vég súlyba, utána már nem lehet kormány vég súlyról beszélni, hisz már nincs súlya, mert index van benne.
Így van, és a louisban találtam is pont ilyet, de ez a köcsög gép naná hogy nem azt az oldalt másolja be, amit szeretnék !
Én is úgy tervezem, hogy ha mégis elkezd "búgni" bármelyik fokozat, rá se fütty, járok vele tovább.
Hadd "búgjon, engem nem zavar.
Csak, hogy ellenkezzek.
55 km/h felett általában 6.-ban járok, még 2 személlyel is.
"Legkésőbb" 3.000-es fordulatnál, de inkább 2.500-nál már feljebb váltok.
Eddig egyik seb. fok. sem búg, igaz, még csak 30.000 km-nél tartok.
Nem azt írta, hogy kormányvégre, hanem:

"Kormányvég súlyba épített index...."

Szerintem ez nem ugyan az mint a Trophyé és a Schwalbe-é.
És van lényeges különbség az ap és a lucas között, ami indokolja az árat? E-bay rizikós ilyesmiben?
akkor be dobjuk a megoldatlan ,megmagyarázhatatlan hibák dobozába ... aszt kész !

nézd meg jol a rögen rajzott !http://www.cmsnl.com/suzuki-gs...

ha ezt az alkatrészt cseréltem a váltokban fogaskerék közlo csap ,még a kicsit ki vert fogaskerekű váltok is be kusoltak és a mainapig jok . Ez tapasztalat Pisti , nem más !

Már azt hitem meg leled a megoldást ok- okozat és kész ott a hiba

Mint multkor : csavar nincs bekenve menetrögzitövel / OK / kirázodik /OKOZAT/ és a hengere ráfolyt olaj füstöl / HIBA /

http://www.cmsnl.com/suzuki-gs...
Jo ez a lucas, mindenkepp szintert vegyel, viszont ez marhadraga, ap-bol majdhogynem kijon a hatso is az elso garnitura araert.
Talán most azt hozza be, amit szeretnék .
://www.louhttpis.de/_1058ff42d46d725bb6f276d29bae130b29/index.php?to
pic=artnr_gr&artnr_gr=10033132
Na, attól még, hogy nekem ez új volt, látom már a louisba is van .
http://translate.google.com/tr...
Enyém szinte mint az új, és még a rajt lévő LSL cucc is kb egy százas meg iridium gyertyák, új légszürő stb .Ezek után szinte el se merem árulni hogy menyiért vettem .
...és azért sem áll össze a kép a te feltevéseid alapján, mert még mindig ott van ez a probléma is a gixer váltónál is. Azt végképp nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen 1100 donormotort valaki a sétáló utcában tologat 3-4-5 fokozatban, és ezért hámlik le a fogaskerék...

Nem veled vitatkozom igazán, csak nem áll össze a kép tisztán.
Lehet hogy az eddig felvetett dolgoknál is összetettebb a probléma forrása.
Meg a 250-es trophimon is ilyen index volt . Itt viszont ha jól látom a kormányvég súlyba van bele applikálva .Még tovább vinném, és a tükröket is a kormány végre tenném, mert a pancsikon meg ez volt a divat .
Leginkább e-bayen találok, de valamiért nem bízom annyira az e-bayben, hogy ott vegyek fékbetétet.
Gondolom kapsz ott is Brembot vagy Ferodot, EBC vagy valamit bár a lucas sem rossz legalábbis amíg nem láttam a nagykerben amit láttam...
Köszönöm uraim! Más: ha fékbetét, akkor mit ajánl a többség? Ebben a Louisban kapható Lucas-ban pl. meg lehet bízni? És mit takar pontosan, hogy szinter? Lucas
Igen, pl. az SV1000 amit meghajtanak régebben pálya most inkább szerpentin, azoknak a 3. szokott sírni. Viszont ez miatt még senki (illetve akiket ismerek azok közül) sem szedte szét a gépét, elmegy vele oszt jónapot.
Külön motoros legfeljebb a dobozon lehet feltüntetve, de ugyanaz mint a névtelen... ....sima aluba való kell ami itthon általában piros színnel jelölt bár más is lehet. A lényeg, hogy aluhoz legyen jó.
Külön motorba valóról nincs tudomásom hogy lenne . A lényeg az, hogy alumínium barát legyen .
Már csak egy ostoba kérdésem maradt a hűtőfolyadékkal kapcsolatban: létezik olyan, hogy "motorba való", vagyis ami jobb neki? Vagy eben-guba, fagyálló. oszt' kész?
"3 -ba 27 km/ó -nál a magyarázat itt van"
Nekem az nem igazán életszerü, kicsit izadságszagú...
Lehet annyival menni, de összevetve az így megtett km-t elenyészö lehet az egész futásteljesítményt tekintve...

Ha egy kicsit tovább gondolatkisérletezünk...Tud valaki olyan V2-es motorról aminél hasonló váltóhiba jelenlég fordult elö?
Hiszen azok köztudottam elég göröngyösen járnak alsó tartományban, így kisebb fokozatban inkább magasabb fordulaton járnak vele...Legalábbis én az sv 1000 -t városban 2 essel tudtam elviselni 3 -al már rotációs kapa benyomását keltette.