Ma biciklis voltam és nem motoros
Reggel nekiestem a fűnek de nehezen járta a szerszám mert elhanyagoltam és megszálasodott, meg aztán a meleg is nyűtte az embert, így aztán egy kis sörrel kompenzáltam a hőháztartást
Ez elég is volt ahhoz, hogy a munka végeztével ne merészkedjek fel szeretett motorkerékpáromra, bár valószínűleg kiizzadtam azt a némi alkoholt de azért mégis jobb az óvatosság. Ilyenkor fűnyírás után a takarossá váló kis udvart ellepik a csöszmötölő kapirgálós kismadarak, nekem meg mehetnékem támadt a természetbe.
Drótszamaram leporoltam, elpuhult kerekeit megtöltöttem orgonaillatú aranyos tavaszi levegővel, kiskulacsom megmerítettem pincevízzel oszt boldogan hajtottam a zöldelő határba, úgy mint amikor annak idején süvölvény koromban múlattam az időt.
Kerültem a betonos utat, csak a jó öreg szekérjáráson döcögtem végig, no meg a főcsatorna gátján ahol régen annyi szalonnát megsütöttünk hogy azt most összeadva lapméterbe lehetne számolni.
Nem változott ott semmi, talán a vízműveken kiporlott imitt-amott a beton, meg a korlátok is megrozsdáltak, de a faóriások vigyázta folyó és a nagy ligetes rétek mind olyanok mint huszonéve... Istenem de sokat kijártunk oda fürödni, lányok fiúk vegyesen. Ahogy ott ámolyogtam magányosan és megpróbáltam kibogozni a régi monogrammokat az öreg híd oldalán szinte visszacsengett a lánykák vidám sivalkodása akiket boldog reményekkel vittünk oda hogy majd kitanuljuk velük a szerelmeskedés fortélyait... ami aztán előbb utóbb sikerrel is járt
Boldog idők voltak azok, a számítógépet hírből sem ismertük, nem volt mobiltelefon és az se zavart bennünket hogy hétfőnként adásszünet volt a TV-ben. Igazi eleven életrevaló kölykök voltunk, mindig találtunk valami programot és fészbuk nélkül is bandába tudtunk verődni ahol drog nélkül is jól éreztük magunkat...
Belém nyilalt az is, hogy nagyon eltelt az idő, van akit 20éve nem láttam és olyan is akit 10-éve már hogy temettünk... most a gondolataimban újra együtt baromkodtunk.
Mostanában sokfelé járok, szebbnél szebb helyekre elvisz a Csühös... de ez mégis más, erre a helyre születtem és mindig ide vágyok haza. Petőfit idézve "Szép vagy Alföld, legalább nekem szép!"
A nap már nem látszott de az udvara még bőszen világított, ahogy Nagyapa mondta régen "beköszönt a szentület", a kis láthatatlan citerások is rázendítettek a fűben, indulni kellett haza. A napiszámláló 11,8Km-t mutatott, még ugyanennyit kell tekerni hazáig is...
Egész idő alatt csak egy horgásszal találkoztam, nem ismertem de köszöntünk mert ez falun így illik, vagyis nem illem ez hanem természetes, ha úgy tetszik szokás... nem egy város ez ahol ezer ember megy el naponta melletted közömbösen...
Velem vot a fényképezőgép, mindig velem van, csak azt sajnálom hogy huszonéve még nem tartottam fontosnak... pedig az emlékek nem csak szépülnek, fakulnak is
Elfáradtam, bár ezt csak most érzem már itthon, hiszen eddig fel se tűnt.
Ma délután jólesett hogy biciklis voltam és nem motoros...
A legnagyobb probléma az, hogy csak egy veszélyes palack van itthon. Laci már nagy lelkűen felajánlotta a segítségét erre az embert próbáló küldetésre. Póstára nem merem adni mert még a végén engem büntetnek meg a veszélyes csomag miatt. Ti igazi önfeláldozó, hős motorosok vagytok.
Én meg motoroztam egyet, és berepült a számba egy szunyog, egy köhintésnél, és ahogy hazaértem hamar lekellett fertőtlenítenem egy kis Jagermeisterrel!
