Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

ha utalnám az összeget mennyiből hoznád ki a postát?
igen pontosan mér
Köszi szépen, meg is fogadom a tanácsod, mondjuk 1-2 idom meg is van repedve, törve azt elviszem műanyagoshoz és az is biztos tud adni mellé tanácsot
Én is a múltkor csináltam ugyanezt, 600-as, 800-as papírral vizesen szépen simára lehet csiszolni. Aztán keréktárcsa lakkal fújtam le, gondoltam, hogy attól majd besötétedik, ami be is jött, csak nem eléggé, így fújtam még rá feketét, és még egy réteg keréktárcsa lakkot.
Ha valami különleges színezést akarsz rá, akkor lehet, hogy jobb az alapozó meg sok vacakolás, de lévén, hogy ez egy enduro, szerintem bőven elég feketére fújni, oszt csók. :D
km óra pontosan mér? ha igen megvenném.
Műanyag festésénél, mindig műanyag alapozót kell használni! bemész festékboltba, mondod mire kell, tudni fogják
Okkk azért köszi
Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ezek az adatok egy másik karbinál SEMMIRE sem jók. Vidd el, állíttasd be egy szervizben. Egy-két óra munkadíj nem a világ. Főleg ha már ennyit fordítottál rá.
Köszi szépen a segítséget !
Azért kellett lecsiszolni, mert valahol fel volt pattogva és féltem ha lefestem és utána a későbbiekben fog lepattogni .
Akik eddig mondták, hogy csak fessem le azok is matt alapozót mondta, de ugye csak akkor csiszoljam az alapozót ha kenem ?
És a festékrétegek eltüntetik a kisebb karcokat is ?
Még valami előtte ne csiszoljam meg nagyon jó finom csiszolópapírral ?
Köszi mindent, Szeva !
Azért mert fogalmam sem volt hogy kb milyenek a beállítások és akkor erre alapozhatok
Ha nem gyári karbi van, miért kellettek a gyári beállítások?
A karbi az 20 - as .
De ezt inkább beállíttatom egy hozzáértővel nem akarom elrontani ...
De azért köszi szépenn
szevasztok , valakinek nincs eladó hengerfej tömítése dt 80 -hoz? Mert egész tömítés set-et nem akarnék venni a régit meg visszarakni meg nem akarom , hogy forralja a vizet stb..
Vagy dobhatja ki az egészet, mint nekem kellett anno.
88as főfúvival a súbertű felülről a 2. vájatban
40es alapjárati fúvival a keverékcsavar másfél (vagy egy és negyed, attól függ mekkora karbi van rajta) fordulat kifelé az ütközésig betekerttől.
Vegyél egy nagy levegőt, és döntsed szét a blokkot.

Benne lesz pár 10 ezerben, de ha megvárod, hogy a görgő körülnézzen a hengerben, akkor a kötséget máris megszorozhatod kettővel
Mégsincs egybe ha nyöszörög. Meg ha volt egy fém darab is, akkor egyértelmű hogy az alsó görgő szétment. Vagy csak kezd szétmenni, és hamarosan szétmegy.
1 hete mentem a dt-vel egy karikát ( 22km-t ... xD ),és elkezdett nyiszorgó hang jönni a henger felől,kicsit megijjedtem ...
levettem a hengerfejet vagy 2-3 napja,és hallottam mikor a berugókart lenyomtam hogy csendes,de egyszer csak elkezdett szorulni.
ma lekaptam a hengert,és felső tűgörgő egyben,minden megvan,viszont ha a berugókart lenyomom,mozgásba indul a mechanizmus,akkor hallatszik hogy az alsó tűgörgő a nyiszorgó pajtás ...
mikor a karikát jártam vele,akkor történt hogy megállt,és a gyertya elektródája közé egy kocka alakú vasdarab szorult be.
de nem találom hogy honnan kaphattam :D
se letörés,gyürü-henger egyben,nemtudom mi lehetett ...
de a dugattyú teteje megvolt ütődve.
ha magasabb fordulatra mentem a dt-vel,akkor kezdett a hang jönni,ha alacsonyabban jártam vele,egyszer csak elhallgatott.
alsó tűgörgőt néztem,amennyire csak látni lehet így,úgy látszik egyben van.
valami ötlet mit tegyek?
http://youtu.be/88LY0VNVERQ

DT 80 felújítás
125 ös elsőfék munkahengert keresek,jó állapotút!
szia
lehet hogy nem kellett volna műanyagig lecsiszolni.
én egy matt alapozót javaslok, fehéret, szürkét- ráfújod vagy kenheted is, és azt finoman megcsiszolni síkba. remélhetőleg a szőrök eltűnnek a réteg alatt.
plusz sztem a fehér alapozón lesz a legszebb a szín amit véglegesre fújsz.
Sziasztok a segítségeteket kérném !
Az első motorom /Yamaha DT 80 LC2/ otthoni felújítására kerül sor "most csinálok elsőnek ilyen műveletet" , az idomokkal nem tudom hogy mit kezdjek , a festék itt-ott le volt pattogva a műanyagig így hát lecsiszoltam azt a 5-6 réteg festéket ami rajta volt a gittel együtt szóval az egészet és most, hogy festeném tanácstalan vagyok, a csiszolásnál a műanyag idomon itt-ott igen apró műanyag szálak vannak kb 0.5 mm-esek /pedig kézzel csiszoltam finom csiszolópapírral óvatosan/, "közelről nézve mint ha szőrös lenne az idom " Sokan mondták, hogy gitteljem le, valaki, hogy felesleges gittelni a festék azt eltakarja, de mi van ha mégis, mert ha csinálok valamit akkor normálisan nem úgy mint az előző gazdái.
Előre is köszönöm a segítségeteket, Sziasztok !
Nem, sajnos a kis dt-nek nem tudom az évjáratát, a nagynak tudom.
Hello
Volna mégeggy kérdésem az originál beállítások szerint mennyi a Yamaha Dt 50 Mx - nek az üzemanyagkeverék ?