Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nem kéne erőltetni ! Kinek van kedve szarrá ázni ?
Itt esik, dörög, villámlik.
De az ablakon át hallom, valami hülye megpróbálkozik a motorozással...
De legalább a teraszra kihozhatnám törölgetni , pucolgatni , de minden percben leszakadhat az ég , így ki se hozom a garázsból ! Pedig az új Metzeler K3-at fel szerettem volna szentelni ! 😉
Nemcsak írni nem tudsz, értelmezni sem.
HA valakivel levelezel és a mondatokban Önre, Önökre hivatkozol, az ELFOGADOTT.
Más rossz.
Maradjunk annyiban, hogy én szerveztem(kezeit széttáró) 9 Tiszakécskeit meg a Panyolai találkozók nagyrészét is ahol nem is én voltam a házigazda. De ez a szervezgetés hálátlan feladta egy idő után belefáradtam. (kezeit széttáró) Aztán ahogy én nem szervezgettem meg is szűnt a csapat. A tagok néhány tagjával voltak még kirándulások, összeröffenések mások szervezésében de az meg befulladt. Egy sajnálatos haláleset miatt amiben egy régi motoros társunk hunyt el ismét összejöttünk a temetés erejéig jó volt találkozni a régiekkel. Megbeszéltük, hogy újból indítjuk a régi találkozókat. Én elmondtam, hogy szívesen bárhová elmegyek ahová szerveznek valamit és hívnak de ebből azóta sem lett semmi(kezeit széttáró)
Nekem is mindíg gyári suttogók voltak fent , csak a GPZ900R-en voltak Ausztriában készült sportdobok ! 😉
Dettó. Reggel 03:30-kor még sütött a nap, mondtam is magamban, de jó, elővettem a térképet, hogy végiggondoljam, aztán rutinból ránéztem az időképre, aztán le is mondtam az egészet.
Tőlem biztosan nem, mert nem is vagyok hangos, meg nem is állatmódon közlekedek.
Te Pipi ! Jó fórum találkozókat rendeztek a ZX-9 esek ! Vidám fotóid vannak ! Igazán jó csapat lehet ! 😉
Na köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és megkerestél egy ilyet 😅
Szóval tulajdonképen nem követek el hibát ha nagybetűvel írom ez már bevett gyakorlat. A wikipédia tanúsága szerint így is úgy is jó(kezeit széttáró) De majd ezentúl kisbetűvel írom, hogy a náci hivatalnoknak ne szúrja a szemét, se mamlasznak aki ezek szerint szintén náci.(gondolkodós) Nyelvtan náci 😅 /is/(fetrengős)
(fejét fogó) ott rinyáltál, hogy micsoda hibákat követnek el az újságírók. Én meg írtam, hogy ez már kevésbé fontos a mai világban, mert a hír gyorsasága ami számít. Írtam, hogy sok ilyen hibával találkozom pedig ritkán olvasok. Aztán most meg feltettem, hogy keresni se kell már is itt van egy ilyen hiba(kezeit széttáró) Szerintem minden harmadik cikkben fellelhető egy ilyen (kezeit széttáró)
Na a megállapításomat lezártnak tekintem(meghajlós)
még nem(kezeit széttáró)
akkor innentől így lesz(meghajlós)
Pedig még tegnap úgy gondoltam , reggel felkelek , aztán délelött Csesznekelek ! 😉 🙃
Ennek is van haszna !? Legalább nem jár úgy a Mecsek , mint Visegrád ! 🤔
Hat az idokepet nezve ma semmi nem lesz a Mecsek kerulesbol...
Nyaralni, tengerpartozni a legjobb. Montenegro kezd túl felkapott lenni, túl sok az új út. Húsvétkor nagyon király volt, itthon 3fok ott meg 20-25, viszonylag kihalt, lehetett bóklászni.
Az is igaz,ő mondjuk itt volt a balatonparton.Azért a 80as évekbe ide fújta a szél a szemetet mindenhonnan.Látott sok mindent.Mondjuk a mostaniak meg a magyar vendégeket ismerik ki.
Biztos vagyok benne. Karakoszorcsogon talan nem, de turistak altal latogatott helyen biztosan.
Ez mondjuk valóban így van,faterom pincér volt,simán tudta az emberről nemzetiséget.
én is montenegro/albánt preferálom pár éve
En azt hittem a felmondott lecket olvasva, hogy a zsidokat igy (is) szeretne megkolonboztetni, jo lippppsikent esetleg meg a Szenvedest is nagybetuvel, az Elmulast, a Konnyeket...
...es te hozzajuk hasonlitod magad?
:-)
Pipi nem látott még angolt, csak a TV-ben 🤣 az meg szinkronizálva volt 😁