Srácok, most már ideje lenne hazaérni a túrából és írni az élménybeszámolókat!
Kíváncsi vagyok mennyire motorozható lazán az 526-os. 2 éve voltam ott és amikor kicsit eleresztettem magam, beleszaladtam egy olyan kanyarba, ahol vastagon volt a kavics az úton. Azt hittem leadom a szerelést, de sikerült megfogni. Utána már csak óvatosan tudtam haladni, pedig a legjava még hátra volt. Ez a szakasz elkészült már? Tavaly szinte már járhatatlanul romos volt, viszont a tó felől kezdték csinálni.
Szerintem vedd meg bátran. Az egy új gumi, a Road 2-ből lett kifejlesztve, és az egyik legolcsóbb gumi. Gyanítom hogy ez bevezető ár.
Ne hagyd ki, és majd számolj be róla!
A hatvanat még nem éltem meg, de az "ésszel motorozás" filozófiáját magam is vallom. Amerre túrázni szoktam, ott nézgelődni is kell és nem csak a kanyarívekre és a nyomatékcsúcsra koncentrálni. Majd hülye leszek pl. a Padisra menet rohanni, mert az úgy jobb másnak. Motoron még soha nem unatkoztam, legyen nyílegyenes, vagy hegyi szerpentin. A " langyos húgy és a tűzben égés " valahogy nem passzol. Ha úton van az ember -túrán- sem szenvedni, sem bizonyítani nem akar. Én így érzem. üdv.
De ugyan arról... nem azért villogunk ilyen esetben (én előbb kiteszem a balra indexet, ha nem történik semmi akkor jön a refizgetés), hogy a frászt hozzuk a másikra, ez csak sima motiválás.. ami két alapesetben szokott megtörténni. Egyik alapeset ha a delikvens a 90-nel haladó kamionsort 100-105tel előzi, a másik eset pedig akkor áll fenn, amikor ugyan megüti az elöl haladó a 130-140-et is akár, de nem húz ki az első adandó alkalommal a külsőbe, hiába van mondjuk két külsőben haladó kamion vagy autó között több száz méter is, ő tartja magát.
Ha ezt valaki nagyon hosszan csinálja én nem veszi észre magát, akkor néha úgy jár, hogy jobbról megelőzik... aminél nagyobb szégyen szerintem nincs annak aki a belsőben közlekedik.
Te magadból indulsz ki, ezért nem megijedsz, legföljebb meglepődsz, de a már említett haranggörbe közepében lévők többsége szerintem inkább látens Lucky Luke, mert csak hiszik, hogy gyorsabbak az árnyékuknál.
"Csak egy dolga van..." persze, de volt már nem egyszer, amikor 130-as tempóval előzöm a 100-110-es sort, beesik mögém valaki 150+ körülivel, villog és letol 20 centiről követve. Ott nincs békesség.
Mindegy, nem ugyanarról beszélünk.
Hát nem félóránként kéne a tükörbe nézni... pláne nem autópályán. Megkockáztatom, hogy autópályán a tekintetem legalább a menetidő harmadában a tükröt fürkészi.
Egyébként most szerdán amikor jöttem fel, kicsit lazáztam Érd előtt, ahol az M6 mellett megy a 6-os, és erősen lejt. 100-as tempó, mindkét kezem szabadon, cirógat a szél, rálátni a tájra.. happiness.. és tőlem kb 80 centire úgy húzott el olyan 230-250 közötti tempóval egy sportmotor, hogy őszintén meglepődtem. Mondjuk jót mosolyogtam, mást biztos felzaklatott volna.
Egyébként nem tudom autópályán is mit kell megijedni attól aki ráesik a másikra hátulról.. senki sem akar karambolozni, úgyhogy ilyenkor csak egy dolga van annak aki elöl megy, minél hamarabb kitakarodni a külsőbe, aztán békesség van.
"hiába tartozik a többség középre, mégis a haranggörbe elején lévő kis számú szerencsétlenhez vannak igazítva a szabályok, az ő védelmük érdekében, mindenki más bosszúságára."
Feltételezem, ehhez van némi köze az átlagember átlagos objektív reakcióidejének is, de ez csak tipp a részemről.
