Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Jó, nekem mindegy :) De az a rész nem igaz, hogy csak a 6.-at hagyták ki az X11-ből. Mondom ezt úgy, hogy nem csak próbakörre vittem el, hanem mindkettővel többezret mentem.
"a kurvára nagyot megy" csak részben igaz viszonyítás kérdése

én úgy vagyok vele lehetne kicsit erősebb

Igaz jártam már feljebb is hayabusa K2
hát nem tudom de én egyesbe vissza talán csak 20 alatt rakom... én nem tapasztaltam,hogy állandóan vissza kellene rakni egyesbe ...

Én sem azt mondtam, hogy érezni. Érzésre kurvára nagyot megy mind a kettő. Nyilván van benne marketing elem is, ami engem nem érintett meg
Viszont mentem elég sokat Pesten forgalomban XX-el meg X11-el is. Mindkettő nagy oda, de a vigyor nagyobb, szóval nekem ez belefér. Viszont az X11 2.-ban tényleg el van találva, ha 20-40-ig tartó szuttyogás van, akkor nem kell állandóan 1-2 között váltogatni, mint az XX-en.
Akkor mi bénák vagyunk, mert nekünk nem sikerült produkálnunk ezt a nyomatékra hangolás előnyt, pedig próbálgattuk becsülettel . Még motort is cseréltünk... Hogy másképp ülsz rajta és másképp fordul az persze igaz, mert más is a két váz... De az a nagy nyomatékra hangolás jól hangzatos szöveg. Igaz Tibi barátom nem motorozik városban és én is inkább robogózok a városban most már, az X11 nem ide való szerintem. Sokat is eszik, nagy is a bp-i forgalomba...
Szerintem meg nem.
Nem duma, az 1. és 5. egyezik meg, de a végáttétel miatt az is rövidebb. A kis és nagy lánckerék se egyforma meg 2-4-ig se. XX-el is mentem elég sokat, most meg X11-em van. Városba X11 egyértelműen jobb, túl azon, hogy jobban kanyarodik, máshogy ülsz rajta.
De mutatom az áttételeket:
1. XX:2.769, X11: 2.769
2. XX:2.000, X11: 1.938
3. XX:1.679, X11: 1.556
4. XX:1.333, X11: 1.316
5. XX:1.167, X11: 1.167
Végáttétel. XX: 2.588 X11: 2.529
Ez pontosan így van... Csontra uazt tudja, 6. nélkül... A többi csak szöveg...
Még jó ,hogy az egész csak marketing duma...
Egyszerűen kivették a hatodik fokozatot..
Legalább is az x11 5.ben pont ugyanolyan fordulaton ugyanaz a sebessége mint az Xx-nek ötödikben..egymás után próbálgattuk öket
A nagy nyomatékbomba az meg csak duma.. Menj egy hayabusával
Nem!
Én csakis a mágnesest használom!
Tankbőrnek elég sok hátránya van!
Legalábbis nekem!
Egyszerű!
Akkor új öntőforma kellett volna!
így meg adva van a héj,oszt tesznek bele,amit éppen gondolnak!
Több gyártó is él ilyen,vagy ehhez hasonló trükkökkel!
Őszintén szólva én annak jobban örülök, hogy a váltó áttételeket megváltoztatták, így városban sokkal jobban motorozható, mint az XX. Végsebességen persze buktunk, de amúgy sincs tervben 300-al menni idom nélkül. XX-en jobban zavart, hogy ha beszorultam a tötymörgő autósok közé, akkor állandóan 1-2-1-2 ment. X11-en meg pont jó a 2.
Én is a Bagsteren gondolkodok. Neked is ez a tankbőrös megoldás van vagy máshogy van rögzítve?
Tankbőrt mindenféle képen szeretnék rá, hogy ne sérüljön a fényezés bár az tény hogy a horribilis ára van a tankbőrnek meg a táskának is...
Köszi!

A héten nekem is sikerült kideríteni, minek kéne ott lenni. Az XX-ben kettő kiegyensúlyozó tengely van, míg az X11-ben csak egy. A hátsó kiegyensúlyozó tengely marad ki a miénkből és annak van egy túlnyúló része az XX-ben, ami kijön a blokkból. Ezt a túlnyúló részt egy bilincs rögzíti, hogy ne tudjon elfordulni. Ez a bilincs van egy csavarral rögzítve a blokkhoz, aminek a helyét megtaláltuk.
Nem igazán értem, hogy a csavar helyét miért nem tüntették el, ha már a kiegyensúlyozó tengely nyílását mellette viszont eltüntették.
Na megnéztem, elég nehezen lehet belátni oda, de valóban látszik. Nincs benne csavar az én motoromon sem, csak a menet látszik. Engem nem aggaszt
Ja akinek ilyen jóóóóóóóóóóóóóó dolga van kérem!
Igen nálam szempont a napi budapesti közlekedésnél,hogy minél vékonykább legyen a vas!
Jah nekem ez nem gond én ugye vidéken élek és kényelmesen át tudok menni az itteni kisebb városokon úgy hogy mondjuk a lámpánál nem kell előregurulnom mert így is úgy is ugyan azon a zöldön megyek át csak lehet nem elsőként hanem 4-5.-ként. Nekem meg mindegy hogy hányadik vagyok. Ha meg fent vannak a dobozok akkor általában utasom is van és olyankor amúgy sem szeretek a kocsi sor közé bemerészkedni.

persze egy nagyobb város pl Budapest vagy Fehérvár vagy esetleg Pécs vonzáskörzetében élnék másként állnék a dologhoz de itt vidéken ez nem gond. ha a kombájn elfér az úton akkor én is :-)
legalább felrakás előtt nem kell zsírtalanítani! azt hogy mire rakod, hát azt te tudod
Az oké!
De mire?
egyébként megnéztem,nem is zsíros!
ha már doboz, hátha kell valakinek 90e ft, zsír új
10-15 centi?
Az nekem már sok lenne! Sokszor ívet húz a vas,mikor két kocsi között megyek el!
Én magam is jó nagydarab vagyok szóval a lábamon ugyan túl lóg a doboz de maximum oldalanként egy olyan 10-15 centivel

Bankkártya fogkefe a zsebbe,és uzsgyíííííííííííííííííí!
Mi meg F2 vel és Bogyóval repesztünk doboz + utassal országokon át
:)



Fiuk óriási
ha zavar a doboz ne vigyél cuccot vagy menj autóval .