Este én is alul maradtam a fáradtsággal szemben. Az egész napos pihenés után nagyon jót aludtam. Reggel beosontam a kamrába és meglestem az időzített bombát(jéger), ott pihen a polcon.
Szerintem ne is piszkáld mert még megharap... majd megyek arra aztán elhozom, itthon meg majd ártalmatlanítom
Mindössze három indok miatt nem iszom meg a jégert itthon!
1. ügyelek
2. nincs éppen itthon
3. eldugja előlem a Zasszony
Ott porosodik a kamrában egy üveg jéger. Holnap reggel kipróbálom. A gyógyi helyett becsapok egy felest. Rosszabb úgy se lesz, legfeljebb holnap is szundítok egyet-egyet.
Reggel nekiestem a fűnek de nehezen járta a szerszám mert elhanyagoltam és megszálasodott, meg aztán a meleg is nyűtte az embert, így aztán egy kis sörrel kompenzáltam a hőháztartást
Ez elég is volt ahhoz, hogy a munka végeztével ne merészkedjek fel szeretett motorkerékpáromra, bár valószínűleg kiizzadtam azt a némi alkoholt de azért mégis jobb az óvatosság. Ilyenkor fűnyírás után a takarossá váló kis udvart ellepik a csöszmötölő kapirgálós kismadarak, nekem meg mehetnékem támadt a természetbe.
Drótszamaram leporoltam, elpuhult kerekeit megtöltöttem orgonaillatú aranyos tavaszi levegővel, kiskulacsom megmerítettem pincevízzel oszt boldogan hajtottam a zöldelő határba, úgy mint amikor annak idején süvölvény koromban múlattam az időt.
Kerültem a betonos utat, csak a jó öreg szekérjáráson döcögtem végig, no meg a főcsatorna gátján ahol régen annyi szalonnát megsütöttünk hogy azt most összeadva lapméterbe lehetne számolni.
Nem változott ott semmi, talán a vízműveken kiporlott imitt-amott a beton, meg a korlátok is megrozsdáltak, de a faóriások vigyázta folyó és a nagy ligetes rétek mind olyanok mint huszonéve... Istenem de sokat kijártunk oda fürödni, lányok fiúk vegyesen. Ahogy ott ámolyogtam magányosan és megpróbáltam kibogozni a régi monogrammokat az öreg híd oldalán szinte visszacsengett a lánykák vidám sivalkodása akiket boldog reményekkel vittünk oda hogy majd kitanuljuk velük a szerelmeskedés fortélyait... ami aztán előbb utóbb sikerrel is járt
Boldog idők voltak azok, a számítógépet hírből sem ismertük, nem volt mobiltelefon és az se zavart bennünket hogy hétfőnként adásszünet volt a TV-ben. Igazi eleven életrevaló kölykök voltunk, mindig találtunk valami programot és fészbuk nélkül is bandába tudtunk verődni ahol drog nélkül is jól éreztük magunkat...
Belém nyilalt az is, hogy nagyon eltelt az idő, van akit 20éve nem láttam és olyan is akit 10-éve már hogy temettünk... most a gondolataimban újra együtt baromkodtunk.
Mostanában sokfelé járok, szebbnél szebb helyekre elvisz a Csühös... de ez mégis más, erre a helyre születtem és mindig ide vágyok haza. Petőfit idézve "Szép vagy Alföld, legalább nekem szép!"
A nap már nem látszott de az udvara még bőszen világított, ahogy Nagyapa mondta régen "beköszönt a szentület", a kis láthatatlan citerások is rázendítettek a fűben, indulni kellett haza. A napiszámláló 11,8Km-t mutatott, még ugyanennyit kell tekerni hazáig is...
Egész idő alatt csak egy horgásszal találkoztam, nem ismertem de köszöntünk mert ez falun így illik, vagyis nem illem ez hanem természetes, ha úgy tetszik szokás... nem egy város ez ahol ezer ember megy el naponta melletted közömbösen...
Velem vot a fényképezőgép, mindig velem van, csak azt sajnálom hogy huszonéve még nem tartottam fontosnak... pedig az emlékek nem csak szépülnek, fakulnak is
Elfáradtam, bár ezt csak most érzem már itthon, hiszen eddig fel se tűnt.
Ma délután jólesett hogy biciklis voltam és nem motoros...