Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Súberen úgy tudsz állítani, hogy különböző letörésűekvannak. Cserével.
A tűn tudsz állítani, részterhelés keverék arányát módosítja.
Részterhelés = negyed, fél, háromnegyed gáz, nem alapjárat és nem tőgáz.
Értelem szerűen ha emelsz a tűn, tehát lejebb teszed a clipet, akkor azonos gázkar állásnál a kehelycsőbe (ami a főfuvit tartja és amibe belelóg a tű) kevesebb keresztmettszetet takar ki belőle, tehát több benya jön, dúsít. Ha lejebb engedsz a tűn, feljebb aclipen, akkor szegényítessz.
A tű alakja is fontos, nem csak a poziciója.
Értem! Nah akkor majd holnap szenvedek vele, csak sajna nem tom rendesne érezni, mivel nincsen berugokarom. VAgyis berugomehanizmusom.
Nem. Nem hinném, hogy egy félórás motorozásnál kimutatható lenne. Na meg szegényen 10 percig melegítve is fogyaszt azért. :)
Igen, azzal a csavarral befele dúsítassz.
Ne mélyedjünk bele, hogy mikor eszik egy motor a legkevesebbet, de az tuti, hogy nem úgy, hogy szegénykeverékkel jár a motor, kevesebb teljesítményt leadva, majd ezt a teljesítményhiányt a gázkar állásával kompenzálja a motoros :) Nem beszélve arról, hogy magasabb hőmérsékletek uralkodnak így az égéstérben.
Meg ha a suberen állítok?!
Figy.

Minden iylen esetben amikro egy csavar valamit szabályoz egy karbin, akkor az úgy történik, hogy egy csatornába tekersz bele egy kúposra faragott ccsavart.
MAgyarul a csavar befelé tekerésével csökkented a csatorna keresztmetszetét.
NAmost!

Két eltérő rendszer uralkodik motorkarbik terén az alapjérati keverék álíltása tekintetében.
1: a benga állandó, és a levegőcstornába tekered bele a kúps csavart.
HA iylen a redszer, hogy a LEVEGŐT ZÁRJA EL akkor az minden esetben a légyszaróház felé áll.
HA a dúsítani akarsz, az iylet értelem szerűen BEFELÉ kell tekerni.
(ha nem elég a játéktér, akkor kicsiesetleg túl nagy a főfuvi)

2
ez a rendszer nem az alapjárati levegőt, hanem a már össezkeveredett emulziót habot, tehát a benzinmenyniséget szabályozza.
Az iylen rendszer állítócsavarja MINDÍG a hengerfelé található.

ezen aha szegéníyteni szeretnél a keveréken, értelemszerűen az ellenkező irányba kell tekerni, mitn az 1-es rendszerűnél, mivel itt a benzint szabályozod az 1esnél meg a levegőt.
Lehet :)
De értelem szerűen, ha kifele tekered, akkor nyitod meg a csatornát. Befele pedig betakar egyre jobban a csavar a csatorna keresztmettszetébe.
Szivato vagy tökig bent, vagy tökig kint. De nekem kint marad állandóan. De ha pl szivatoval megyek egy jó pár métert akkor nem fogja addig leenni a hajamat? meg, hogy ne keveseljen, ugye befele kell tekernem a levegő csavart (suber elött-légszürő felé)...de akkor nem fog nagyon megugrani a fogyasztás?
Ha beállítod hidegre, akkor melegen fog szar lenni. Izé, szivatóval nem tudom mennyire lehet játszani, de esetleg próbálkozhatnál.
Bár DT-nél ilyen nincs, tudom, ott szivató sem kell, sohasem. :)
Van egy úgynevezett hidegindító berendezés, vagyis szívató, arra van, hogy ameddig nem megfelelő a hőmérséklet, dúsíthatod vele a keveréket. Addig úgyse kell hajtani, ameddig nem üzemmeleg. De ha elfogadsz egy tanácsot, nem kockáztatod, meg, hogy szétmenjen a motorod, egy elenyésző fogyasztáskülönbségért. A jó beállításhoz képest kevesebbet adtál neki alapból, erre még rájön a hideg, és ami eddig kevés volt, most még kevesebbet ér.
gondolom oylan szivató van rajta, mint a többi phbh-n vagy tökig kinyitod, vagy semennyire.

