Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ezt én is így gondolom azonban van időm észrevenni a trafit. Szemből ugyanis nem tud lefotózni azonban így van időm visszalassítani a megfelelő tempóra mire a hátamat látná. És ott még nem tartunk hogy videóznának szóval egyenlőre ez így jó. a Telepítettek meg még nagyobb tűréshatárra vannak állítva hogy ritkábban keljen kalibrálni a gépet. én már mentem el figyelmetlenül 155-160-al az M7-esen telepített trafi alatt de nem küldtek csekket. Szerintem nem kell a póstától tartanod.
A gond az hogy ezek a trafik az út mellett állnak, van rajtuk általában 2 nyílás vmilyen tükorrendszerrel, így aztán lehet hogy a távolodó járművet is tudja mérni
Hát elvileg únión belül szabadan közlekednek a birságok. Azonban én itthon azt vallom hogy engem csak akkor tudnak letrafizni ha a faromat mutatom nekik így merek nagyobb habitussal közlekedni. Idegen helyen mondjuk ez azt jelenti hogy 90 helyett 110 lakotton 50 helyett 70 a motor órája szerintami inkább 60 mint 70 a túlszámolás miatt (minden járműnél így van) szóval ez + a trafik biztonsági beálítása azaz adott sebesség korlát + 5 + 10% azaz 50-es lakott területi trafinál 50+5+5,5 van beállítva azaz 61-62 Km/h így nagyjából bele is férek a dologba.

Amúgy meg igazán csak akkor kapsz csekket ha durva a fotód. kis büntit nem küldik utánad mert az árak meg a díjak miatt egyszerűen nem éri meg.
Nekem a Dunlop vált be a legjobban, mivel viszonylag jó áron kapható, esőben nálam bizonyított, felhőszakadásban is órákon át Jól tapad és tartós is, az előző szettem úgy hogy nagyon szeretem a mocim így nem állatkodom nagyon, kövezzetek meg de 24000-et bírt. A végén már azért dobtam le mert a sok pálya miatt rettentő kocka volt illetve a gumi oldala repedezett (gondolom uv)
Üdv mindenkinek Toszkánából!
Eddig még nem főztem meg a motort pedig itt még melegebbnek érződik az időjárás mint otthon, a venti probléma pedig még nem megoldott.Szerencsére dugót sort nem kaptam,így nem volt gond.Bár venti bökdöső drót van mindig van a kezem ügyében
Amivel nem vagyok kibékülve az a rengeteg trafi és korlátozás. Városon kívül egyszer már láttam táblát ami 70-et is engedett trafi meg mindenhol. A pályán volt egy kb 30 km-es útjavítás ahol 80-60-40-30-60-40-60 kb így váltakozott a korlátozás trafit meg - amit kiszúrtam - láttam kb 8 db-ot telepítve csak ezen a távon,meg amúgy is végig a pályán sok helyen. Így aztán Milka mester közelébe sem érhetek nekünk 1200 km és 13,5 óra volt az út. Kérdésem az volna ha itt készül rólam fénykép azt hazaküldik? Főútvonalon rettenetes 50-el kóvályogni...Az útfelbontós sztorinál az olaszok is lassítgattak ott ahol látszott a trafi,jó néhány meg közlekedett a szokásos habitussal.Országúton viszont vmiért a legtöbb tartja korlátozást. Szerintetek?
Üdv mindenkinek!
Nekem a pilot power 2, és a pilot power 4 jött be eddig a legjobban.

