Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Na még egyszer: http://www.hasznaltauto.hu/motor/bmw/bmw_s_1000_rr-9381456
Apropó! A múltkor ment itt a BMW kitárgyalása és emlékeim szerint nem igen egyeztek az álláspontok típushiba ügyben. Láttátok mit linkelt Papajohn nevű fórumtárs az üzenőfalra? Ezt ni: gondoltam dobok egy hasábbal a tűzre
Az a gond a behozott járművekkel, hogy általában azokat már kint sem tudja normál áron eladni az ottani kereskedő, ezért lenyomja az árukat. Ekkor repül rá az itteni nepper és hozza be, mert így nagyobb az árrés. Némi polír meg glanc és persze a kötelező óratekerés után úgy lesz itthon jó ára, hogy még a nepper is fog rajta gazdagon. A vevő persze nem jár jól hosszú távon, de ez kit érdekel?
Ami motort anno behoztam azokat mind magánszemélytől vettem. Nem is kellett velük egy mosáson kívül semmit csinálni és mind vagy családban maradt, vagy ismerős vette meg. Még ma is irányítanak hozzám néha a vevők haverokat hogy hátha megyek ki motorért a családból valakinek, mert akkor hozhatnék nekik is egyet. Pedig utoljára 3 éve voltam.
Sziasztok!

Tapasztalatlan első nagymotort birtoklónak milyen gumit javasolnátok egy 600-as Banditra? Márka, azon belül típus is érdekelne. Előre hátra célszerű párban cserélni? Bocsi a laikus kérdésért, de szívesen venném tapasztaltabb motorosok tanácsát.

Köszi!
errefele nem sok nagyrobi futkorász inkább sportmotorok , piaggio x9 volt nálam 250 es meg 500 as is javítani , általában minél nagyobb annál drágább a szíj stb most egy yamaha majesty-t piszkáltam utoljára valami 500 ejuró volt 97-es elég tűrhető kinézettel igaz a motorja kicsit kopott volt már ...
nekem nem volt bajom a kereskedőkkel igaz nem sűrűn veszek járművet ... a kocsimat mielőtt elhoztam hollandból egy kereskedőtöl még elvitte szervizbe átnézetni nem engedte el anélkül a kocsit raktak bele egy másik akksit fékbetétet is most cseréltem először hogy mentem vele 80000 km-t
Feri! Nem ilyenre gondoltam,köszi! Nekem a Piaggo Beverly bejön vagy valami hasonlót szeretnék 200 köbcenti körül. Erről egyébként lebeszélnek mert az alkatrészárak nem valami barátságosak. Hozzáteszem nem minden kereskedő gazember de sajnos nagyon rosszak a tapasztalatok! Kocsit most egyébként nem is mernék venni. Egy haver vett Seat Alhambrát cirka 1,1 milláért. Nagyon szép állapotban, ránézésre hibátlan. Eddig 500 ezer forintot tapsolt rá! Légkondi, hengerfej meg a csuda tudja még mit.
shining 150 ! egy eredeti csájna robesz GY6 blokk léghűtés pöcc röff , vettem hogy rendberakjam kinn leszedtek róla ezt azt mint variátor kuplung berugómechanika stb hogy rárakják egy garanciális másikra , ja és eledó óccón !
Ez valóban egy pozitív történet a mai napig...
Azt kell azonban számításba venni, és nem kell érte messzire menni, hogy nem mindenki ilyen alapos, nincs mindenkinek több éves márkaismerete, szakmai rálátása. Az egyszerü utca embere, csak azt látja ami elötte van. Az árat, meg a csillogó autót, extralistát, és ugyan hallott olvasott rémtörténeteket becsapott, megkárosított vásárlokról, de abban reménykedik, hogy csak urban legend, és hogy nem ö lesz a következö...és elöfordulhat még az is, hogy átverik, de lehet magától soha nem fog rájönni esetleg csak akkor , ha valaki felnyitja a szemét. Hiszen mindenki ismeretségében vannak olyan "müszaki analfabéták", akiknek nem tünnek fel azok a dolgok amik elromlottak, nekik, mindig jó az autójuk, motorjuk.
Akkor én is írok egy elég friss tapasztalatot a használt piacról!
Szept végén megtaláltam 1 hónap elég komoly keresés után a jelenlegi autómat, nagy cég saját flottájából magyar autó. Két hét után jött a gond, nyomásszabályzó szelep, a cég teljesen + hozzá állással mondta, mivel vidéki vagyok, vigyem be a helyi céghez diagnosztikára, majd ajánlat kérés és a ők javították mint eladók. Nekem csak az első diagnosztika került pénzbe és a helyszínre gurulás az autóval! Tehát én úgy vélem, hogy magyar forgalomba helyezésű, ismert, lenyomozható előéletű autó lehet drágább mint említették már sokan, de nem olyan lutri mint a kinti levetett rongyok, motorom pl kinti import, játszottam is vele mire összeállt a kép! Kint az emberek azért vesznek autót, főleg dezsőt, hogy sokat mennek, tehát hagyjuk azért a nepper álltal behozott 5 éves 110000 km fokákat, meg asztrákat, főleg a prémium kategóriát, mert azon már a kinti török és a hazai egybe nyakú is fogott pénzt! Nem mondom, hogy én jól csináltam ezt a dolgot, de ha van rá pénz, tuti nem vennék kintről semmit, főleg a mostani tapasztalat alapján! Nekem nincs időm, pénzem, nyelvtudásom kint összehozni egy jó vételt, akinek van erre azt persze nem beszélem le róla! Már alább említett pesti 10 autókereskedő hely egyikén voltam, mikor egy lemorzsolt kormányos 130e km környékén hirdetett autónál a kis buzeráns annyit mondott, hogy ad hozzá egy másik kormányt ha megveszem! ANYÁDNAK!
Azt hiszem motorbicikli, de nem vagyok biztos benne teljesen! :)
Ez mi?
150 cm3 jól megy jól indul új akksi új variátor , km spirál , olaj , fékfolyadék stb
Mikor a 750-es Banditomat vettem a Red Baron-nál mindenki lehülyézett ezek kurva drágák valóban de adtak rá garanciát és míg a motor nálam volt /5 évig/ a hosszú állás utáni nehéz indíthatóságon kívül semmi-semmi baja nem volt! Az Alfámat az SPQR-nél vettem fél évesen garanciával. Haza felé már be is szart a légzsák vezérlő modul /világított a jelzőlámpa/. Hívom őket, hogy gond van. Sűrű elnézések közepette mondták azonnal al kijavítják és a következő szervizt ha náluk csináltatom elengedik a munkadíjat. Tönkre is ment azóta a cég! Most, hogy itt olvasom a hozászolásokat már előre fosok el szeretném adni kis old Sr-emet és venni 150-300 köbcenti közötti rendszámost / Honda SH, vagy valami Yamaha blokkos 16-os kerekűt/ városba 2 személlyel és környékén való motorozásra. Nagyon elbizonytalanodtam az újat nem érem fel és nagyon sok a piacon az olaszból behozott 23 ezer kilométeres.Valami olyan érzésem van, hogy beszopok! Ha tudtok valami tippet ne tartsátok magatokban!Köszönöm előre is!
Facebook-on lépj be a "Külföldi papíros autók" csoportba. Napi szinten látsz majd ott olyan csodákat, hogy beszarsz Az eladók nagy része "olaszosba-dzsigolósba" tolja, és az összes általuk behozott kehes dízel BMW rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal:
- koppanásmentes futómű
- "M pakeTT" / "M-es belső" (Audiknál S-line)
- jéghideg klíma
- "végigszervízelt"
- természetesen kitűnő motor, váltó
- minimális rozsda

