Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ok!
Akkor jó, az hibátlan. A rövid karos az töri a segédváz végét az 1200-n.
Picit hosszú lett:
Amennyiben cserélgette a lánckerekeket, a kicsit kb tízezrenként, a nagyot ritkábban, akkor elképzelhető.
A lánc tönkremenetelét egyrészt a fogak kopása okozza. A fogak kopását pedig a vizes gumiról a láncra kerülő homokszemcsék. Nyilván fogy a lánc is, de lényegesen nagyobb felület.
Tehát, a napsütéses órák száma fogja befolyásolni a lánc élettartamát. Pl.: Dakar, egy etap egy láncszet, pedig ott aztán süt a nap, csak sok a homok. Nem is olajozzák.
Mert szakadó esőben szerintem egy ötliteres flakont is a lánc fölé csavarozhatsz, körömcsipesszel kicsípheted a sarkát, a homok akkor szétzabálja lánckereket, az pedig a láncot szétfeszegeti.
(Ezt ki is próbálták már nagyon sokan, akik nem szetben cserélik.)
A cápafogas lánckerék párezer alatt végzett az új lánccal.
A másik, hogy ha a használt láncot szétvágod a csapnál, látni fogod hogy rozsdás. Tehát a felmelegedett lánc az "O", "X" és akármilyen gyűrűk ellenére elengedik a szemből lassan a zsírt és azt oda visszatenni már senki nem fogja. Viszont a víz bejut. (Gondolom fogy a gumigyűrű is.)
Kíváncsi lennék viszont, hogy az olajozóval vissza tud-e kúszni elegendő olaj a gumi alá. Ha a lánc külső ívére csöpögteti az olajat biztos nem, a kislánckeréknél a lánc hirtelen irányt vált és az olaj jó része a blokkon landol. A belső oldal esetén esélyes a dolog, de bebizonyíthatná nekem valaki!
De továbbra is fenntartom, hogy mindenki azt csinál amit akar. Mondani sokmindent lehet, én meg tudok is.
A gyárit. Az eredeti gyárit.
Jó de hanyadikat?
Akkor ,szerezz egyet léccci, gondolom ez nem súlyos tízezres tétel!
hja, nekem még nem tűnik fel semmi...
bár sztem sose fog....vezlánccsörgést se hallok...
Szerintem hosszú karos. Az ülés közepéig előre nyúlik.
Lehet,hogy hülyeséget írok,de mivel a folyadékok összenyomhatatlanok,ezért nem biztos,hogy a váltót jobban védi a vastagabb olaj.Az viszont lehet,hogy segít a váltó kapcsolhatóságán.Egy öreg szaki azt mondta,hogy külön olajozású váltóba versenyeken volt,hogy teleszkópolajat töltöttek.Mondjuk ott nem kell elmenni egy váltónak 100ezreket.
Pedig ezt elhiheted! Ketten vettük le a 100e-t futott láncot és fűztük be a végtelenítettet helyette.

Azért azt is el kell mondanom, hogy Vadász kereste a rendszer határait. Én valószínűleg 70-80e között már ledobtam volna ezt a láncot, de Ő bizonyítani akart. Sikerült.
"A vezetési stílusomat nem jellemzem"

Majd én, szrítfájter állat
A csomagkampók helyére csatlakozik(hosszú karos), vagy a majrévas oldalsó csavarjaira(rövid karos)?
Megoldhatjuk
MEster!

40 mili. +-2
Én is az olajzósok táborát erősítem.
Ha jól emlékszem, 10-20e között került fel az olajzó. Most 45e-nél van a láncom, és nem nagyon látszik cserésnek.
A vezetési stílusomat nem jellemzem, azt ki-ki döntse el, ha már látott menni.
"Papás stílusban biztos elmegy sokat".
Ez tapasztalat?
"Nálam a nyúlás nem elkerülhető".
Senkinel sem elkerülhetö! Ugyan nincsen egyetlen hiteles meresi adatom sem , de ha lemersz egy "nyulodt" lancot , vagyis annak egy szemen belüli csaptavolsagat , semmifele NYULAST nem fogsz tudni merni rajta. Ugyanis a lancok keresztmetszetere nem hat akkora erö hogy maradando alakvaltozast szenvedjenek. De ha gondolog anyagminöseg meghatarozasa utan egyszerüen szamithato. A nagyobb motorok lancai 4.5 tonnat tudnak huzasra! Annak aztan tepheted! ( egy M5-ös csavarra fel lehet huzni egy 800 kg-os regi golfot függölegesen...)
Az összes hosszusagvaltozas a kopasbol ered! A kopas oka pedig a szennyezödes jelenlete, es az elegtelen kenes... (ennyi erövel lehet bökni egy lyukat a karterra, olaj le aztan 1000 km-kent zsirozgatni a csuszofelületeket a blokkban. Egyszer ezt a gondololatkiserletet irtam hogy mi tesz jot a csuszo felületnek, ha 1000 km -kent raboritasz egy vödör sprayt, aztan varsz meg kifejti hatasat, mejd tipped szrint következve a következö intervallumhoz közben folyamatosan csökken a kenes hatsa, megint nyakonboritod, vagy folyamatos kicsi impulzusokkal fent tartod a közel allando tökeletes kenesi szintet, es annak hatekonysagat. Es mondjuk egy olajzot is annyit kell allitgatni, mint ahogy a spray-zes intervallumat az idöjaras es szennyezetsegi feltetelek valtozasi befolyasoljak... )

