Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A 87-es GPX-emben 80.000 után cseréltem blokkot, akkor is "csak" annyi baja volt, hogy 3 hengerrel kellett hazajöjjek a Mátrából. Egyébként pedig természetesen szanaszét volt kopva minden benne. Mikor beleraktuk a 95-ös évjáratú ZXR blokkot (13.000 mérföld volt benne), ami kb 20 LE-vel volt erősebb, meglepődve tapasztaltam, hogy nem sokkal erősebb, mint a GPX volt. Ebből azt a konzekvenciát tudtam levonni, hogy igencsak jól tartotta magát a gpx lóerőkkel, ha teljesen kopott állapotban is le tudta adni azt a 100-ast.
Naja, emlékszem a tesztre. Anno ez is nagyban hozzájárult az én döntésemhez is és nemcsak a bivaj hátsókerék.
Igaz felgyorsult a világ, de kérdem én, hogy kinek van arra pénze a mai világban ebben a kis seggnyaló országban arra, hogy úgy álljon hozzá egy ilyen értékű motor vásárlásához, hogy nem hosszútávra, mint anno?
Lehet, hogy naiv vagyok, de én komolyan így áltam ehhez a géphez, mert egyet akartam venni, drágán, de addig amíg csak megtudom ülni :).
Na mindegy... Majdcsak lesz hasonló szép és jó motor 3 év múlva is :)
Köszönöm, ez most jólesett!
És ha ebben a témában tudok hinni minden fentartás nélkül valakinek, akkor az elsősorban Te vagy.
CorRo, szerintem kár még aggódni, anno a választásomat részben az 50000-es tesztben ovasottak erősítették meg, szerintem még messze van az árokba lökésnek az ideje
Mivel egy kissé felgyorsult a világ a tervezés során sokkal rövidebb élettartamra van minden kalibrálva autók, motorok, műszaki cikkek, stb. Ezért egy mai motort vagy bármit úgy vásárolni, mint anno a '80-as években illetve azt megelőzően tehettél, hogy megvetted életed motorját/autóját szerintem abszolút naivitás...
Múlt héten találkoztam egy 1957-es egyhengeres kardános Simsonnal az 5-ös mentén az Auchan parkolóba.
Hol lesznek a Z-k 51 év múlva...
Ne idegeskedj Miki !

A géped olyan tartós,h még ha akarnád se tudnád szétb.... ! Max ha leengednéd az olajat belőle!

Ha lesznek is némi ciripelések,ketyegések,akkor az általában szelephézag eltérésből vagy a vezérműlánc nyúlottságából adódik.

Épp az elmúlt hetekben csináltunk 2 régi 1100-es Gixert,most meg egy 750-est gyógyitunk meg,mindbe 50-60 000 km van és a jóisten se tudja ki hogyan tette azt bele meg látszik,h mókmesterek kontárkodtak bele kis hazánkban,de akkor is megy és egész szép hangjuk lett , a szervíz után !
Pedig higgyétek el,akár mérnöki ,akár szerelhetőségi szemmel nézzük az egyik legokádékabb motorok ezek voltak ! Lehet ,h elpusztíthatatlan,de olyan átgondolatlanságok és tervezési állatságok vannak rajta,amin egy kawán soha! még a régieken se,sőt,azok talán ésszerűbbek voltak ! Minőségileg pedig abszolút jó a kawa !
Talán a legjobb a Cápa évjáratú ninja,sztem ott volt a csúcsa a minőségnek!
Higgyétek el,azóta sokat hígult a dolog,mert most napjainkban már nem az a cél,h egy sportmotor 15év múlva is ugyanolyan jó legyen!
Úgy ki van belőlük spórolva minden, meg szét vannak hegyezve,minnél erősebb,minnél könnyebb legyen !
Cimborám mesélte(honda szervízbe melózik),h volt olyan CBR,újszerű,aminek papírvékony néhol a váz és a motorblokk,egyszer behoztak egy 600RR-t,mert szorult a főtengely! kiderült,h a nagyobb kátyúktól vagy egykerekezéstől elvetemedett a blokk(mert az is teherviselő elem a vázba)
Lehet,h ez egyedi hiba,bár suzukiéknál meg reped a váz.
De a régi motorokkal nem volt ilyen gond! Bontós cimborám is mondja,h ezek a mai 1000 sportmotorok váltóis is elég szarok,szinte márkától függetlenül! rengeteg váltót keresnek nála! Mert ugye 180 lóerőnél nem biztos ,h egészséges egy hirtelen váltás vagy egyéb vezetési hibából adódó malőr,ha uána ráakasztja a nyélgázt!