A foskula, elavult, máreleveszar hulladákdobdel simsonon oylan szivató van, ami bármiylen pozícióban megáll.

Picit melegíteni kell, és simán el lehet indulni vele, akár úgy is, hogy a szivornya félig k van húzva.
Ahogy melegszik, szépen lehet visszafelé tolni.
De ugye a szimszon egy elavult fos:)
Az én gyári Teikei y16p karbimon a henger felől van a csavar, és befelé tekerve dúsít, mert kanyarodó levegőcsatornát szűkíti a súber mögött (légszűrőtől nézve) éppen, mielőtt becsatlakozik az alapjárati fúvókához.

Amúgy a leírásod sokaknak (nekem is) nem elég szájbarágós Ha azt írod, hogy ha henger felől, akkor benyát adok neki, akkor a félreértéseket elkerülendő, odaírnám a helyedben, hogy a csavart merre tekerve. Értelem szerűen meg sokszor nem játszik XD
Nekem a suber elött van. Be kéne állítanom...nah de ugye üzem meleg motornál kell. De nekem melegen ez a beállítás is jó...csak hidegen nagyon kevesell.
Én nem tudok róla...de ha nemesvámos, akkor ENDURO BOLT-nál érdeklődj. Ird be gugliba meg fogod találni. Endurobolt nemesvámos vagy hasnolót.
Nembaj, idővel rájönnek.
Persze, az soha nem lesz elismerve, hogy hüylegyerek, igazad vóót.
Mert öntudat az van.
De nem baj, majd a saját kárukon.
Attól függ, hogy súber elött vagy mögött van a csavar.
Ha henger felől,akkor habot, benyát adsz neki. Ha légyszűrőház felől, akkor levegőt. Befele tekerve szűkíted a csatornát értelem szerűen.
Azért elnézést, de a sztöhiometrikus keverési arány ólmozatlan benzinnél megközelítőleg 14.28 :)
Nem biztos, hogy azt a csavart koppig be kéne tekerni. Nem lehet, hogy épp azzal szegényítettél mégjobban rajta?
Fújjad óvatosan meg a kérdéses helyeken (szimering, blokkfelek, hengertalp) féktisztítóval. Ha falschol,akkor változika fordulat.
Az olaj nemvolt érdekes állagú, benzinszagú, amit Zoli is kérdezett?

De neked is válasz, a dt is éppolyan motor, mint a többi. Télen egészen más beállítást kér. Hidegben keveselni fog, fehérebbre ég a gyertya, azonos beállítás mellett.
Úszószinttel meg végképpp nem állítasz fogyasztást, max ha már olyan rossz lesz, hogy tolni kell. Állítsd vissza a tűn is, a keverékcsavart is, dúsíts rajta kicsit. A fogyasztást meg a csuklóddal tudod szabályozni ;-) Mással nem.
Most nem azért, de ez azért téma volt korábban. Amire hiába is, fasz vagyok, mert a dt az dt, annál nincs ilyen, nem kell télre karburálni. Meg különben is, melyik párthoz tartozom, meg amúgyis megcsinálta akkor is a pszihologiai "elemzésem" Karika úr.

Na de hogy ténylegesen a kérdésre válaszoljak.
Teljes beállítás szükségeltetik. Főfuvóka, részterhelés, alapjáratállítás.
hi!
én nem tom a kérdésedre a választ, de nem veszprém-nemesvámos környékére vittek a mult héten egy ktm lc2-t?
Azzal a fogyasztást szerintem alig pár %-kal befolyásoltad, hogy állítottál a benzin-levegő arányon. Egy motornak EGY jó beállítása van. Azon kell hagyni, lehet kevesebbet eszik 2%-kal, de 15%-kal hamarabb fog szétmenni, vagy ugyanakkor, csak kétszer annyi alkatrészt kell cserélni. Nem beszélve az indítási nehézségekről, a keveselésről, nyári 40 fokos levegőben szétfőzésről.
1:16-os benzin-levegő arány Ebből nem tudom a beállítást. De holnap lefényképezem a gyertyát.
Ha kevés anyagot adsz neki akkor tönkre is teheted a motort.Jobban is melegszik stb.Nem véletlenül az őzbarna gyertya az optimális...(1:16-os benzin-levegő arány)