Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Én megyek a harley talira de csak a felvonuláson fogok részt venni mert a többi nem érdekel!
Még véletlenül se Az valahogy nem az én világom Túl sok a talicska túl, lightos a zene, drága a belépő, meg sajnos megy a rongyrázás Mondjuk már idén beengednének japán motorral is, de nem nézik jó szemmel, ha az ember alatt 100 évnél fiatalabb technika van . Meg nem tetszik, ami ezekben a körökben folyik, a széthúzás, rivalizálás, meg az ellenségeskedés a nagy bandák között, meg a koloros dolog is szúrja a szememet, egyszer ismerősömék nyomtattak egy"kanyarvadászok Szombathely" pólót, csupán poénból, a szűk haveri körnek, és a gyökérek meg egyszerre elkeztdtek ugatni emiatt. Ja, a Keszthelyi találkozó-ami mellesleg az egyik legjobb volt, és már 15éves korom óta jártam rá- is úgy tudom hasonló okok miatt nem valósul meg az idén-de remélem dűlőre jutnak-, meg más találkozókat is megsarcolt egy bizonyos motoros club, úgyhogy ezek miatt nem megyek, meg majd ha a HD-sok előre intenek, akkor esetleg meggondolom, meg ha majd motorszámaba veszik az 1400-as göncüknél 2x olyan erős, fele olyan könnyű Hornetemet(persze TISZTELET A KIVÉTELNEK). VÁÁÁÁÁ! Felhúztam magamat. Mindegy. Maradjunk annyiban, aki véletlenül már belepillantott a dolgok árnyoldalába, az lehet, hogy később nem fogja akkora élvezettel átélni, mint előtte. Mint az a bizonyos párizsi(vagy parizel, parizer, ki hogy mondja, na azt se eszek többet, amióta tudom, mi van benne , na, nálam ez van a "csopperes találkozókon") Persze ez csak az én egyéni, saját véleményem, nem szeretnék ezzel megbántani senkit

nagyon humoros vagy!
Mész az Alsóörsi találkozóra?
Ügyes kezei lehetnek a barátnődnek
Nem búcsús hanem a barátnőm csinálta a mocihoz nekem!
Egyedi, kézzel készített és ez a jó benne!

Már rendeltek egy párat belöle mások is!
Na, és az milyen, amikor az óriás Hornet megtámadja a Hornetet, mert elrabolták a kék Hornetet, de jön egy Hornet, hogy megmentse őket Hornetes légycsapóval(ami valójában sál), de a kis Hornet nem hadja, és megszúrja a fullánkjával Hát ilyen!
Megdöbbentő A 3. kép egy F-18-as(Hornet). Ja és USS Hornet 1941-ből
A hasonlóság medöbbentő
DARÁZS variációk
Szerintem jóóóó! Ha bucsui akkoris legalább 3 pálcán volt +a jól beéllitott csúzli,na meg 1 kis célzóvíz Amúgy holvetted
Hány pálcán volt
Ez nagyon érdekelne, jobban érezném magam rajta. Megírnád pontosabban, hogy milyen rugóstag van most fenn, és hogy hol csinálták meg? (magyarosi@cellkabel.hu) Amit eddig találtam erre a célra az egy un. TIEFELEGUNGS KIT natürlich von WILBERS. Aber szerintem nem az igazi megoldás. Ez szimpatikusabb. Légyszíves segíts! Előre is kösz!
Halihó!

Kinek hogy tetszik ez a hornetos sál?
Szia mricso!

Az érthetetlen jelenség magyarázata: Wilbers hátsó rugóstag tuning = -3,5 cm!
Nem egy szépség
Sziasztok!

Vannak Ermax idomok és plexik az új Hornethez!
www.motorparts.hu
Sziasztok!Honda Cb1 400-hoz nem tudtok külső ac pumpát?Sürgős lenne!
Háj!
Az én véleményem szerint is a sisak lesz a megoldás, mert az én AGV-m ben 120-130- ig simán egyenes derék, és csak utánna tankradőlős a dolog.
Hidi,

Ha te 164 cm vagy hogya csudába ér le a talpad? (fotókon láttam)
Én a Givit csak dícsérni tudom (164cm) , már a másodikat "fogyasztom" ...

werth!

Nem is mondtad, hogy megvetted az új motort! Gratula hozzá, teljen benne sok örömöd! . Május hónap nekünk is bőre sikeredett, ca. 3500 km
Azért köszi mindenkinek!

MA találtam louis katalúgusban rávalót!
Nekemis ez jutott az eszembe !
Hát akkor ez nem nyert. Viszont a Givi arra is gyárt, csak nem találtam róla motorra szerelt képet, és arról tapasztalatom sincs.
2000-es évjáratú.
Szia!
Én erről beszéltem, ami szerintem jó lehet (bár nem tudom milyen évjárat a mocid):