"nem kéne terroristának beállítani azt aki országúton 140-150nel halad, autópályán meg közelebb a 200-hoz mint a 130-hoz"
Az nem terrorista, viszont elég ijesztő tud lenni. Az átlag sofőr félóránként pillant bele a tükrébe, és hipp-hopp, egyszer csak megjelenik valaki előtte másfélszer annyival, mint amennyivel ő halad. Az ijedtség meg kapkodást szül, az meg semmi jót. Szerintem.
Autóztam a napokban.. hihetetlen, motorral fel se tűnt eddig. Miért megy szinte mindenki 70-nel országúton? Kibaszott idegesítő.. pedig egyáltalán nem is akartam sietni csak tartani a 100-at és közben beszélgetni, de feszt előzgetni kellett.
A sebesség és az ésszel motorozás csak lazán kapcsolódik egymáshoz.
Tökéletesen száraz, nagy ívekkel rendelkező úton, amit nem keresztez lépten nyomon se dűlőút, se alsóbbrendű út és 90 a megengedett, miért esztelenség a 140-150-es tempó?
Ne feledd el, hogy a kresz szabályok úgy lettek kialakítva hogy egyrészt a társadalom túlnyomó többsége el tudja sajátítani (tehát sok vezetésre kevéssé alkalmas ember is, mert ugye közlekedni kell..), ebből pedig egyenesen következik az, hogy a sebességhatárok szinte mindenhol sokkal de sokkal alacsonyabban lettek meghúzva, mint ami még biztonságos lenne, amúgy a vezetők többsége számára.
Ugyan nem tudom, de nyilván valami haranggörbe szerint rendeződnek vezetési képességek szerint is az emberek.. és hiába tartozik a többség középre, mégis a haranggörbe elején lévő kis számú szerencsétlenhez vannak igazítva a szabályok, az ő védelmük érdekében, mindenki más bosszúságára.
A belterületi és a zajvédelmi sebességkorlátozással szemben semmi kivetnivalót nem látok, mi több, betartani se esne nehezemre.. de külterületen, ahol semmi de semmi nem indokolja a 90-es tötymörgést, vagy az autópálya 130.. na ott egyáltalán nem tartanám elrugaszkodottnak a sebességhatárok tágítását. Persze ilyen nem lesz, amíg nem lesznek ultra tisztán üzemeltethető járművek, mert az emisszió meg a fogyasztás és a sebesség ugye.. na szóval ez nem lehet zöld, tehát távlatilag csak ennél is szigorúbb lesz a sebességhatárok megszabása.
Ennyi... nem kéne terroristának beállítani azt aki országúton 140-150nel halad, autópályán meg közelebb a 200-hoz mint a 130-hoz!
Az igazi lényegük már nem a sebmérés lesz...ma oktatáson voltam ahol az oktató is beszélt ezekről és ugye ahogy már írták is a hírek, hogy ugye a telefon és az öv köziges lett nem kis tétellel és ezt fogják inkább figyelni velük, persze a sebmérés is meg lesz, de ugye annak már talán nincs akkora piaca, lassabban közlekedünk...
Pünkösd hétvégén nekem meg szerencsére extra jelenlétem lesz az íróasztalomnál..
500fix traffit sokkal inkább el tudok fogadni, mint akár csak 100 mozgót..
A fix traffi tiszta sor, ott van, számítasz rá.. nem mész gyorsan.. vagy ha igen, ott felcsapod a rendszámot, a kamerás doboz nem fog utánad menni Ha pedig tényleg indokolt helyre teszik ki, akkor meg úgyis lassít az ember..de nálunk sose ott mérnek ahol annak lehetne valami továbbgyűrűző haszna.
Kíváncsi vagyok mennyire motorozható lazán az 526-os. 2 éve voltam ott és amikor kicsit eleresztettem magam, beleszaladtam egy olyan kanyarba, ahol vastagon volt a kavics az úton. Azt hittem leadom a szerelést, de sikerült megfogni. Utána már csak óvatosan tudtam haladni, pedig a legjava még hátra volt.
Ez a szakasz elkészült már? Tavaly szinte már járhatatlanul romos volt, viszont a tó felől kezdték csinálni.