De a Z-k faszák
Nem kell aggodni. Nem siralmas a helyzet! Egyreszt minel nagyobb a kobcenti, annal tovabb birja, masreszt a Z1000 tenyleg tartos. Annak a - hiresen strapabiro - ZX-9-nek a blokkjabol van, ami az en motoromban is dohog, raadasul megszeliditve. Ez meg amolyan regivagasu blokk es az aranyszabaly a sportgepekre is igaz: ami regebbi az strapabirobb.

2 pelda:

1. A ZX-9R (enyem) utan kovetkezo ZX-10R nagyobb, 40! (uristen) loerovel erosebb, ennek ellenere 25 kiloval konnyebb. Nem kell mernoknek lenni, hogy az ember rajojjon: anyagsporlas a negyzeten! Ez altalanos jelenseg, nem csak Kawasaki. Van ugyan titan szelep acel helyett, van ugyan NiCaSil henger acel helyett, van minden csakhat... mig az cel hengert meg lehet furni a NiCaSil-t el kell dobni es az uj ara horror. Raadasul nem idenrol jovore pusztul el, hanem marol holnapra.

2. A Yamahat 2004-ben azert buntettek meg mert csaltak a forudlatszammal. Az R6-os fordulatszammeroje minuszba csal - kevesebbet mutat, mint amennyit valojaban porog a motor. Es igy is 18ezerig van skalazva az oralap.... a Forma 1 autok motorja porog 20 ezer korul de az 8 hengerre van elosztva. Megint csak nem kell nagy esz ahoz, hogy megsaccoljuk meddig birja egy ilyen hatszazas. Raadasul alul annyira gyenge, hogy csak 12 folott lehet menni vele.

En tavaj eleg sokszor jatszottam azt dobogoko fele, hogy nyeleztem a motort vegig. Kanyarokba motorfekkel be (neha kereszbe), kifele is belenyulva 1-2-ben csovon vettem azokat a kanyarokat amit 3-4ben is lehet. Meg palyaztunk is. Birta a Z nem volt gond, de lehetett erezni minimalis romlast a szezon vegere. Jelzem en kutyaf...sza vagyok, mert az egyik haverom a Firebladdel jott LE! ugy Dobogokorol, hogy kikonyokolt a hajtokar a hengerfalon. Ezek utcai motorok. A versenytempot egyik sem birja. Akinek nagyon nem eleg a 600-750 motor, az vegyen nagyobbat, ne nyuzza, mert el fog pusztulni... (biztos!)
Értem... Hát elég rosszul hangzik! Bevallom ősintén, hogy én sokkal többet vártam egy mocitól, főleg egy japán technikától.
Az Én gépem 1,5 éves és már most van benne 19.000km! Megkapott mindent ami kell neki, úgy is használom, ahogy azt a gyár képzelte. Piros zóna 1x-1x amikor gyorsulok, de nem jellemző, inkább 8.000 ford és váltás. Szervízelés és odafigyelés. Ha ennek ellenére is csak annyi lesz majd a válasz 30-40.000kmnél hogy fura hangok csüszmögnek a blokkból, akkor berúgom az árokba és felgyújtom a g***be!
Ja... hat en sem mentem ennyit, de 90-es evek elejen latott GSX-R-rek, regi Ninjak stb. mar lattak 60-at. Latszik/erezheto rajtuk, hogy mar boven bennuk van a km. A regi sportmotorok sokkal jobban birjak, egy Suzuki GSX-R 1100W tovabb tart (sokkal), mint egy Yamaha R6, ami 18 ezret forog. A Kawasakik tartossagi szempontbol kivaloak, talan a 4 japan marka legjobbjai. A Z1000 is kifejezetten jo, a totalbike tartosteszt szerint 50ezer km utan is gyakorlatilag problemamentes es a gyari allapotnak megfelel. A 750 es is eleg uzembiztos es jo a blokkja. En 20 ezernel adtam el es bevallom azert, mert mar voltak furcsa hangok itt ott. Nem akartam megvarni amig komolyabb gond lesz azutan, hogy egy teljes szezont lenyomtam ugy, hogy a fordulat nem esett 8000 ala.
Ha vkinek nincs jobb dolga holnapra: Kőröstetétlen - motorostalálkozó! Várunk mkit

