Itt tizedekről beszélünk az nagyon kevés szerintem annyi különbség lehet ellentétes oldalon ha be van állva. Mivel ez elég drága alkatrész én először megpróbálnám berakni a mélyhűtőbe majd megjáratni ha lehet mert gondolom nem véletlenül van két darabból. Aztán ha úgy se akkor jöhet az új.
De itt meg van egy sík egyenes fémlap ami maga a fékező felület és 8 db hengeres szegecsen áll.
Azzal csinálhatsz akármit, egyenesnek kell lennie. A szegecseken semmit sem mozdul a tárcsa, most néztem. (de ezt eddig is tudtam)
érdekes... végül is... de van benne ellentmondás.
Hőre tágul a fém, de az ő leírásuk szerint lesz olyan része, ami össze préselődik (mivel a belső kör kisebb átmérőjű lesz) az általam tanult fizika ezt nem adja ki.
Mingyá megkérdem okosabbtól Azt mondják, tényleg. A belsejében feszültség lesz.
Még annyit, hogy az én két tárcsám közül a bal oldali 4 századot ütött, ez elenyésző...
A másik oldalon viszont 4 tizedet, ami a teljesen kipucolt, gyönyörűen mozgó dugattyúk ellenére is nagyon érezhető volt, rázott már 60 km/h-s fékezéskor is.
"Te ábrus a múltkor azt beszéltük, hogy az első féktárcsát nem lehet megnézni indikátor órával, hogy üt-e mert nem egy darabból van. Az ilyen úszós ami jobbra-balra tud mozogni ergó simán tudsz rosszat is mérni pedig lehet, hogy jó. Talán neked az a baj, hogy be van állva egy ponton nem tud mozogni azért üt. "
Azért, mert nem egy darabból van, még meg lehet nézni indikátor-órával szerintem. Vagy ha be van állva, akkor meg azért üt, a lényeg ugyanaz. Egyébként nem hinném, hogy a "beállás"-t a folyamatos erős fékezés nem tenné helyre, de ha mégis így van, akkor meg azért cserélendő.
Asszem maradok a kínai új tárcsáknál, meg fogom rendelni. Én is amondó vagyok, hogy talán nem céljuk szart árulni, mert annak híre menne. Manapság mindent Kínában gyártanak. Én tárcsa ügyben már nem bízom a használtban, itthon akciósan 102 ezer Ft az új ( ), erre nincs kedvem. ha a kínai tárcsára véletlenül vámot is kell fizetnem, úgy is fele lesz.
"A fékezéskor fellépő hő hatására a külső tárcsagyűrű minden irányban tágul, vastagsága és átmérője megnő, a belső átmérője pedig csökken. Ez úgy történik, hogy a külső tárcsagyűrű belső átmérője radiálisan, a keréktengely irányába zsugorodik. Kerek szegecseknél a zsugorodó tárcsa már kis tágulásnál is érintheti a szegecset és az így kialakult feszültség, oldalirányban deformálhatja a tárcsát, amitől hullámossá, lüktetővé válhat fékezés közben. "link
szigetelt mind2 nyele, és rövidrezár, oszt' jóvan. Fordult már elő nem nagy ügy.
Persze utána kibontani két ökölnyit, összetoldani, vissza gipszelni...
az enyém mozgott, de csak pár tizedet. Egyébként mikor fékezel, kitágul a hőtől a külső gyűrű, és jobban mozog
A remegéshez: nem ezé találták ki a szembe munkahengereket? az elvileg kiveszi az ütés hatását...
Az a baj hogy sem az fzr-en (kivéve a laza szegecses tárcsával amit most Thomas tárol a garázsban) sem a gtr-en nem lehet mozdítani szinte semmit a tárcsán, így nem hiszem hogy befolyásolná a mérést.
Gondoltam én is rá hogy esetleg befeszülhetett valamelyik szegecsnél de igazából nem tudok vele csinálni semmit.
Az viszont tény hogy fékezésnél rázza az elejét és érezni a fékkaron is.
Te ábrus a múltkor azt beszéltük, hogy az első féktárcsát nem lehet megnézni indikátor órával, hogy üt-e mert nem egy darabból van. Az ilyen úszós ami jobbra-balra tud mozogni ergó simán tudsz rosszat is mérni pedig lehet, hogy jó. Talán neked az a baj, hogy be van állva egy ponton nem tud mozogni azért üt.
Azzal csinálhatsz akármit, egyenesnek kell lennie. A szegecseken semmit sem mozdul a tárcsa, most néztem. (de ezt eddig is tudtam)
Hőre tágul a fém, de az ő leírásuk szerint lesz olyan része, ami össze préselődik (mivel a belső kör kisebb átmérőjű lesz) az általam tanult fizika ezt nem adja ki.
Mingyá megkérdem okosabbtól
A másik oldalon viszont 4 tizedet, ami a teljesen kipucolt, gyönyörűen mozgó dugattyúk ellenére is nagyon érezhető volt, rázott már 60 km/h-s fékezéskor is.
Ezt nem egészen értem:
"Te ábrus a múltkor azt beszéltük, hogy az első féktárcsát nem lehet megnézni indikátor órával, hogy üt-e mert nem egy darabból van. Az ilyen úszós ami jobbra-balra tud mozogni ergó simán tudsz rosszat is mérni pedig lehet, hogy jó. Talán neked az a baj, hogy be van állva egy ponton nem tud mozogni azért üt. "
Azért, mert nem egy darabból van, még meg lehet nézni indikátor-órával szerintem. Vagy ha be van állva, akkor meg azért üt, a lényeg ugyanaz. Egyébként nem hinném, hogy a "beállás"-t a folyamatos erős fékezés nem tenné helyre, de ha mégis így van, akkor meg azért cserélendő.
Asszem maradok a kínai új tárcsáknál, meg fogom rendelni. Én is amondó vagyok, hogy talán nem céljuk szart árulni, mert annak híre menne. Manapság mindent Kínában gyártanak. Én tárcsa ügyben már nem bízom a használtban, itthon akciósan 102 ezer Ft az új (
Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget!
Persze utána kibontani két ökölnyit, összetoldani, vissza gipszelni...
A remegéshez: nem ezé találták ki a szembe munkahengereket? az elvileg kiveszi az ütés hatását...
Nem találod meg a hidakat enélkül? Nem jó a Sony GPS?
Gondoltam én is rá hogy esetleg befeszülhetett valamelyik szegecsnél de igazából nem tudok vele csinálni semmit.
Az viszont tény hogy fékezésnél rázza az elejét és érezni a fékkaron is.