Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nem értem az összefüggést a magasság és a fűkasza között.
Nekem rezgéscsillapítós van, nem sokkal nehezebb mint egy gagyi spirálos cserébe nem kérdez.
Sövényvágóval is lecsaphattad volna a nádat, az is viszi szépen.
ha fillért akarok baszni vettem volna egy parkside kaszát 45ért és nem a szegélynyírót 70ért
mindenképp szegélynyíró kellett és nem kasza mert a kasza nekem szar mert magas vagyok fater meg nem bírja el mert nehéz
nem is volt ez a nádvágás betervezve csak ismerőssel kaszáltunk pár nyiladékot és kb 3 perc alatt kész lett nem kellet kézi kaszával baszakodni fél órát
ezért gondoltam valami kést tenni a szegélynyíróra
kasza meg nem kell mert kb évente 20nm nád lenne vágva vele, ilyenkor összel csinálni pár állást
Most üt vissza a fillérbaszás :D rendes gépet kellett volna venni amihez van kés, az visz mindent. Ha az ujjnyi vastag akáccsemetéket viszi, a nádat is vinni fogja
a régi gépen a bicikli bowdent teszteltem, az sem volt jó mert elemi szálakra bomlott és szakadozott serényen
A bowdenes damil amit a románoktól vettem semmit nem ért, hamarabb szakadt mint a műa damil láncos fejet meg én is rendeltem, de kiderült, hohy csak a kínaihoz jó mert a stihlnek más a menete gyáriban meg csak az erősebbekhez létezik fűrészlap.
Akkor viszont keresni kell hozzá egy anyát, plusz egy nagy alátét és hadd szóljon. Nekem a Strausshoz is igy van. A fűresztárcsáját én nem használom, csak a haromágút és a damilfejet.
csak nem feltétlen kompatibilis a stihl tengelkyel
és inkább a tárcsa mert ha szakad a lánc tud bajt okozni
Akkor már inkább a láncos fej. Keress rá. Még olcsóbb is.
Esetleg akkor, ha fémből lennének a kések.
ilyet ajánlottak a stihl boltban
https://www.szerszamallomas.hu...
de nem győztek meg hogy vinné a nádat
van 4 élű damil is aminek nem kör a metszete az ujjnyi vastag parét lazán viszi de a nádat nem
próbáltam burkolat nélkül is hosszabb damillal hátha a nagyobb sebesség miatt jobban vinné de rátekeredik és eltépi
Még ez is egy megoldás lenne, minden átalakítás nélkül. Persze megfelelő védelemmel!
nem hektárszám kell meg ha úgy van kettesével vágom a nád szálakat nem kell sokat csak a víz felett is kell vágni aztán a szegélynyíróval beérnék, kézi kasza is viszi csak avval nem tudok 50-60 centis nyiladékot vágni csak ilyen méteres vágatokat
a damil nem viszi csak a friss zöldet szóval kell a tárcsa
ha nem 3-4 élű a tárcsa hanem olyan mint a körfűrész akkor mem hinném hogy megerőltető lenne
Most nézem, hogy van láncos damilfej, ha tudsz választani olyat ami passzol menet szempontból, akkor az jó lehet. Bár én tartok az ilyenektől. Még az acélszálas damilt sem próbáltam.
Van valami bovden szálas damil. Azt kellene megpróbálni. A tárcsát nem bírja valószínűleg.
nem látok ilyen szettet sehol sem
a stihl boltban meg valami műanyag késes biszbaszt akartak adni 8 ezerért, de nem állították hogy vinné a nádat a csatorna parton
Azért kíváncsi vagyok mikor fogok lézer kardozni 😂
http://youtu.be/TZjZv6y_Rjo
egy hajlított elejű üveg biszbaszban amiben ritkított levegő van nem lehet rossz
manapság a média fal nagyon divatos oda remekül be lehetne illeszteni
mivel ritka a levegő a zaj is kevés a ráfordított energia is kevesebb plusz nem lesz poros a propeller
Kibírom 🙂 nyitót sisakkal szoktam motorozni 😂 😂
Majd intézkedem 😆 jövőhetén nyitok egy nagykert 😂 már látom ahogy a emberek dobálják ki a panelablakon a lapos tv-ét 😂
Ha téged nem zavar, hogy 3000es fordulattal pörög egy 180centis propeller a szoba közepén 😆
Hat,ha halott az ipse neki mar annyi,en meg ezt se meg a tevet se nezem.
A faszi, aki a tévét kvázi feltalálta. Az első két TV-s rendszer közül az egyik az övé volt. Mechanikusan, forgó tárcsán spirálisan elhelyezett lyukakkal valósította meg a pásztázó fénnyalábot, ami a képet kirajzolta. Természetesen a katódsugárcsőben elektromágneses úton eltéritett elektronsugár volt az, ami akkor nyert, de most ez a forgó lófasz visszanyúlik a mechanikus, forgó képalkotáshoz.

https://craighill01.files.word...