Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Köszi srácok!

Sajnos nincs műszerem erre a célra.
Elviszem majd valami szakihoz, de sztem csak centírozták ha hajtókart cseréltek benne.
A hsz-ed uolsó része tán nekem szólt volna?
Én csak a véleményét kértem ki, hogy szerinte mely motorokat érdemes megvenni. (kértem, nem pedig követeltem) és igen mindennap túroma netet, hogy találjak egy megfelelő példányt.
Elsőzör e-mail-ben érdeklődtem ha dőlőrre tudtunk volna jutni az árral, akkor természetesen felhívtalak volna, de már az elején leszögeztem, hogy sokallom az árát. Részemről ennyi. Remélem nincs harag.
Persze, hogy meglehet. Benne is van a service manualban, legalábbis az r-esben biztosan. Be kell fogni két csúcs közé a főtengelyt és a csapágyhelyekre ráórázni, indikátorórával.
Az ilyen simson alsócsap, csapágyhely méretű gyengécske főtengelyek (ezt nem hagyhattam ki ), IGEN, a 125-ös DT-ről beszélünk, általában eléggé gyengék, egy leesést már tuti nem bír ki, de ha kézzel odacsapsz neki, már az is belevisz 1 századot :) Bár tök nullásra csak perverzióból érdemes pöcsölni vele, kiviszed aműhelyből, leteszed a napra és a melegtől is elmegy annyit :)

Karika:
Egyébként a 2 tized túlfedésnek azért ilyen helyre elég durva szerintem.
Bár én sem vagyok gépész, de két tized elég meredek.
Ha nagyon üt a főtengely azt szemmel is lehet látni, de az már durva eset.
Ellenőrizni két csúcs között vagy prizmán lehet, és kell hozzá legalább egy indikátor óra. Érdemes szakemberre bízni az ilyesmit. 1-2 század fölé nem szabad menni az excentritásnak.
Csak uccsó másfél oldalba olvastam bele :)
Kkovacs vagy ki a rák vaterán?
Miért, mi a gond az Lc2-vel? Vagyis mit mondanak mi a gond?
Persze nekem is van véleményem, hogy mi nem kellene a dt-be és társai, de fikázni nem tudom miért fikázhatják.
Jó persze fikázás. Ha hoznak egy japán motort javításra, akkor nyilván azzal kezdem, hogy azért szart be mert japán fos, de mégis.. :)
Helló dt-s honfitársaim!:)

Azt mondjátok már meg nekem, hogy hogyan lehet észrevenni ha nincsenek centírozva a főtengely sonkái egymáshoz, meg lehet ezt pontosan mérni vhogy?
Vagy egyáltalán forogna normálisan a főtengely ha nem pontosan van illesztve a két sonkácska.

köszi csá
ezt írtam én is...2 bontós Itteni nick-jét
számmal is ha kell

na nemcsak én vagyok lassúfelfogású?
elfog tartani egy darabig mire hajthatod,pedig lc2 a tied is ahogy néztem...akárhogy is fikázzák,fasza az lc2 szerintem ....
Előző oldalon, pont aki külön árulja a blokkfeleket, na ő pl egy próbát megér, hátha tud segíteni.
wow, akkor lehet bontóknál is próbálkozni mi?
Akkor jóra gondolok én is.Köszönöm a segítséget.
Jó ellenségeid vannak :)
Bemész egy esztergályos műhelybe, ha máshol nincs és lefogazzák neked, hőkezelik. Bár olcsó nem lesz. 10-es az már baráti árnak mondható szvsz.
Eléggé betompult a fórum.......
-Csapágyhegesztés
-Megen power
-Majd keressünk valakinek motort aki képtelen a böngészőt használni, és ha adsz neki telefonszámot, akár felhívni, hogy érdeklődjön a motorodról...
Komoly vevő...
A blokkfelek PÁRBAN kellenek.
Vonalba vannak fúrva a csapágyfészkek. Két különböző blokkféllel megszűnik az egytengelyűségük. Nem ajánlatos csereberélni a blokkfeleket!
Még jó hogy tanultam határérték számítást, mert a végtelennel való számítást amúgy nem tudnám értelmezni :)
Éppen úgy megy 140-et, ahogy a gyári fojtatlan RS50-ek 110-et :)
Bár tény, hogy nem mondta, hogy km/h-ban mérve :)
Szar a fesszabályozó ennyi.
CSERE!
De tekercsről megy.De valamiért hatással van a töltésre.Ha világítok akkor nem tölt, sőt, szívja az akkut.Minden bekötés gyári rajta, nincs semmi átkötve és ez 1 év alatt csak most az utóbbi egy hétben jött elő.
köszi a segítséget, de nekem a max árhatár 300:)
Esetleg ilyet tudnála ajánlani?Te úgy látom jártas vagy köztük és neked is ilyen van.
Amúgy a tiedet mennyiért vetted?
És az, hogy a neveden legyen emnnyi be került? Mik az ilyenkor felmerülő költségek?
Köszönöm előre is segítséged.
Mert ma hoztam haza haveromtól, aki motorszerelő. Aztmondta a power nyit rendesen, meg átnézte, és mégsem megy. svájci forgalmijában azvan írva h 9kw, ezért hisszük azt h folytott az elektronikája vagy ilyesmi, csak azt ő se tudja h az elektronikába hol lehet a folytás.
1.kabát
2.csizma
3.nadrág
4.gerincvédő

De ha bele gondolsz tényleg a gerincvédő a legfontosabb....
A csapágyat sehogyan sem tudod meghegeszteni, mert mindenképpen tönkremegy.
hát ha a gerinced törik,akkor lebénulhatsz vagy meg is halhatsz,de az sem kellemes ha bármi másod eltörik........