Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Üdv mindenkinek!

Először is segííííítséééég! Egy pár véleményt meg alkatrészkuksizást szeretnék kérni a tisztelt kollégáktól. Ma kicsit körbenyalogattam a gépet, és lecseréltem a dobokat, visszaraktam a gyárikat külföldi túra miatt, szerdán indulnánk Spanyolországba a mocival. A nagy dobszerelés közben leesett egy alátét, amit nem vettem észre. Mikor odébbtoltam a vasat, éreztem hogy nehezebb tolni, gondoltam kavics, vagy gödör, mert porlik a beton a garázsban. Hát, persze hogy a k@rva alátét a láncon volt, ami hátrafelé tolásnál valszeg az első lánckeréken átfordult. Szépen bele is hajtogatta a láncszembe, meg el is vágta. (1mm vastag alátét volt). Ijedtemben kiszedtem és egyből megforgattam a kereket hogy mi van, így én hülye utólag már nem tudtam melyik szemnél volt. Így aztán lánctisztító spray, mindent végigpucoltam, láncot, lánckereket, stb. A láncszemeket egyesével végignéztem, végigtörölgettem, nyomát sem látom az incidensnek, az első, és hátsó lánckeréken sem. Majd ezután a hátsó lenckerék mögött repedéseket is találtam- lásd képek- nem is egyet. Mivel ezt a részt mindig olaj fedte, nem tűnt fel. A kérdés hogy másnál is van-e, vagy tényleg hiba? Nem tudom eldönteni hogy tényleg repedések, vagy mi? Nem vagyok egy nagy száguldozó, tiltásig forgató, stb, a mocit is újonnan vettem, és össz-vissz 20k van benne, szóval biztosan nem az igénybevétel hozománya. A másik hogy tudom hogy nem gyenge anyagból van a lánc meg a lánckerekek, de mivel hosszú útra indulnánk, nem tudom el merjek-e indulni ezzeal a lánccal. Szerintetek?
Sajnos nem,interneten keresgess hátha...
bontva nem tudsz esetleg valami lehetöséget?
Ha rendszert keresel,sok varia nincs...
Nekem Akrapovic van 4:1-be,szerintem jó,de ez szubjektív...
köszi! majd utäna nézek.
Én Martint ajánlanám!
98-óta csak tőle veszek kidörrentőt!
sziasztok! 2004-es XX-re szeretnék valami jó kipufogo rendszert. esetleg valaki tudna segiteni? hasznält is érdekelhet.
2002 Fixix bontódik....
70/6321-829
Új az aksim is, mert a régi pár hete zárlatos lett túrázás közben, így a hazáig tartó 110 km-es utat egy furgonban tette meg a vas, velem együtt Egyébként ma szétkaptuk teljesen az injektort, látszólag minden rendben volt vele, áttisztítottuk az egészet, most valamivel könnyebben indul, és egyenletesebben jár.
Bar nekem 600as van, de amikor az FI lampa kigyulladt nekem akksi gondom volt...azzal minden oke?
Értem!
Nem tudtam hogy már próbáltad a tisztítót!
Haza fog hozni,ne aggódj!
Sajnos már az injektortisztító folyadék is megvolt nemrég, talán egy kicsit egyenletesebben jár tőle. Nézegettem a Service Manual-t, és tényleg rengeteg minden okozhatja, ezt a hibajelenséget, még pár dolgot megpróbálok, aztán marad a szerviz, mert a köv. hónapban 2500km-es túra, és szeretném, ha hazahozna.
Nincs mit!
De mint írtam,ezt látatlanba mondtam!
ami még jó lehet, injektor tisztító folyadék(persze csak kosz,lerakódás ellen)ha behányt,akkor nem segít!De még hátha menthető a dolog!Egy próbát megérne szerintem,mivel nem arról van szó,hogy egyáltalán nem megy az egyik henger,csak néha vacakol!
cserére vették és a cserélt alkatrészeket nagy valószínűséggel le kell adni. a kárszakértő erről tájékoztatott, és azért mert sok volt a visszaélés az ilyen holmikkal.
Na és?
Attól még nem kell odaadni nekik!
Az úgy volt, hogy a motor a jobb oldalát megmutatta az aszfaltnak.
Lehetséges, hogy ez a befecskendezős történet lesz a gond, erre már én is gondoltam, valószínűleg a füstöt is ezért nyomhatja, amikor beindul nagy nehezen. Mindenesetre köszi az ötletet, megpróbálok felhajtani valami korrekt szerelőt, aztán majd csak kiderül a baj forrása.
Természestesen!
Adatlapomon megtalálod az elérhetőségeimet!
Mi az,hogy viszi a biztosító?
Kedves Milka1 ez csinos darab. Van rá lehetőség, hogy meghallgassam valamikor?
szia, a jobb oldali kicsit karcos és nagy valószínűséggel viszi is a biztosító, a bal az szép. a moci 2007-es
Még ami eszembe jutott,hogy "behalt"egy érzékelő!
Van belőle bőven a vasba!Bár ilyet még nem hallottam,hogy érzékelő behaljon,de semmi se lehetetlen!Esetleg lehet még,hogy valamelyik befecskendeződ "becsöpög"!
Az indokolná az FI-lámpát is!
Sajnos nem a gyertya lesz, az idén cseréltem, már előtte is fennállt a probléma, és a gyertyacsere után is.