Ja meg vannak még a pár éves A4/A6 Audik kis turbóhibával ("azon kívül hibátlan"). Szóval egy komplett társadalomrajz az egész, időről-időre tartalmas szórakozást nyújt a hirdetések böngészése
Inkább igyál egy sört!
ha van egy jobb láb a sarokban porosodva alig várom hogy végre elhagyjam azt a rohadt botot,másfél hónapnyi retek áll az udvarban helyenként már fél méteres a gaz.cimbora ajánlkozott hogy kiírta a gazt wr450-el a kertből,inkább ne
Menedzseljelek?
legutolsó munkahelyem még a szakmában egy régi kolegámmal karöltve csináltuk,nem hogy bábáskodott volna inkább telj hatalmat adott,gyakorlatilag a számlázáson kívül minden munkát önnállóan kellett intéznem,így tanul az ember.Az a gondom hogy egy raktárban negyed annyi munkával jóval többet keresek mint amikor olajos maszatosan de lelkiismeretesen javítottam,kevés helyen akarják értékelni forintálisan az önálló munkaerőt.Otthon vállalgatok melókat hogy ne essek ki teljesen de ez már nem ugyanaz,inkább hivatásból csinálom mint pénz keresésből,persze a fusi mindig jól jön.cimboráim szerint csórón fognak elásni öreg koromra mert nem kérek el elég pénzt a munkáimért,.na,nem kenyérre kell.A tudás,tapasztalat meg jön idővel,jó pap is holtáig tanul
Éreztem benned a hasonlóságot, amikor múltkor szétszakíthatatlan barátságot kötöttünk
Na látod, akinek nincs 15-20 év szerelői rutinja, csak a 0km-es marad, feltéve, hogy van elég gubája!
Pepitában megvolt!
Újpesti hiperpigmentálttal alkudoztam, kis koccanás után, a végén azzal búcsúzott, hogy "Te rosszabb vagy, mint én!"
Kell a ráknak szottyadt feher bmw.
most fel vásárolta az összes kivénhet rendörségi bömbit .. olaszba

azt kéj töle ... már viszi is a fauvé
az ne dumáljon .. aki még az araboknak is .. el adja a homokot
András .. nagyon jó gyerek vagy .. és látam hogy nagyon szereted mokolgatni a verdákat .. vasakat ...
korodból adodoan én anyit mondok jó uton jársz .. de a tudásod még nagyon kevés .. .. nem vagyok nagy képü hid el de pl egy autó szerelö .. vagy motorszerelönek legolább kell 15 -20 év amit dolgozik a saját szakmályában .. és ugy hogy magának dolgozik .. nem blokokat mosogat és kerekeket.. meg olajat cserél

ez igy van meg sérteni nem áll szándékomba