Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Sziasztok!
Eddig nem nagyon foglalkoztam a DT-vel de most nagyon megtetszett. Azért írok mert szeretnék tapasztalatokat, véleményeket, jó illetve rossz tulajdonságokat hallani róla. Valami hiba ami több tulajnál is jelentkezett, vagy akár mi. Egy 2001-est néztem ki ma.
Előre is köszi nektek!
a nitro könnyen megoldható csak tudni kell hogyan..
Sajnos tudom, de eddig volt lehetőségem rendes körülmények között, fedett helyen tárolni, de sajnos most úgy alakult, hogy ki tudja mi lesz, így megválok tőle.
Dobj egy e-mailt, meg hogy mennyiért gondoltad, lehet, hogy benne vagyok a dologban
Kár érte, ezeknek az ára pár év múlva már erősen felfelé fog menni.
megbontod a motort? egy komplett első kerék fékdobbal érdekelne
Potom árért elvihető egy yamaha dt80-as, 6 sebességes, membrános, karburátor nélkül, de ha hozol karburátort ki lehet próbálni. Részleteket e-mailben adok róla, nagyon olcsón el lehet vinni, vagy csere is érdekel, ha kell küldök még képeket is. Budapesten megtekinthető, de kissé sürgető a dolog.
Császtok!
Érdeklődnék, hogy egy Gianelli rendszer felszerelésével, a karbit át kell-e fúvókázni, ha igen akkor mely fúvókákat kell cserélni, és mekkorára? Előre is köszi!
Apró hirdetése nincs? ...írj neki ott. Am a kerekei már nincsenek meg neki...
és valami elérhetőség nincs véletlenül neki msn email stb
Ami nincs, azt nehéz érteni.
Itt a dt forum keresöjébe ird be, hogy Slim. Az ö adatlapján nézegelödj...
Hello. am ez a vákum doboz milyen célt szolgál? előre is köszi a választ
Váltóolajat cseréld le. Én repsolt használok 10W40 ha jól emlékszem . És állítsd be a bovdennel úgy hogy a kuplungkar végénél nézve kb1cm-es holtjáték legyen.
Sziasztok. Olyan kérdésem lenne hogy 125 98 as évjáratú dt be az első kerék csapágy méreteit tudja e valaki? És láncvezető nincs e valakinek eladó
sziasztok lenne egy nagyon fontos kérésem és kérdésem
80-as dt -be 1993 sm kerekeket nem tud valaki eladót?vagy még van aminek bele lehet rakni a küllős kerekét a dt-be?,
előre is köszi
és valaki nem tud képet(ket) 80 -as dt supermotorol?azt nagyon meg kösszőném
Hangom momentán nincs.
Ha meg nem jó a féklevegőd, akármilyen kehelycsövet tehetsz bele, akkor is el fog sokallni a végére.
Azt így ne kelljen megmondani, hogy kicsi vagy nagy. De simán elképzelhető, hogy még nagy.
Karbi milyen motorról származik egyébként?
És akkor most a csövet ledugóztadés tüte felöl kap féklevegőt?
Már az yds korszakban is volt yamaha motorokon micu generátor.
De nem értem a porblémát, yamaha karbi van?
Én máshogy oldottam meg a problémát.
Levettem a szívócsonkról a vákumdobozt kicsinek találtam rajta a furatot kb 7.5- 8mm-es volt.Feltoltam fúróval 10mm-re és sokkal jobb lett húz mint állat meg leforog teljesen mostmár.Valahol valamelyik tunning oldalon láttam ezt a megoldást.Kinek mi jön be...........
Sziasztok, lenne két kérdésem:
1. Egy DT125Rnek mekkora a terhelhetősége? Ha én vagyok kb 95 kiló és felpakolok magam mögé még 60 kilót, nem lesz baja szegény motornak?
2. Mitől lehet az, hogy alacsony fordulaton ragad a váltóm? Nem tudom, hogy mennyit forog, mert szar az óra, de ha behúzom tövig a kuplungot és nem adog gázt (állva), akkor kicsit mehetnéke lesz a motornak, ha pörgetem, akkor nem, időnként meg beáll egy jó alapjáratra és minden ok. Ha jár a motor, akkor üresbe se tudom tenni, de ha felpörgetem, akkor meg gond nélkül. Próbáltam elöfeszíteni, de amúgy jó a váltó (bár szerintem kissé hamar kezd csúszni), meg félek, hogy aztán meg túlzottan kiemel és mindig csúszik kicsit. Mi lehet a gond? Aki javítgatta, aszerint csak nem volt használva és össze van picit tapadva, de azóta tettem bele kb 80 km-t. Meg van valami módszer, amivel látom, ha túlzottan megbeszítettem és csúszik kiengedve is?
jah ezt találtam énis szted is ez jó lehet bele?
köszi a segítséget
Én hülye, összekevertem a főfuvikat, és a 130-ast tettem vissza...... Mert ugye úgy van beleütve, hogy alíg olvasható...
Most beletettem próbából a 120-ast (kisipari, 65Ft volt a bótba )
És ezzel kiforog 9500 Rpm-ig.
De ott elfogy...
Lehet ez is nagy?
Viszont itt már nem szaggat be....
Na mindegy jó lett ez a lényeg, a tűn is engedtem, így tisztábban és jobban is gyorsul...
Köszi mindenkinek....
Nah megvan jó lett....
Megy mint az álom............