Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Szerintem szar példa volt. Ugyanolyan szar, mit az összes infantilis, retardált, személyiségzavaros hozzászólásod. Teszek rá, hogy milyen zavaros ügyeid voltak vagy vannak a rendőrökkel vagy a rendőrséggel, nem érdekel, mekkora kib..tt nagy hős vagy, hogy ők húzták a rövidebbet. És azért illet Tesó megszólítás, mert ÉN tartalak TÉGED hátrányos helyzetűnek, comprende?

Egy kisiskolás osztálytársamra emlékeztetsz. Úgy hívták, hogy Misi. Elálló fülei voltak (neki) és mindig hazudott. Neki volt a legtöbb matchboxa, meg a tesója karatézott, meg állítólag orosz versenybiciklije volt, de mindig egy kemping biciklivel láttuk, aminek nyolcas volt a hátsó kerekében. Mikor fiatal felnőtt lett, és meglettek az első zsigulik és ETZ-k a baráti körbe, ő vett egy moszkvicsot. Amivel azután szerinte fél óra alatt lent volt Siófokon - ez tőlünk cirka 200-as átlag - mindezt 6 literes fogyasztással. Ja, és természetesen az ő moszkvicsa ötsebességes volt, de apukája a Csepel művekben már esztergálta a hatodik sebesség fogaskerekeit. Na te pont ilyen szintű szarokat írogatsz, fertőzöd itt a fórumot, és kajak látszik, hogy elhiszed amit írsz. A kihasználom az ezres motoromtól kezdve a hatodikban tiltáson járokig.

Szerintem ne erőltesd ezt a rendőrség témát, mert fogalmatlan vagy, miről is beszélsz. Nőjél fel, és viselkedj úgy, ahogy egy korod beli férfiemberhez illik, a bokalengő gatyában tojásrajzolós dolgoktól túlléphetnél. Ha képes vagy értékes dolgot mutatni vagy tenni, akkor nyomjad itt, vagy bárhol, de a szart ne próbáld az emberekre tukmálni, mert nem hülyék, és életed végéig csak a pofont fogod kapni miatta. Tisztelj meg minket azzal, hogy nem beszélsz nyilvánvaló szamárságokat. Köszi. Na, béke veled.
"Megígérem nem írok ide többet" Csak aztán tarts is be...hiányozni fogsz
Tesó? Többszörösen hátrányos helyzetű vagy?

Csak az egyik példát hoztam fel milyen rendesek a rendőrök, azon kívül hogy vadásznak a motorosokra. Van sok rendőrös esetem, volt amikor ők húzták a rövidebbet.
Megígérem nem írok ide többet, igaz 3 cbr-em is volt a múlt évben de most nincs egy sem.
Aha.....

"Én nem de a sünök itt nem kedveltek"

Csak a magad nevében nyilatkozz szerintem, és még mindig nem értem, hogy kapcsolódik ez ide.... bár nem is igazán lényeges.

Sem venni, sem eladni nem akarok, így ez végképp zavaros számomra.... ezt biztos nekem akartad írni, tesó?
Én nem de a sünök itt nem kedveltek

A zx9-es topic-ban is van egy aki kevesebb kilométerrel adta el a motorját, mint amennyivel tőlem vette kb. 5 évvel azelőtt. Persze járta vele Debrecen-Pest-Miskolc távokat.
Vegyél fel szemüveget!
Sedu, te megint akkora faszságot írtál, vagy pizza nagyságú hátsófogaskerék van felrakva, hogy 6. leszabályoz
max. behúzott kuplunggal öcsém, ne szállj el magadtól, lehet a majrécsík ott figyel az első keréken.
Ebből most mire is kéne következtetnünk...?

Volt karcos az oldala, bal is meg a jobb is. És ez nem a másik fele, hanem az egyik.
Tehát?

Bár a világon semmi közöd hozzá, és nem egészen értem, hogy jön ide, de igen, én IS a rendőrségen dolgozom. És ezzel kapcsolatban problémáid adódtak?
Ezt a barátom írta, aki büntetlenül szívhatja a véremet, mert a barátom. És persze viccnek szánta, hiszen köztudott barátaim körében, hogy életembe nem ülnék chopper-re. Mivel te nem vagy a barátom, így ezt nem tudhatod, ezért ne is próbálj messzemenő következtetéseket levonni ebből a mondatból. Köszönöm.
nincs is meg a másik oldala, de még az eleje sincs meg, hiszen arról sincs kép...
A motorod bal oldala karcos, hogy csak a másik feléről van fotó?

Te is rendőr vagy?
Inkább ez utal lelki bajokra egy 929 nyergében:
"Pisti barátom múltkor a'szonta: lassan vegyek csoppert......

Sztem még hasítok pár évet - aztán jöhet az OCC....."
A Nagy "S" , Gépek Tökéletes Ura megmondja......

