Szóljatok ha lesz vadászfőzés vagy sütés!Abba benne lennék!Csak alájuk kell gyújtani a vadlest aztán bőrükben megsütni őket egy kis puskapor még megpuhítaná a húsukat szépen. Aztán megetetni őket a cocákkal!Egyik filmben hallottam hogy a disznó elég hamar végez az emberi testtel!
én meg má sünt is!
Ezért jó egyedül.......
Itt ülök Swechat ban a flughaffen váróban okostelefonálok jönnek cép lányok haza rájuk várok GOGO )
AZABAJ nekem sincs gumim ezért nem is sexelek velük
az ég kék,a jég nedves(néha más is)és a nőktitkoloznak.....
Marad a 200as igen, mert meguntam a hirdetését. Voltak érdeklődők, voltak megnézni is, de mindenféle tehenet, szeneslapátot, páratlan zoknit be akartak számíttatni, vagy alkudni 200ezret az árából. Kicsit félek másik motorba belefogni, mert az enyém most tényleg patika állapot motorikusan. Csak az idomjai olyanok, amilyenek. (ami meg nem érdekel, úgyis letöröm őket)
Egyébként nem a fotelból fogom bizonygatni (még ha most úgy is tűnik) h bírom-e a strapát, vagy sem. Az majd kiderül, ha végre kijutok motorozni, és nem a cégnél kell lennem állandóan. Na mindegy, majd jöv hétvégén talán összejön a motorozás.
Jóreggelt
Jázi neked neked meg mégis marad a 200-as?Nem úgy volt hogy Supermotózni akarsz inkább?Ronisra meg nem kell hallgatni!Ő könnyen beszél mert ismeri az utolsó kis kavicsot is a bakonyban Ha meg besírsz az aljban az meg a saját problémád lesz!Az majd akkor fog kiderűlni milyen lelkiállapotban leszel,nem pedig a gép előtt a fotelban Tény hogy itt vannak jóképességü és rutintalan harcosok.A szopós helyeken jön ki a természetes kiválasztódás ahogy itt a professzorok mondják.Ott dől el hogy élvezed amit csinálsz vagy már csak azt várod hogy érjetek haza.
látom te veszed a lapot már a neten keresztül is....
ember be ne sértődjél már , ugy viselkedsz mint egy kisgyerek...
jimit megkérjük lécci csak olyan helyekre vigyen be ahol szép kitaposott franko utacskák vannak, esetleg kis murva az alján hogy jobban lehessen kapratni...persze semmi dombocska...meg kidőlt fás nyers erdő, hogy képzeli az a csunya jimmi...
Az esés-keléstől nem félek, sűrűn előfordul. A másik meg, h "miért jöttünk ide?!" és "én itt nem tudok / akarok felmenni" meg "basszus, ez nekem nehéz" mondatok még nem hagyták el a számat. Szóval ha összetöröm a motort is megpróbálok mindent, és addig szoktam próbálni míg a motor bírja, vagy össze nem jön. De látszik, még nem motoroztunk együtt. Bár nem hinném, h veled szívesen mennék bárhova is, mert a nagyképű lenézős stílust nem igazán preferálom.
muszáj respektálni egy ilyen nyafogo azabaj mondatot.. -hogy ugye nem megyünk nehéz helyekre, mert nem tul jo a gumim..
amugy jahh degeci vagyok...ez már élőben is történt hogy elhangzott hasonlo mondatka, olyankor csakazértis bevittem a csapatot a málnásba, had szokják...
voltak ám ezek a ...-most miért jöttünk le ide, meg hasonlo mondatok... válasz : -hogy felmehessünk azérrr..
Jön a tavasz srácok?
Budapesten tudtok valami helyet hogy hol lehet venni?
Ezért jó egyedül.......
Itt ülök Swechat ban a flughaffen váróban okostelefonálok jönnek cép lányok haza rájuk várok GOGO )
AZABAJ nekem sincs gumim ezért nem is sexelek velük
az ég kék,a jég nedves(néha más is)és a nőktitkoloznak.....
Egyébként nem a fotelból fogom bizonygatni (még ha most úgy is tűnik) h bírom-e a strapát, vagy sem. Az majd kiderül, ha végre kijutok motorozni, és nem a cégnél kell lennem állandóan. Na mindegy, majd jöv hétvégén talán összejön a motorozás.
láttam én már erdőben mokust..
Jázi neked neked meg mégis marad a 200-as?Nem úgy volt hogy Supermotózni akarsz inkább?Ronisra meg nem kell hallgatni!Ő könnyen beszél mert ismeri az utolsó kis kavicsot is a bakonyban Ha meg besírsz az aljban az meg a saját problémád lesz!Az majd akkor fog kiderűlni milyen lelkiállapotban leszel,nem pedig a gép előtt a fotelban Tény hogy itt vannak jóképességü és rutintalan harcosok.A szopós helyeken jön ki a természetes kiválasztódás ahogy itt a professzorok mondják.Ott dől el hogy élvezed amit csinálsz vagy már csak azt várod hogy érjetek haza.
Én sem haragudtam meg rá.
ááá ember te nagyon vágod ha kicsit is oltanak...
ember be ne sértődjél már , ugy viselkedsz mint egy kisgyerek...
jimit megkérjük lécci csak olyan helyekre vigyen be ahol szép kitaposott franko utacskák vannak, esetleg kis murva az alján hogy jobban lehessen kapratni...persze semmi dombocska...meg kidőlt fás nyers erdő, hogy képzeli az a csunya jimmi...
simán mennél vele .....csak nem ismered ...
amugy jahh degeci vagyok...ez már élőben is történt hogy elhangzott hasonlo mondatka, olyankor csakazértis bevittem a csapatot a málnásba, had szokják...
voltak ám ezek a ...-most miért jöttünk le ide, meg hasonlo mondatok... válasz : -hogy felmehessünk azérrr..
tehát...... degeci vagy
enyit a vérszivásrol...
elmagyarázom neked de ez ismét 6 ezer ft-ba fog kerülni...
ősi enduro szabály, 1-es pont.:
- tavaszi hoolvadás- ergo tiszta latyak nyunya minden -ergo csakis új gumi....
látod nem volt nehéz.