Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Dehogynem. De mint mondtam nagybáttyám is pont így bizonygatta a szar kenyérre, hogy az milyen jó meg tartós 😆
A Tescós tényleg szar.
Szerintem csak szar a pék akihez jársz. Mint mondtam nálunk pont jó a sarkipék.
Lipótitól én sem vagyok hasraesve, csak drága meg felkapott, de a Tescosnál azért jobb.
Nem probaltal sajátot sutni?
Igazából lassan feleslegesek az ilyen viták mert minden a pénzről szól, megéri vagy sem? Ha a kormányok dotálnak valamit akkor annak aki igénybe tudja venni megéri ha nem akkor nem, ha a villany olcsóbb lesz mint a fosszilis akkor azt vesszük amíg nem addig csak gazdagok játékszere nem népautó.
Ki kene irtani az osszes alban péket.
Mert fiatal vagy és nem ettél még 70-es évekbeli gyárit sem nem még a 80-as első maszekokét, a 80-as évek végén kezdett elszaródni minden a kenyereknél is mert bejöttek az első adalékanyagok, 98-ban a tescoba szállítottam adalékanyagokat és kérdeztem az átvevő péket, hogy ehhez milyen arányban lesz liszt, kovász ilyesmi (mivel dolgoztam előtte pékségekben érdekelt) és kiröhögött, hogy ezek már maga az összes alapanyag amit a gyártósor kever össze attól függően milyen kenyér van programozva és az egész folyamat alig vesz időt igénybe. A lipóti sem tökéletes, jóba lettem 1-2 eladóval pár év alatt kecsón a gyár boltjában és vittem nekik erdélyből a sepsi-i piacon vett kenyérből egy sarkot, hogy miért nem ilyen a lipóti pityókás? Csak annyit mondtak, hogy pl. mert burgonyapehely van benne nem rendes tört burgi meg még pár apróságot ami már elég ahhoz, hogy a közelében sincs az igazinak. Egyszerűen itt nemzedékek alatt kiölték a kenyér kultúráját és szeretetét, kezdődött a szociban és végződött a vadkapitalizmusban, de mostanában szerencsére egyre több jó nyílik egymástól tanulva a készítést, dabason is nyílt egy pár hónapja, de már csak az ismerősöknek tudnak gyártani elrakásra pedig 2000/kg körül van az ára és ennek ellenére 4-5 napos előjegyzést tudnak idegentől felvenni. A népeknek lassan lesz igényük újra a jóra csak még kevesen vagyunk, de nem véletlen, hogy már az áruházláncokban is papírzacskóba teszik a kenyeret is és kikopik a nylon bár van aki mindenáron műanyagba akarja tenni ezért inkább hoz a zöldségespulttól zacsit. 😁
persze mert a kovászos kenyér kb duplája az adalékosnak
kurva sok meló van benne és a pékeknek kell a fizetés
ráadásul ha csak kovászost sütnének vagy nagyobb gyár kell vagy kevesebbet termelne
Ja, a vacak albán terjedt el még a magyarol is azt sütik mert könnyebb a pálmazsírral és adalékokkal dolgozni.
Mert vacak kenyeret vesznek vagy a te igényed a nylonban punnyadt kenyér. 😁 Persze ezzel nem bagy egyedül az ország 80-90%-a punnyadt pékárura van kondicionálva a kisebbség én vagyok. A lényeg a légáteresztás amit a vászonban lel meg a jó kenyér. 😆
engem pl olyan adatok is érdekelnének ahol azt boncolgaják mennyien váltanak belsőégésűről villanyra és fordítva
és nem százalákos arányban mert az nem jelent semmit, a százalék egy nagyon fals adat tud lenni
Én legalább is így értelmeztem , de az én fejem nagyon sérült ! 😉
Így van.Nem a tesla tulajok állnak át,hanem aki eladja a tesláját mert új autót akar venni.Nyilván amit elad,azt megveszi más,tehát a tesla tulajok száma ezáltal nem változik.
én meg inkább megsütöm
700g kenyérhez kell 420 liszt, 270 víz, 5-10g só 30g cukor meg egy negyed élesztő, plusz szoktam bele tenni 20g étolajat ami nélkül elvan de ettől "rugalmasabb lesz"
ez a dupla kelesztős módszer egész jó, azóta minden kenyér 100%-os előtte voltak hibák
engem a bolti kenyerek felfújnak, néha olyan görcseim vannak hogy a könnyem folyik, ettől meg nincs
A cikk úgyszólt , hogy a Teslát eladók 51%-a tér vissza a belsőégésűre ! Nem ? 🤔
Nagybáttyám is odáig volt hogy valami gyékénykosárban tartotta a kenyeret, és hogy abban milyen sokáig friss marad....hát ez igazából úgy működött hogy már frissen is szar ízű és száraz volt az a kenyér 🤣