Kiskorodban sokat kaptál, ugye? Minden osztályban volt egy ilyen srác...
tőlem forgathatod ameddig akarod, utána meg könnyezve írod a kérelmeket a rendőrségnek
Amíg kettesben teli gázon kiforgatom az 1000-es motort addig ne gyere már az ilyen kocsma dumával, hogy nem lehet kihasználni. Ha sietek 6.-ikban is közbeszól a szabályozás. Sportmotor erre való, fagyizni ott a chopper.
2005-ös gsxr1000 simán elmegy 80-100,000 km-t bontás nélkül. Barátomnak volt régebbi 750-es Yamahája 25,000-enként volt költséges javítása, pedig új korától nála volt, vigyázott rá.
A mai robogókat már kínában gyártják, sajnos már a zx10-et is.
Ma is szerelgettem az R1-et de inkább állítgatás tisztítás volt, nem kellett volna vele semmit csinálni.

Az árra visszatérve ott a pár éves supermoto, üzemórás és felháborodnak az emberek, hogy dugattyút kell cserélni benne. Ha köcsög lennék 5000-ért öntetnék bele másikat kanál alumíniumból és már menne is a gép. Persze így az embereknek nem kell féláron se, mert jaj piszkos lesz a kezük, vagy a szerelő elkér 20,000 munkadíjat, amikor 200,000-rel árulom olcsóbban a gépet. Pedig látszik a hibája, megnézheti a motor belső állapotát is. Nem lehet mindenkinek a kedvében járni.
Lehet ezek a "régi" motorok nem mennek úgy mint a 2000 után gyártottak,de közúton mindegy, mert úgysem lehet kihasználni még ezeket sem.... de igencsak sok 10 ezer km-t elmennek úgy , hogy évente esetleg! 1-2 apróságot ki kell cserélni, még a mai motorokat fele annyi km futásnál már a Sugomotor fogja alkatrészként árulni....
Sedu, kicsit félreértetted az írásomat. A Yamaha robogóm a 19 éves. A robogóra egyértelműen ki merném jelenteni, h megbízhatóbb mint a maiak. 45ezer km van benne, kardános 4ütemű soha semmi baja nem volt. Ami a CBR-t illeti, nem jól értetted amit mondani akartam. Pontosan tisztában vagyok vele hogy sajnos ennyire lement az áruk, én ha eladni akarnám sem árulnám horror áron hiszen tudom nem ér többet mint max 700ezer akármilyen szép is, erre mondtam én, hogy nekem többet ér mint a valódi pénzbeli értéke. Én első tulajtól vettem Magyarországi, vigyáztak rá és én is a 4 év alatt.Nyilván ezen is találnál hibát, bár max egy két karcot, de aki egy 13 éves motortól karcmentes hibátlan állapotot vár 6-700 ezerért, az gyűjtögessen tovább egy újra.Szerintem egy ilyen korú motornál sokkal fontosabb, hogy szerkezetileg, műszakilag rendbe legyen, mintsem az idomokon egy két sérülés. A totalcaron volt egy jó cikk, amit egy autódealer írt a magyar használtautó vásárlóról. Itt mindenki a legolcsóbbtól várja a legjobb állapotot a legkevesebb kilométerrel. Míg németországban egy azonos típusú és felszereltségű autó között lehet 1,5 milla eltérés csak a km miatt, addig itt a magyar ember a kevesebb km-t és jobb állapotot nem hajlandó megfizetni. Sajnos motoroknál is így van ez. Anno az előző CBR-rel én is nagyon mellényúltam, örülök hogy ezzel jól jártam, ezért is sajnálnám eladni és újabb használtmotort venni.
Sziasztok!

Nem tud vki véletlenül Powercommandert CBR954hez?!

Üdv.:
KOKO
Ne mond már, hogy a 19 éves motor megbízhatóbb, többet elmegy, mint a 13,000-et futott R1-esem Bolond gombát ettél, vagy keressek vissza az utóbbi 1 hónap CBR900 hibáira?
A sajátomban 2 szezonon keresztül csak olajat kell -remélhetőleg- cserélni, egy öreg gépen bármi hiba kijöhet. Elöregedett fék/gumicső, kopott váltó, tönkremegy 1-2 tömítés stb.
Néztünk böszörményben egy CB900-at, a gazdája agyon dicsérte, erre volt a váltókarnak 3 centi holtjátéka, fék alig fogott, szelep hangja volt, füstölt a szerinte hibátlanra felújított motor 400,000ért.
Gumi is ki volt persze repedezve, 1-2 alkatrész hiányzott is róla.
Honnan tudjam, hogy a tied is nem egy összelapátolt motor? Miért vagy benne biztos, hogy nem 3-ból lett összerakva? Te vagy az első gazdája? És igen 500-ért adtam el a 929-et, 700-ért most is lenne 1000RR.
Ahogy öregszik a motorod egyre kevesebbet ér ezt el kell fogadnod.

És DDT igen sok öreg autónál már neked kell fizetned hogy a bontási papírt kiadják!

Nem lehúzom az árakat, csak leírtam, hogy mennyit szán rá a barátom. Valószínű gyűjt még egy picit és vesz 2004 körüli motort, ami jobban megy, jobb a fék, futómű, könnyebben el lehet adni 2-3 év múlva is.
Nekem nem kell motor, mindig van a garázsban 2-3 darab.
És nem mondom hogy a 99-es 450-ért kifogástalan, de a tiedben is találnék hibát még tesztkör nélkül is.
600ért sok.......nem akarok senkinek rosszat tenni meg senki pártján sem állni....de 600ért picit fiatalabbakat is lehet venni hasonló állapotban
Mondjuk egy VFR750 RC30 1992-ből