Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nincs abban semmi elírás, hogy csak A2-vel vezethető egy DT, a 125 LC2-esek alapból 22 lovasak, ami 16 kW. Erre alapból nem jó az A1. Egyedül az R-esekből voltak ilyen mindenféle trükkös fojtottak, amik gyárilag csak pl. 9 kW-osak, és ezekből távolították el több-kevesebb sikerrel a fojtásokat. De R-esből is volt gyárilag fojtatlan, ami még erősebb, mint az LC2.
Üdv.
Természetesen használhatod magad által kevert benzinnel is a motort, de ilyenkor a karbira menő olajvezeték helyét le kell dugózni, különben a tartály kifogyása után ott fals levegőt szívna. Az én motoromon rajta sincs az olajpumpa, mert ezáltal feleslegessé vált, illetve üresen olaj nélkül hamar tönkre mehet. Ezért vagy leszereled, vagy rövidre zárod az olaj ágat, vagyis a kimenő vezetéket visszavezeted a tartályba, vagy magára az olajpumpára. Ezáltal lesz kenése a pumpának mert ugyanazt az oaljat cirkuláltatja.
Én 1:40-es arányú keverékat ajánlanék.

De ha látod, hogy fogy a tartályból az olaj és amúgy nincs gond a géppel, akkor én nem bántanám. De le is tesztelheted a működését, ha járó motornál lehúzod az olajcsövet a karbiról és megnézed, hogy nyomja e az olajat. Természetesen nem fog szerteszét spriccelni, csak épphogy. Illetve azt is magasabb fordulaton. Persze ennél a tesztnél gondoskodni kell arról, hogy a motor addig is megkapja a keverék benzint, amíg tart a teszt. (bekevert benzin + tölcsér + gumicső a karbira, stb...)

(PS:Nálam az üresen maradt olajtartály sem maradt feladat nélkül, mivel jelenleg abban kapott helyet a riasztó elektronikája. Igaz, hogy a tartályt meg kellett vágni hozzá, hogy beleférjen, de már úgysem használtam és így védett helyen van az elektronika. )

Üdv G.
Lendkerék ék?
köszi !
Üdv Dt fanok!
Probléma merült fel a mocimmal.
Egy DT125R-ről lenne szó.
Hiába rugdosom nem akar beindulni és durrogó hangot ad ki.
Gondolom gyújtás probléma lehet, sajnos nem értek hozzá.
Gyertyát már cseréltem, a karbit kitakarítottam..
Valami ötlet? Előre is köszi!
Üdv.
Ha nem bízom a külön olajzó tartályba,használhatom keverékkel a dt-t ?
Illetve kell e vele valamit csinálni azon kívül hogy nem töltök bele olajat ?
Kikötni vagy nem tudom,nem lehet baja hogy üres ?
sziasztok eladó yamaha tdr 125 alkatrészek blokk már elkelt
Helló!
Ha valakit esetleg érdekel egy ATHENA hengertalptömítés DT125R,TDR125,vagy TZR125-höz írjon.
A2 jogsival 35 kW-ig vezethetsz motort. Ez kb. kétszeres teljesítmény, mint amit egy DT tud. Én akkor már nagyobbat vennék...

Viszont ha mindenképp DT, akkor pont van egy eladó DT-m, ami csak 125-ös ugyan, de egy téves papírmunka miatt csak A2-es jogosítvánnyal vezethető, így nem tudom senkinek sem eladni. Neked pont jó lenne. :D
Hali.
Én úgy szoktam,hogy beállítom úgy ahogy szemre jónak látom. Aztán ráülök és úgy megnézem,hogy legyen fel le 1,5-1,5 centi holtjátéka kb. De ha ráülsz akkor érezni fogod ha kézzel mozgatod,hogy túl feszes-e. Gyakorlat kérdése.
Egyébként nem csak a lengővillát erőlteti meg a túl feszes lánc, hanem hipp hopp megnyújtja a láncodat.
Ha már A2-d lesz jobban megérné spórolni egy drzre vagy valami nagyobbra, vannak dr650ek amik beleférnek a kw korlátba és persze ezekből több a papíros és fogyasztása se vészes egy nagyobb 4t-nek mert nem kell hajtani. :)
Az sm átalakításról meg annyit, hogy minden megoldható... ha szerencséd van olcsón találsz kerékszettet bele, távtartókkal és első tárcsához egy konzol gyártásával kész.
Üdv.