http://terkep.t-online.hu/?L=1...
Csuti, vedd le a tanktáskát a gépről, mert nem kap levegőt a tankod. . Csak viccelni próbálok.
Halihó.
Néhány napig külföldön vagyok és tele írjátok a topicot.
soviet: jaja nyugodtan dumálj vele intruder ügyben.
FIGU: így van, még E rendszámot kapott. A környezetvédelmi előírások Kaliforniában szigorúbbak,mint Európában. Csak hát nálunk még mindíg kockafejek ülnek a hivatalban. Erről ennyit. De Saca-t már le sem lehet robbantani a gépről.

Cápa: minden motor más értéket képvisel. Minden ember más motort keres és szeret. Előbb-utóbb mindenki egyedivé teszi a gépét. Ez benne a szép. Felesleges ezen boxolni. A Rune valóban nagyon kényelmes. Bár nekem a kicsi Z és megfelel.
Sziasztok! Sajna el kell adnom a kis Z-met lakásvásárlás miatt 2007 év végén vettem, mentem vele összesen 2500 km-t. Teljesen karcmentes és hibátlan a motor. Ha esetleg vkit érdekelne, a 70/5369024-es számon elértek.
Hali Csuti!
Én elsőre a kuplungra gondoltam, haverom járt úgy, h szar olajat használt és ágyő kuplung .
Viszont ha az csúszik akkor az hamar kiderül, illetve kideríthető.
Keny egy kis gumit az aszfaltra , és egy hip-hopra kiderül .
A fordulatot viszont egyértelműen látod ha a müszerre nézel, nem ?
FIGU
Szia,

A volt kollégám 100 000 km után cserélt blokkot a ZX9R-en (ami a Z1000 elődje).
Akkor még javában ment a motor, és még a Ringre is kijárt nyíltnapokra. Télen javítgatta, és akkor a szétszedésnél javasolták, hogy jobb ha cserél, mert nem sokáig bírja már.

Szóval, lehet még húzni bőven, lányok, fiuk. Jó a Kawa, csak a benzin ne legyen drága.
Üdv.
Nem lehet a kuplung? Csúszik a kuplung? Nah mindenesetre figyelni fogom a rosszaságot... Aztán többet ilyet ne csináljon...
Ciki...
Megprobalom ertelmesen leirni a jelenseget. Szoval az alaphelyzet: tank majdnem tele az egy hete tankolt Esso 95-ossel, es 20 fokban kellemes lenduletes lavirozgatas a varosban. Nem araszolva, de a piros lampaknal megallva. Megyek mar egy par szaz meter ota kettesben, mig megunom, hogy a fouton a bejemves minden bekotoutnal elsobbseget ad. Index balra, duda, korulnezes, elhuzas balrol, mutogatas, valtas fel harmasba, gaz, igen am, de nem indul meg a motor. Huzom jobban, megyunk-megyunk, de a lendulet igen keves. Latom itt valami nem stimmel, vissza ketto, huzom, ugyanaz. A motorfek eros, ha huzom, akkor jo a hangja, megsincs eleg lendulet, csak ordit a motor, de erotlen. Kicsit valtogattam, hatha javul, de nem tortent valtozas, kozben oda is ertem ahova akartam, igy megalltam. Majd ujra elindulva mar jo volt. Szoval a problema nem 2-3 masodpercig allt fenn, hanem tartosan amig meg nem alltam.
Remelem eleg eletszeru a tortenet... (ha mar nem tul szakszeru...)
Cápa, erre gondoltam :)

