Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

(meghajlós)
Nagy eséllyel azért kérdezett mert ezt nem tudja megtenni, én úgy kezdeném gozzá nem értőként, hogy először egy 5w-os és ha levágja bekapcsoláskor akkor ötösével emelném addig amíg már nem és belezavarni vele a gyereket vagy maga ül rá a homokozóban és használni max-on fél órát, ha nem gyullad ki tök jó. 😆
nincs baj a gyári vezetékkel, legalább ad egy kis ellenállást a motor elé védelemnek
mérd meg mennyit vesz fel a motor aztán úgy tedd a biztosítékot
csak ne üresjáratban mérd, kicsit fogd le a kereket
Párszáz wattos motorok ezek, elméletben egy 30A-es is elég lehet. Persze pontosat nehéz így mondani.
mekkora biztit kössek közé? Van valahol ilyen késes bizti foglalatom(gondolkodós)
majd lehet megpróbálom akkor ezt is csak félek elég vékonykák a gyári madzagok(gondolkodós)
Mi vagy 20 éve a gyerek vízi hátasát ami 6v-os elemekkel működött és haladt kb. 1km/h-val alattunk 3/4-ig a vízbe merülve egy 12v-os motorakksival tubóztuk fel és csak annyi történt, hogy már akár3km/h-val is képes volt hasítani és kicsit hangosabban vinnyogott a motor. 😅
Tudom tudom.
Nem a szégyenlősség a baj, hanem a gyomrom gyenge ehhez 😆

Alapvetően nem lesz baja, de azért az autó kínai gagyi, minden a legsilányabb minőségben. Az autó akku több száz ampert képes leadni. Szóval tegyél rá egy biztosítékot, hogy ne a gyerek alatt gyulladjon ki, ha valami nem adja ki.

Unokaöcsőmnek kéne összerakni egy villanygokartot. Van egy 2kW-os BLDC motorom, meg pár felesleges Leaf akku cella, de félek hogy ha valami félre sikerül megszökik a kölyök nyugatra vele 🤣
Szégyenlős vagy privibe küldjem a fotókat?(fetrengős)

Más téma: Kész lett a kresz park kőrösön.
Van a gyereknek ilyen kis elektromos autója amibe van egy kis lófasz kínai akkumlátor, ami már 10 percnél tovább nem működteti az autót.
Ez az akksi 12 voltos. Van egy fasza csomagtartó rajta. Bele tudnám rakni egy autó 12 voltos akksiját mert elfér benne. Ha ezt megcsinálom nagy lesz a baj? Vagy nem számít csak az, hogy 12 volt?
Na igen, azzal elérted hogy ne akarja a közeledbe menni 🤣
És? Egy csomó házat látok az út szélén és tudom hogy többségben laknak emberek.
Ellenben jó volna ha a bankkártyáját fotózná be mindkét oldalról, azzal már tudnánk kezdeni valamit 🤣
Kár hogy a hasitasival nem lehet fizetni az interneten 🤣
há andrás is nyilatkozott
http://youtu.be/1KavsP4zx3Q
Én sem pazaroltam soha(ujjával nemet mutató) elhiheted, hogy ellenkezik az elveimmel 😅
Én is,de le tudom olvasni ha csak egy helyen van is.
Á,nem ilyen bonyolult ez,a lényeg csak annyi hogy te egy szarrágó zsidó vagy,én meg nem.Én eddig sem pazaroltam az áramot, utána sem használtam többet vagy kevesebbet.többet fizetek pár ezerrel,na bumm....nyilván én sem örülök neki,de nem is hat meg különösebben.
na mondjuk a hőmérsékeleti adatokat azt használom(meghajlós)
Azt pl. hasznosnak tartom pláne télen ahol nézem mennyire van az idő nulla közelében vagy alatta, hogy számíthatok e lejegesedésre az úton (kezeit széttáró)
mert téged bzmeg semmi nem érdekel 😅
Szerintem amikor kivonultok a tűzhöz amikor már elég jó lángokba ég egy ház azt a kollégákkal támaszkodtok a szeren cigizgetve röhögcsélve vicceket meséltek a gazda meg ütögeti a vállad, hogy tűzoltó úr ég a házam nem kéne oltani? Szerintem, csak megrántod a vállad, hogy ez téged nem érdekel 😅
csak annyi van, hogy szaladó elszámolásra kötöttem szerződést de magában a szerződésben nem láttam mi hány év odavonatkoztatva. jogszabályokat említ meg, hogy ami abba van az vonatkozik rám.
Egyébként mind1 is mi van a jogszabályban, ha kénye kedve szerint módosíthatja a szerződést az előzőleg felrakott mondat alapján(kezeit széttáró)
Bár ez az egyoldalú szerződésmódosítás kb. minden szolgáltatóra igaz. Nem rémlik, hogy bármikor is megkérdeztek volna, hogy ezt-azt módosítani szeretnének mit szólok hozzá? Van ahol 20+ éve vagyok ilyen alapon árat sem tudtak volna emelni ennyi idő alatt csak ha beleegyezésemet adom 😅 ehhez képest csak az internet miatt fél évente jön valami levél, hogy az afsz-en ezt meg azt módosítottak azt punk-tum(kezeit széttáró) Egyet el nem olvastam semmi hatásom nincs rá én felhasználóként legfeljebb azt dönthetem el, hogy kell e vagy nem(kezeit széttáró)
Én se használtam még soha,csak most kapcsoltam ide.Vannak érdekes dolgok Pl az alhambra két helyen mutatja a külső hőmérsékletet.
Hát engem az sem érdekelt,pár ezer forint.
fax tudja engem érdekelt amikor az áramot felbaszták 38-ról 70 forintra elég mérges is lettem érte pedig ez a mai napig nem érint(kezeit széttáró) Azt ugyan úgy kollektív szívatásnak éltem meg pedig még csak kárt sem szenvedtem miatta(gondolkodós)
szóval nemhogy a 10 évig tartó éves szaldó mincs benne, de még az is ott van hogy egyoldalúan megváltoztathatja
nyelni kell egyet és annak örülni ami van.....
nekem tűpontosan fut a kettő. Annyit nem tudok, hogy mi a faxnak kell 2 sebességmérő óra 1 autóba?
Az a helyzet, hogy egyiket sem használom mert kevesebbet mutat a valódinál vagy 5-6 km/h-val ezért a gps-t használom a sebességem megállapítására. Aztán a fordulatszámmérőt sem tudom, hogy mire való. az összes autóm közül csak egy autó volt amiben nem volt és nem is hiányzott. Az óracsoporton most is van egy halom olyan kütyü, két sebességmérő, fordulatszám mérő aminek semmi értelme nincs kihasználhatták volna a helyet bármi másra ami esetleg engem jobban érdekel.(gondolkodós) Lehet felülragasztom meztelen nős képekkel(gondolkodós)
Engem eddig sem érdekelt,de gondolom az hogy úgy szopatnak ahogy csak akarnak.