Sziasztok fórumtársak.
Motort még nektek nem köszöntek meg mikor távjavításban jó lett. A múltatok a fórumban fényesen bizonyítja ezt. majd ha megnyugszotok szerelő lesz belőletek is, Addig is jó szárnyalást, és ha bajotok van írjatok, mert én a műhelyben szerelek.
Első körben ne legyen rajta. A teljesítményt ne két fázis között mérd, hanem egy fázis és a test között. Figyelj a korrekt kapcsolatra, mert nem szabad hirtelen levenni a terhelést (a Lorenz törvény értelmében több száz voltos rúgást is indukálhat a terhelés hirtelen levétele. Itt már erős az átütés veszélye!). Álló motornál kösd be és úgy indítsd. Végezd el a vizsgálatot. Állítsd le és úgy jöhet a következő.
Mivel a csillagkapcsolásnál az eredő áramerősség a fázisok áramerősségének gyök3-szorosa, így nem kell teljes fényességre törekedni. Ne pörgessétek nagyon, nincs értelme.Ha valamelyik fázis menetzárlatos, vagy testzárlatos akkor úgy is észreveszitek a terhelhetőségen, látványos lesz a különbség.
Ha rajta van a szabályzó, az már nehezebb kérdés. Mivel itt kölcsönhatások vannak (a szabályzó lényege is ez) ha valamelyik fázist beterheli egy zárlat, vagy maga a szabályzó (tulajdonképpen az egy pillanatnyi zárlat), akkor a soronkövetkező fázisok feszültsége is zuhan a romló mágneses térerősség miatt. Ez a jelenség egyébként a szabályzó mentes tesztnél is bezavarhat, ha olyan mértékű a hiba (zárlat), de ezt a terhelés mentes fesz megléte miatt nem tartom valószínűnek.
Javaslom, hogy a teszt alatt legyen nálad egy jegyzetfüzet és szépen dokumentáld, hogy mikor mit tapasztalsz. Ezek a "labor-feljegyzések" szükségesek a tisztességes hibafeltáráshoz.
Az izzós módszernél a generátor 3 fázisát teszteljük. Akkor is rajta kell hogy legyen a szabályzó? Annak nincs értelme, nem? A másik módszernél rendben hogy kell.
Ha a Labda szonda egyik végére feszültséget kapcsolok, a másikra meg ellenállást (de azt elhanyagolom) és megnézem hogy áram jön e ki vagy feszültség, akkor nem fog elszegényedni a keverékem?
HŰHA!
A szonda csak mili voltokat termel és szigorúan csak a motorvezérlő kaphatja meg ezt az információt árnyékolt vezetéken keresztül, a keverék képzés fontos része. A többire válaszom nincs.
hali.
2000 sv 650 titán cső. módosítót karbi vezértengely sárga adatlapomon rajta van. SV 1 nem értem milyen. a fesszabályozó bonyolult dolog és benne foglaltatik a dióda . a váltó áram az origó vonal alatt és felett hullámzik ahhoz hogy egyen feszültség legyen vagy a vonal feletti részt/pozitív/ vagy az alatti részt/negatív/ el kell tüntetni onnan ezt teszi a dióda mert csak egy irányba ingedi a feszt.A zénerdióda már finomít mert feszültség nagyságát is érzékeli. Általában a fesszabok a hütés elégtelensége miatt égnek átt. A szupra vezetük ezért mükszenek-278 fokon. ennél sokkal bonyolultabb a rendszer részleteket elég jól le lehet irni.
Először a mágnes. Azért kéne, hogy az indukációs szerkezettel ellátott kereszteződésekben is kapjak zöldet. Most nem kapok, mert nem érzékeli a motoromat a zebra.
Azt mondod a labda szonda áram termelő, akkor abból ha tennék többet akkor az is megoldaná a gondot, vagy rosszul gondolom?
De nekem van még markolatfűtés, ruhafűtés, ülésfűtés, lézerdetektor és blokkoló, és kis szervómotor ami a kormányvégben van és lobogtatja a bőrfecniket. (bár ez tényleg nem fogyaszthat sokat). Azért gondoltam, hogy kéne még egy aksi vagy valami más, mert így kevés az áramom.
Hali sorstárs.
téged is megfertőzött a gumiszag.Számoljál 400 watt-ig elmehetsz.fényszóró 45+55+5+2, fék 21, vilogó 42+2, injektor,/kb 60 watt. Ebből egyszerre nem nagyon használod a fényszórót. A pótlámpákat relével az aksira közvetlenül kötöd nem hirtelen érzékeli a rendszer. A lambda szondát fejts ki mert a szonda nem fogyasztó hanem oxigén arányát nézi és saját áram termelő. esetleg az első két percben fűtése 30 watt-ot felvesz. az elektromágnest írd körül.
nekem SV1-em van, a tied milyen színű? Kék SV1-be is lehet tenni Aprilia fesszabályzót, természetesen diódával védve gondoltam.
Teljesen igazad van amúgy. 1000-ből 999-dologgal kapcsolatban. Úgy nézem "U're The One" - szóval meg kéne oldani a dolgot. A dióra a fesszabályzóban LED vagy Zener vagy mi?
Szeretnék érdeklődni. Motoromra szeretnék még kötni kiegészítő fényszórókat, és elektromágnest. Attól félek, hogy kevés lesz az áram hozzá, meg hogy ha leesik az áram, akkor a labda-szonda azt mondja a kompjuthermnek hogy nem működik az elektormágnes!?
Alkatrész ügyben ajánlom Zord / Zöldi-t!
PS.: Elég kopott a hátsógumid. Azt a képet ne rakd be az albumba! :-)))