Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ebben azért elég biztos vagyok.
De ezek szerint az az alapvetésed, hogy te nem tévedhetsz, tehát ha mégis tévedsz akkor is a másik téved 🤣

Jóóólvan. Akkor itt fejeztük mára be, mert már túl jól ismerem a mellébeszélési kísérleteidet.
Dehogynem. A "töltőpisztolyok" országos száma mondjuk? Amikor nem az út végén a töltött mennyiséget számolja a megtett útra, hanem nekiáll az állásidőt meg a tökömtudja mit megemlíteni...

Lacikám, a baj nem ez, vagy az, hogy te nem tudtál ilyenről, még én sem tudok mindent. A baj az, hogy amikor találkozol egy számodra ismeretlen dologgal, ami sérti az egódat, sérti a világképedet ÉS ezt egy számodra antipatikus embertől hallod, egyszerűen képtelen leszel józanul gondolkodni.
Le kell írnom 142. alkalommal is, nekem, nem ellenségem az elektromos autózás, pláne nem a tesla, mert előremutató dolgokat tud az felmutatni. és csak- és kizárólag a használatával, azon belül is a töltéssel kapcsolatos nehézségeket tettem szóvá, semmi egyebet.
Nem a Tesla töltését, kompletten az elektromos autókét. Dolgoztam 9 évig anno a helyi áramszolgáltatónál, utána egy kis ideig egy tervezőirodában, én pontosan látom, milyen pénzbe és milyen nehézségekbe ütközik egy-egy relative nagyon teljesítményű vételezési pont kialakítása, pláne egy már közművekkel tele lévő helyszínen.
A sötétzöld átállás nekem nem homályosította el a szemem, nem bízok abban, hogy majd ukrajnából importálom az elektromos áramot, amit most sötét fellegek árnyékolnak. Nekem csak ez és ennyi a bajom az elektromos járgányokkal.
Mi van,bebuktad?Hülye barom
Legyen. Ha ettől te boldogabb vagy. Másba úgy sem tudsz belekötni.
De az nem beépített motor, én ilyent nem is írtam.
Azt írtam: aggregátor.
Mint mondtam gyári Tesla nincs ilyen. Se külön, se egyben.
https://www.tesla.com/
Így nevezik ezt a beépített motort, amiről beszélsz.
Ó, a bébifóka-mentő öntudat szerint ők olyan okosak - mint itt is néha megcsillogtatja a tudását az egyikük - hogy ilyenre nincs szükség, csak hollandiában, ahol sok a nigger, zsidó, homokosbuziratyi, és nigger, akik alapból hülyék. Oda jó ha van.
Mondjuk én ezt alapból beleraknám az összes elektromosba.
Na, megjött a magyarázat Hollandiából. A drágább típusokban van olyan, benzines, nem berántós hanem önindítós, az a dolga, ha a hülye júzer annyira kihasználja az akkut, hogy 10 %-alá megy és ezért valami nehézség támad a használatnál vagy a töltésnél, akkor ez az aggregátor a kis méreténél fogva kis teljesítménnyel is, de órák alatt képes annyira tölteni a teslát, hogy a 10% töltöttséget elérje.
Ami a lényeg: ez egy rendszerszintű probléma lehet, mert az aggregátor GYÁRI TESLA készülék, tehát nem egy mondjuk Briggs motoros valami.
A katalógus ígéret alatt, amint a haver gyereke megint arra jár. A katalógus, amiben állítólagosan benne van ez az eszköz.
Hatótáv növelő?
Hol hangzott ez el?
A végén a véleményed pedig valós lehetőség, csak nem értünk egyet, de ugye olyan véleményt alkotsz amilyet szeretnél. Ezzel nincs gond ahogy azzal sem hogy nem értünk egyet. Ezt az idő fogja eldönteni.
Igen az, azt rögtön gondoltam 😆

Nem vonom kétségbe hogy rendes, megbízható ember a hírforrásod, és rólad sem feltételezem hogy hazudsz, de emberek azért szoktak tévedni, félreérteni dolgokat.

Úgy gondolom az elhangzott állítások igazak. Nevezetesen

-széria
-Tesla
-hatótáv növelő generátor

de a háromból csak tetszőleges két állítás igaz egyszerre.
A történésben biztos vagyok. A magyarázatról eddig sem mondtam konkrétumot, de majd ha most megtudom.
Az, hogy mond rá egy szerinte magyarázatot, az a tényen nem változtat. Ugye mit is mondott Nietzsche?
"Nincsenek tények, csak interpretációk."
Hát van, aki ezt komolyan is gondolja.
🤣 oké, ha neked lesz igazad kapsz egy sört, milkalcsokit, vagy amit szeretsz.
Az is egy megoldás 😀
Aha, akkor nosztalgiából saját képeket nézegetek. 😁
Senj. Zoli kedvenc helye
Kár, hogy én nem nézhetem meg, amúgy mi van rajta? 😒
Ha meg nem akkor se lesz semmi.....mimdenhol vannak fanatikusok akik ugyis kifejtik hogy ugy van ahogy gondolják
Zolinak......
Már beszéltem a kamionos haverral az imént, feladatul szabtam, hogy ezt most mindenképpen a fiától kérdezze meg, mert vérre meg.
Éééééés, ha nekem lesz igazam, akkor ...!
Valami osztrák cég csinál ilyeneket,el tudom képzelni hogy beindult a biznisz,és arra északon rákaptak erre olyannyira hogy rendelhető hozzá
Persze hogy megoldják,pár száz km-enként hugyoznak fél órát.
Hát,rohadtul nem.....