A Ducati új magyarországi importőre szeretettel várja magyar csapatok jelentkezését a február 19-i megnyitójuk alkalmából rendezett versenyre.
Pukkanásig megtelt a Bujtosi Szabadidő Csarnok, még a lépcsőkön sem lehetett szabad helyet találni.
Az egykori SuperSport világbajnok Valenciában tesztelte az 1000-es Yamahát.
Különösebb meglepetés nélkül fejeződött be Valenciában az idei Gyorsasági Motoros Világbajnokság.
A tököli krosszpályán alkalmunk volt kipróbálni a Kawasaki 2005-ös krosszgépeit.
Fóton ismét krosszosoktól hemzsegett a homokbánya, ahol kiderült, ki a dombok királya.
A EuroSport egy 2009-ig tartó szerzősédt írt alá a SuperBike futamok közvetítéséről, a versenyzők pedig megkezdték szokásos év végi helyezkedésüket.
Miután tavasszal elkészítettük fotósorozatunk az ország akkor még egyetlen Honda CBR1000RR-jéről, kíváncsian vártuk, hogy mit tud a gép, amikor már nem csak a fényképező lencséjén keresztül szemezgetünk egymással.
A MotoCross OB zárófutamára Miskolcon került sor, ahol először rendeztek futamot, a tét pedig a 250-es bajnoki cím volt.
A japán gyártók a hétvégi Nagydíjon hazai közönség előtt szerettek volna bizonyítani.
A Yamaha, akár csak a többi csapat - a Honda, a Kawasaki és a Proton - hétfőn Estorilban teszteltek.
Lássuk a legfrisebb információkat a 2005-ös Kawasaki ZX-6R, és Z750S modellekről.
Kókán, az ország talán legtermészetesebb pályáján rendezték meg a MotoCross Bajnokság és Kupa 4. fordulóját, ahol mi is tiszteletünket tettük.
Beszállítói/gyártói hiba történt a ZX-10R első felnik öntése során, ezért a Kawasaki visszahívja ezt a modellt.
A kiváló MotoCross pályával rendelkező Nagykanizsa adott otthont a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kawasaki MotoCross Országos Bajnokság 125 ccm kategória 3., továbbá a Nemzetközi Kawasaki MotoCross Kupa 250 ccm kategória � ugyancsak - 3. fordulójának.
Július 10-én tartotta első és egyben motoros klub alapító találkozóját Vonyarcvashegyen a ZX-12R tulajdonosok `népes` tábora.
Július 3�4-én Csehországban megkezdődött a három fordulóból álló Junior Közép Európa Kupa.
A Kawasaki nyílt motocross bajnokság június közepén visszatért egy tradicionális helyszínre, Kiskunlacházára.