". Sportmotor mondjuk elmegy 60-ezret. Uszaly elmegy 200-at. Te eddig hany kilometert motoroztal ugyanazzal a motorral? (Erre ne mond, hogy ismersz valakit, akinek 15ezernel szetesett a GSX-R-je, mert hidd el, ha valaki ugy hajtana egy choppert, mint ahogy egy sportmotort szoktak, akkor talan meg elobb kifekudne. Melyik chopperes megy folyamatosan csogazon? )"

Én meg csak azért kérdem, mert én amostani mocimat elvileg hosszútávra vettem vóna... De akkor jobb, ha 40000-nél eladom?
Szia!

Én úgyvélem, hogy az injektornak annyi köze lehet hozzá, hogy rajta keresztül nem megy be elég valami. Lehet, hogy a számítógép egyik mérőegysége valamit rosszul kalkulál és emiatt ez a jelenség lép fel. Meglehet, hogy nem a benya koszos, hanem az a mérőegség...
(ez egy amatőr kalkuláció volt, aki akar kövezzen!)
CoRo_Z, fingom nincs, nem ment meg annyit egy motorom se. De igazabol a kerdest sem ertem. Mire gondolsz?
Igen, ez az egyik. A masik, hogyha mar nagyon ures a tank es dombnak felfele gyorsit (mint a diszno) az ember (tehat diszno), akkor elmegy a benya.
Cápa Úr,

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi van a japcsi motorokkal 60.000 km után?
Jah, velem, mikor nem volt má csak benzingőzöm
Sziasztok!

Nekem nagyritkán szokott olyat csinálni,h mintha gondolkodna , ha jól figyeltem meg,akkor csak 2-esben,3-asban, kis fordulatról elkezdem húzni,fokozatosan,de intenzíven koppig,persze csak 7-8000ig akarom forgatni aztán felváltás,de ráakasztom teljes gázra! Aztán olyan jelenség jön,h mintha nem kapna benyát,alig akar emelkedni a fordulat és 6000 körül megáll,nem pörög tovább! Még nem próbáltam,h meddig menne így 6000-en,de egyszercsak gondol 1et és elindul mint az állat,mintha 6000-ről rárántanád teljes gázra,de mindez csak 2-3 másodpercig tart.vagy ha kuplungot behúzom ilyenkor és adok 1 gázfröccsöt akkor újra minden ok. de azt havonta 1szer ha csinálja! Sztem ez inkább injektor hiba,nem ad elég benyát pár pillanatra vmiért!
Lehet, Csutkának is vmi hasonló a jelenség!
Na varj csak rosszul fogalmaztunk. Persze, hogy porgott a motor, hiszen gurult, adta magat a fordulat.

1.
Ha olyat tapasztaltal, hogy nagy araszolas utan egyszercsak meg akartal indulni es hirtelen megtorpant a motor (total erotlen lett es motorfekezett), amibol sehogy sem akart kikaszalodni, de ez az egesz nem tartott 2mp-nel tovabb akkor annak 2 oka is lehet, ami egyik sem gond.

2.
De ha hosszabb ideig fennalt hasonlo, vagy azota sem akar javul, akkor lehet uzemanyag ellatasi problema. Ha gyujtas gond van, akkor hallanad, hogy egyik masik henger nem gyujt vagy csorompolve ongyullad (amilyen hideg van arra fele, ez most nem valoszinu - marmint hogy meghallanad a csorompolest, gyujtas gond lehet.)

3. Ha a problema jelentkezesenke a bevaltott valto fokozathozathoz is koze van, akkor ajjaj....