Yamaha DT 125 R.
A lánc mennyire legyen feszes?
Azt tudom hogy se túl laza ,se túl feszes mert hogy elhúzza a lengővillát....
Van rá valami technika ,hogy be tudjam állítani pontosan ?
Centivel gondoltam csak nem tudom mennyi legyen a fel le holtjáték.
Sziasztok!
Új vagyok még itt a fórumon és nagyon gondolkozom azon, hogy vegyek egy 125-ös DT-t!
Az "A2/A korlátozott" jogosítványt nemsokára kezdem, így 25kW-ig vezethetnék motort, de a Dt-k nagyon tetszenek...
Szerintetek megérné egy ilyen jogosítványhoz DT-t venni?
Elég régóta keresgélek és sajnos nagyon ritka a rendszámos verzió, de nekem fontos lenne mert a Veszprém - Győr távolságot szeretném vele úgy bejárni, hogy közben ne kelljen a rendőrök miatt félni.. Egyébként mindenképpen Supermotokban gondolkozom, tehát ha vennék egy gyári endurót nagyjából mennyibe kerülne átalakítani?
Sziasztok!
DT 50-ről szeretnék kérdezősködni ugyanis egy csomó adatot találtam róla de szinte mind más. Egy kb. 2008-as évjáratú 6 sebességes dt 50 x- ről lenne szó, az első kérdésem, ez pontosan hány lóerő? Találtam 2,8-10-ig mindent, a gazdája elmondása alapján 100-at megy a gép és 10k-t forog, az utóbbit láttam én is. Elvileg nem volt hozzányúlva (4 éve kapta, most van benne 1900 km) de olvastam olyat is, hogy gyárilag nem mehetne és foroghatna ennyit, ha csak nincs kiütve a cdi illetve átfúrva a fojtás. Visszatérve a lóerőkre (ugyanis ez piszkál a leginkább, hogy nem tudok róla pontosat) kínomban nézegettem gyorsulás szerűségeket, összevetettem egy derbi sm 50-el (vagy valami hasonlóval) ami gyári adat szerint 8,5 paci, hááát a dt legyalázná.
DT 125... milyen? R, LC, mindegy?
Yamaha dt 125-höz vennék sm szettet!
Sziasztok..Most lesz felfúrva a 125-ös dt-m és érdkelne melyik dugó legyen..Vertex vagy Prox?És miért?Kb menyi km-t kéne járatni tatás tempóban?Előre is köszi a válaszokat!
Köszi a segítséget,majd holnap le írom az adatokat és, hogy bevált-e. Hát én olx-en rendeltem egy bontóstól és az küldte.
Amugy a "kézzel valo billegtetés" azert arra jo hogy 1-2dolgot kizarjal.pl ha a hajtokar billeg akkor mar nincs mit keresni.vagy ha csak a dugo kuka felujitod a főtengely?drága hobbi egyből mindtent kicserélni valahol el kell kezdeni keresni.ha nincs akkor lehe bátran széthuzni a blokkot már ha tudjuk mit keresünk....
Azt egyszerüen egy csúszosaruval tudod bekötni csak majd ird meg a tied jo e?amugy honnan vetted+milyen hosszu a menet?van 10 /14mm-es?
Üdv!
Egy yamaha dt 80lc2 53v lenne szó ma vettem bele egy új hőgombát na most az a helyzet,hogy a réginek csatis feje van de az újnak gömbölyű feje van ehhez kell egy különcsatlakozó vagy valami ötlet,hogyan fogassam rá?
A válaszokat előre is köszönöm.
Itt már tized milliméterek is számítanak, amit puszta kézzel nem igen lehet érzékelni. Szóval a kézzel megrángatom féle ellenörzés nem ér semmit...

G.
Attol még hogy most lett fúratva csöröghet,kérdés hogy lett bejáratva ha nagy lett a gyürühézag akkor is.a főtengely?a szivattyura nem gondolnék mert ott egy müanyag kerék van olajban.kérdés ad e elég olajat pl. Az enyém nem.abban nem sokminden csörög.vedd le a deknit meglátod.lehet a vizpumpa.
Levettük a hengert, dugó nem billeg, henger jó, nincs vála, ez előző gazdája nem rég fúratta meg, jó minőségű olaj van benne, olyan mintha az olajszivattyútól jönne a hang, hétvégén leszedem hátha ott van a csörgés forrása.
Ez csak egy 80-as, nem poweres, köszi a választ.