Először nézd meg hogy mekkora negatív rugóútja van az első teleszkópoknak. Ez azt jelenti hogy az első szárak a motor saját súlyától hány millimétert süllyednek be. Megemeled az elejét hogy a telók teljesen ki legyenek koppanva(ne legyen súly az első keréken) teszel a krómszárra közvetlenül a szimeringhez egy műanyag kábelkötözőt vagy zsinórt tekersz rá,az a lényeg hogy magától ne csússzon le és leengeded a motort (nem ülsz rá!) ekkor a porvédő lenyomja amit rátettél. Megint felemeled és megméred a porvédő és a "jelzésed" közötti távolságot(pontosan)
Ugyanezt elvégzed úgy is hogy ráülsz. AZ ELSŐ FÉKET NE HÚZD BE KÖZBEN!
Írd le hogy mennyit mértél és megyünk tovább.
Köszi a segítséget , nem találok jelet az exupon de megpróbálom beállítani.Nekem teljesen zárva van alapjáraton. Lehet hogy induláskor kis fordulaton azért darál nem egyenletessen húz.
El is felejtettem szegény Gyulát:a vezérműlánccseréhez csak a szelepfedelet kell levenni,tehát max.szelepfedéltömítés de csak akkor ha már repedezett és törik mint a ropi.( "A" lehetőség paszta "B" lehetőség csere olyan 5-6e Ft körül)
Ezek szerint nincs bekapcsolva a telcsid,nem baj leírom.
Mivel nem mentem vele ezért csak 98% hogy SEMMIT.
A srác aki ott állt melletted amikor mentem Ő a kollégám. Megkérdezem hogy olaj és szűrő+fagyálló csere mikor volt benne és ahogy láttam csak ez lehet esetleg. Ha Ők azt mondják hogy ki van cserélve akkor nekik el lehet hinni. Mást így egyszerűen nem láttam rajta annyira egyben van. Még tavaly mondta hogy van itt egy amit behoztak és meglepő hogy mennyire gyári állapotú.(szó sem volt még arról hogy eladó lesz mert a papírok sem voltak még meg.
De:az enyémre azért ültettelek rá hogy lásd/érezd mennyire más üléspozíció lehetséges egy ugyanolyan vázú-futóművű motoron.Én nem akarlak lebeszélni az FZR-ről(mert az FZR jó) csak a testalkatodat elnézve nem vagyok biztos benne hogy okvetlenül (ex)sportmotort kellene választanod. Természetesen ezt ÉN gondolom és nyilván Te tudod hogy mit szeretnél.
Az viszont biztos hogy igaz ez nem fordított villás exup és 18-as hátsókerék van benne viszont annyira gyári állapotú hogy ilyennel még nem találkoztam és véleményem szerint jobban jársz ezzel mint egy agyonszerelt újabbal.
Jah, és hogy elkeserítselek, dugót és gyűrűt csak gyárit lehet hozzá kapni, se vertex, se prox se semmi...
Mert gondolkodóba estem a nagyon nagy generálon, de gyorsan letettem róla:
Gyűrűszett: 4 dugóra: 58000
első túlméretes dugó+ gyűrűk hozzá: 124000FT
Így az enyém valószinű egy pici olajat fog enni, mert határon van az olajlehúzó gyűrű a szervizkönyv szerint ( a kompresszió gyűrűk gyári értéket mutatnak,és kompressziója amúgy fasza), de az semmi ahhoz képest amit a fos szelepszár szimmeringek miatt evett volna, ha így marad...
Hát, nem tudom, csak saccolni, kb. 100-150ben áll meg ez a kis szervíz... (pontosat a végén tudok ha minden igaz jövő7en)
Ebben benne van kb.:
tömítések, szűrők, olaj, gyertyák, még hátsó betétet kell vennem + mukadíjjak.
De ez kb. azt jelenti hogy most nem kell hozzányúlni egy jó ideig, és amikor vettem már előre gondolkodtam,és úgy is vásároltam,ismerve a magyar használt motorokat, hogy legyen 100am tartalékba... Ami be is igazolódott.
Amúgy szerencsére szelepek, hengerfej, főtengely és hajtókarcsapágyak ok, gyűrűk, dugók jók..
Azért kérdem, mert valami hangot hallat a blokk, és nem tudjuk mi az. Mindenesetre a szerelő szerint (szerintem is) amíg nem kezd erősödni a hang, szarjam le. Hát így teszek.
Mi pénz vajon egy 600-as blokk felújítása?
Óóóó Te kis naív. Én majd 1 évig nem tudtam ráülni megvételtől számítva, pedig 2 hét lett mondva a szerelő által...azóta 6 kilót beleöltem és most pedig el kell adnom kicsit többért mint amennyiért vettem...
Hello, újra itt, sajnos keveset tudok fórumozni meló miatt, de van pár fejlemény:
Le lett bontva a gép hengerig, sajnos az 1. es hengerben vizet találtunk, így múlt7en megrendeltem a tömítés szettet, teljes felújjítás lesz. Kivettük a szelepeket, és valami iszonyat gányolás történt, tipikus magyar mentalitás látszik, mivel olyan szelepszár szimmeringeket találtunk benne, aminek semmi köze nincs a gyári mérethez, sokkal kisebb, az átmérője se jó, rá lett erőszakolva..
most megy a henger, hengerfej síkolásra, érintőleges hónolásra, mert az egyes henger a vizet nem viselte túl jól. Szóval lassan 4hete megvan, de még egy métert se mentem vele...