A pilot power 3 se rossz, de gyorsabban kopik.
Bridgeston bt021, 023 már öregek de jók, viszont az XX súlyát és erejét jobban megérzik, mint a Michelinek.
Conti road attack szériát én nem kedvelem, más túragumiról személyes tapasztalatom nincs.
Ha beütöd a keresőbe itt a topikban,találsz képet is meg tesztet is!
Sőt! Teszteltem már nem egy gumi márkát,be is tettem ide a tapasztaltaimat!
Most például a NANKANG RODIAC van nálam tesztelés alatt!
Eddig okés a guma,részletesebben cikkben olvashatsz róla!
megkukantom amúgy az R17 drága mint a dög de a Google ezt hozta fel elsőnek
én amúgy ezt az oldalt szoktam böngészni. Itt kapni túltárolt de még használatlan csak 1-2 évesek. meg persze vannak újak is.

http://www.nivojff.hu/?clearse...
Itt is nézd meg az árakat!

gumi
Hirtelen rákeresve az ára sem mondható horrorisztikusnak. az R17.hu-n 37.000 szállítás 1 darab hátsó abroncs. Ez még belefér bőven a tűréshatáraim közé.

Korábbi fórumozásaim alkalmával valaki mondta hogy ő bont ilyen masinákat csak már nem tudom ki volt az. Szükségem lesz a télen pár apróságra majd. Ki volt az ?
Szia!

Pirelli Angel ST

Jól tapad hideg időben és esőben is! Én voltam vele Kakucson és Euroringen is, és ott is bőven többet tud mint én. Nekem most van a szettben 19 ezer km és most járja a végét. Egy FJR 1300-as ismerősnek 20 ezret bírt. Ha normálisan közlekedsz (úgy, mint aki haza is akar érni), akkor bőven jó.
A Busa fórumban páran azt mondják nem tapad, bár ők vágott slickkel járnak, így nem igen mérvadó a véleményük szerintem. Meg volt egy srác aki 4 ezer km alatt szövetig koptatta a közepét, na arra se mondom azt hogy "normálisan" használta.
Túrázni (esőben, melegben, hidegben), amatőr pályázásra, napi szinten munkába járni, és persze időnként mikor a körülmények engedik élvezni a motor erejét, tejesen jó választás a saját tapasztalataim alapján!
Sziasztok

Gumi kérdésem van. Nektek eddig melyik márka jött be? Szezon után kéne cserélnem és nem akarok belenyúlni egy gyorsan kopó darabba. A gáz markolat a barátom szóval valami atom kemény gumi nem lenne a legjobb de a lággyal meg az a baj hogy ultra gyorsan kopik. Szerintetek mi a jó kompromisszum a kettő között?
Ennél szebben megfogalmazott mondatot rég olvastam...Egy felesleges betű sincs benne!
Én meg bontottra...





























Sziasztok XX-esek,
Úgy néz ki egy barátom 98-as XX-ében csúszik a kuplung. Valaki cserélt már lamella szettet? Milyet rakott bele? EBC-t gondoltam neki...
Oksa! Semmi gond!
Koca77néven van fotó is a busájáról arany gyereknek!
Majd úgy is akar vmi segítséget kérni tőled de személyesen elmondjuk
Örülök Tesó!

A koca is vett paripát úgy h nem menekültök mert megyünk és kieszünk a vagyonodból
Attól még ,hogy a kawasakik szétesnek, a yamik megfőnek, a suzi tucat, még senki nem fog megsértődni....


Ja igen!
Tesó!
Jelzem megérkeztem!
XX ment mint szél!
Haza felé tegnap 16-170 utazó!
Jajaj mit is írok 90-130!
A lényeg 935 kilométer.Indulás 7.05-korérkezés 14.37-kor!
Ebben benne volt három 10-perces,megállás,és egy 20-perces!
Szerintem nem is olyan rossz átlag!
Mindenhol van hiba,selejt!
Te kifogtál egy olyan masinát,amibe a ventilátor nem áll a helyzet magaslatán,esetleg selejtes alkatrészt tettek bele!
Én azt mondom ennél nagyobb baja sose legyen!
Hidd el, nem fogsz csalódni. Én is újjonan vettem 2005-ben, 63e km-t tettem bele és hibátlan. A ventillátor az elromolhat, egyszerűen nem volt szerencséd. Ettől még ez nagyon megbízható gép, nem akarok más gyártókról semmit mondani, mert valakik megsértődnek....