De azt még értem hogy régen amíg nem volt más módszer, és nyílván nem lehetett naponta kenyeret sütni vagy boltba menni, voltak praktikák hogy egy hétig is ehető maradjon a kenyér, de azért a frissen sült finom kenyér msánapra már mindig vacak volt.

Most felszeletelve berakom a mélyhűtőbe, mikróban kiolvaszva egy hónap múlva is olyan a kenyér mint ha sütés után fél nappal enném. Persze nem teszkós kenyeret veszek, mert az nyálkásodik. Ilyet még nem láttam kenyérnél. Nem is értem hogy csinálják, de tuti teli van cseszve adalékkal.
Nálunk itt a sarki pék elég jó kenyereket csinál. Nagyon sok félét szóval még válogatni is lehet, és mindegyik jó igazából.

Pipinek abban igaza van, hogy a régi vastagabb héjú kenyerek tartósabbak voltak, eleve a vastag héj megvédte a gyors kiszáradástól. De azért én sokkal jobban szeretem ha nem törik ki a fogam és csak simán meg lehet enni a ropogós héjat is.
Ja,a h buzi andrás cáfolja ezt a statisztikát,akkor tényleg nem igaz hisz ő cáfolja.Te marha!
Bár most senki nem dobta fel, remélem csak azért mert mindenki gondolkodik a társaságban (vagy csak tudjátok hogy úgy is megcáfolom 😆)

https://www.youtube.com/shorts...

A geciség hogy ennek a cikknek az eredeti címe úgy szólt hogy "A Teslások 51%-a...." tehát az összes Teslás több mint fele tér vissza belsőégésre, és csak másnapra javították, hogy ne hazugság legyen, de a felületes olvasónak így is ez jöhetett le. És igen elsőre nekem is. A villanyautós közösségben is ment a csodálkozás, mert korábbi felméréseknél teljesen más számok voltak, és csak amikor elkezdtük nézni hogy akkor most ki hazudik akkor derült ki hogy csak megtévesztő mellébeszélésről van szó.

És az a durva hogy a politikai témában is ezerrel megy ugyan ez a trükközés (mindkét oldalon amúgy)
csinálj kemencét, a net teli van hogy kell
szerzel egy nagy utánfutónyi anyagot vágsz egy kéve fűzfavesszőt aztán olyan kenyeret sütsz amilyet csak akarsz
egybekötöd egy pizza partival és akkor nem 1-2 kenyérétt fűtöd fel
fád van ingyen szóval liszt árban megvan a kenyér
megtaláltam az első tűzoltó autóm
mindig az van meg ami nem kell semmire sem 😂
az unokák ilyenek szokjál hozzá 😂
ilyet ennék én is(kezeit széttáró) Nálunk minden utcában van pékség de hitvány mind
nekem az is 140 oda-vissza postával küldenek?
na bízunk benne vissza se jössz 😅
E, az umoka hajnali 5-kor felkel es felkelt mindenkit...
Ezt miről ismerted meg?
Vagy tudtad hogy odamegy? 😁