Persze en nem ertek hozza csak tippelek...

Anno amit en olvasgattam a 100 ezres lanc gazdirol , nem volt jellemzö ra papas tempo, es az en spanom sem a döcöges bajnoka.
Ez az en mindiggyorsanmegyek , te meg biztos csak az udvarban tologatod dolog eleg szubijektiv.... Tudjuk mindenki gyors, csak mikor közös tura van akkor otthon felejtik az adrenalint.
Nekem a motorozásban benne van (ezért is csinálom), hogy néha eltépem a száját és ilyenkor rohadtul nem érdekel hogyan váltok, ami rendesen ad a láncnak. Papás stílusban biztos elmegy sokat, de ha így akarnék közlekedni, akkor beülök a dízel autómba és azzal megyek. Nálam a nyúlás nem elkerülhető, amin teljesen biztos vagyok hogy a láncolajozó sem segítene. Egyébként a DL-re akartam eredetileg, de döntenem kellett, hogy középsztender vagy olajozó, így inkább az előbbit választottam.
Az esőben motorozás: rohadtul nem akarok esőben motorozni, ha épp egy túrán elkap, akkor félreállok.
K6 Gsx 1400, 60 e km környeke. Gyari lancszett van meg rajta, bar lehet ez volt az uccso szezonja, mert mar igen gyakran kell utana huzni a spanomnak .
Csak spray-vel fujta a lancot, de "enni lehetett rola" mindig olyan tiszta volt. En nem tudtam soha (eddig ) rabeszelni az olajozo szettre, pedig neki 80 euroba fajt volna az egesz...
Mindig mindenre van ellenpelda...
En csak egyszerüen unatkoztam es kitalatam magamnak egy kis elfoglaltsagot, igy lett olajzom.
A mostani lancom futasteljesitmenye es allapota meg önmagaert beszel. Es iden a kedvenc szitum , a francia alpok hoviaros hagojan vastagon teritett sozott ut... en nyomtam egy cross modot az olajzon , a többiek meg masnap hümmögve probaltak menteni a rozsdasodo lancot...

Igazobol nem ertem, a modelboltbol , minimalmegfejtessel parezerbol össze lehet takolni egy primcso rendszert. Tök mindegy milyen a vezerlese, mert volt hogy 80-100 km -ig nem volt kenesem , es meg mindig olajnedves volt a lanc, vagy ha kezdetben megbolondult a rendszer es sokat kapott, az sem artott neki...Igy igazan nincsenek tulsagosan kötött parameterek...
Nekem nekifeküdni a forro kipunak hogy spay-vel szorakozzak igazi kinlodas volt. Aki szeret "terdelni" csinalja... Szerencsere mindenkinek a sajat motorjara kell lancot vennie, igy engem baromira nem zavar ha ki kell csengetni 40-50 rongyot egy szett lancra "idö elött".
Ádám!

Szívesen!
Zöldi!
Kéne Nekem a 650 K7 hez egy vadiúj vezérműláncfeszítő rugó!
100ezer?
nekem ha 10et bírna akkor már jó lenne
Vadász kollégánk 100 ezernél vette le az 1250-ről a gyári láncot.
Attila! Nagyon szépen köszönöm! Remélem, hogy ezt az értéket a motor segédváza is bírja. Azért neki nem döntöm az asszonyt!
Jó helyen van a táskában.Semmi baja nem lesz.
És mi van esőben a láncspray-al?