Sima ügy volt hazafelé, csak elmentünk kipróbálni egy ladát! 150le motor,sportfutómű, sper difi, és egy ügyes pilóta! Majdnem becsináltam,nagyon királyul ment a gép.
A kis frézi, 3800ft-ból megfordult 268km-ert! Igaz csak 90-100km/h
na gyerekek! kicsit eltütem a héten... kibaszott sok meló volt, ma is vakulásig dolgoztattak.
De örömmel jelentem be nektek, hogy elpártoltam a Yamahától. Ha lélekben mindig is yamahás leszek, de immáron már Suzukin ülök. És nézzétek el nekem, hogy mindkét szememmel vigyorgok, és h legalább az egyik szemem sírna, de nem megy.
vigorgok, mint majom a banánnak, és hát mr csak eg dolog marad hátra. Letakarítani a vasat, leápolni, letakarna, és gyüjteni a pénzt, mert vissza kell adn az adni az adósságomat. de akkor is megérte.
Nem vennék helyette semmit. Egyik nap említettem, hogy csekély tartozás-om van. kilencszázezer forint nagyjából...igen lehet szörnyűlködni. Szóval eladnám és legalább 1 részét vissza tudnám fizetni a tartozásnak, 3 kiló körül elmenne szerintem...
Nem vezettem még ennél erősebb motort, őszintén mondva
Ugyanezt elvégzed úgy is hogy ráülsz. AZ ELSŐ FÉKET NE HÚZD BE KÖZBEN!
Írd le hogy mennyit mértél és megyünk tovább.
Egyébként meg próbálkozni lehet...
Mivel nem mentem vele ezért csak 98% hogy SEMMIT.
A srác aki ott állt melletted amikor mentem Ő a kollégám. Megkérdezem hogy olaj és szűrő+fagyálló csere mikor volt benne és ahogy láttam csak ez lehet esetleg. Ha Ők azt mondják hogy ki van cserélve akkor nekik el lehet hinni. Mást így egyszerűen nem láttam rajta annyira egyben van. Még tavaly mondta hogy van itt egy amit behoztak és meglepő hogy mennyire gyári állapotú.(szó sem volt még arról hogy eladó lesz mert a papírok sem voltak még meg.
De:az enyémre azért ültettelek rá hogy lásd/érezd mennyire más üléspozíció lehetséges egy ugyanolyan vázú-futóművű motoron.Én nem akarlak lebeszélni az FZR-ről(mert az FZR jó) csak a testalkatodat elnézve nem vagyok biztos benne hogy okvetlenül (ex)sportmotort kellene választanod. Természetesen ezt ÉN gondolom és nyilván Te tudod hogy mit szeretnél.
Az viszont biztos hogy igaz ez nem fordított villás exup és 18-as hátsókerék van benne viszont annyira gyári állapotú hogy ilyennel még nem találkoztam és véleményem szerint jobban jársz ezzel mint egy agyonszerelt újabbal.
Mert gondolkodóba estem a nagyon nagy generálon, de gyorsan letettem róla:
Gyűrűszett: 4 dugóra: 58000
első túlméretes dugó+ gyűrűk hozzá: 124000FT
Így az enyém valószinű egy pici olajat fog enni, mert határon van az olajlehúzó gyűrű a szervizkönyv szerint ( a kompresszió gyűrűk gyári értéket mutatnak,és kompressziója amúgy fasza), de az semmi ahhoz képest amit a fos szelepszár szimmeringek miatt evett volna, ha így marad...
Ebben benne van kb.:
tömítések, szűrők, olaj, gyertyák, még hátsó betétet kell vennem + mukadíjjak.
De ez kb. azt jelenti hogy most nem kell hozzányúlni egy jó ideig, és amikor vettem már előre gondolkodtam,és úgy is vásároltam,ismerve a magyar használt motorokat, hogy legyen 100am tartalékba... Ami be is igazolódott.
Amúgy szerencsére szelepek, hengerfej, főtengely és hajtókarcsapágyak ok, gyűrűk, dugók jók..
Mi pénz vajon egy 600-as blokk felújítása?
Le lett bontva a gép hengerig, sajnos az 1. es hengerben vizet találtunk, így múlt7en megrendeltem a tömítés szettet, teljes felújjítás lesz. Kivettük a szelepeket, és valami iszonyat gányolás történt, tipikus magyar mentalitás látszik, mivel olyan szelepszár szimmeringeket találtunk benne, aminek semmi köze nincs a gyári mérethez, sokkal kisebb, az átmérője se jó, rá lett erőszakolva..
most megy a henger, hengerfej síkolásra, érintőleges hónolásra, mert az egyes henger a vizet nem viselte túl jól. Szóval lassan 4hete megvan, de még egy métert se mentem vele...
A kis frézi, 3800ft-ból megfordult 268km-ert! Igaz csak 90-100km/h
De örömmel jelentem be nektek, hogy elpártoltam a Yamahától. Ha lélekben mindig is yamahás leszek, de immáron már Suzukin ülök. És nézzétek el nekem, hogy mindkét szememmel vigyorgok, és h legalább az egyik szemem sírna, de nem megy.
vigorgok, mint majom a banánnak, és hát mr csak eg dolog marad hátra. Letakarítani a vasat, leápolni, letakarna, és gyüjteni a pénzt, mert vissza kell adn az adni az adósságomat. de akkor is megérte.
képet ne kérjetek, majd rakok fel.
Én nyertem...