Én se vállalkozás szinten veszem. Csak kurva nehéz kimatekolni mennyi kell. Legutóbb csak 0.5 köbmétert tévedtem minuszba, mert a szint igy adta ki. Lehetett volna tudományosabban szintezgetni, igy is lézerrel méregettem de valahogy az ásás meg a régi beton eltamarítása igy adta ki. És ez máshol is igyvan, lehuztam vagy 20 évet építőiparbsn. Mindenhol vagy kevés vagy sok lett a beton hiába számolgatták.
Amugyis áltudományos az állitásod😃 felénk a mai napig senki nem buziskodik zuzott kövel, mégis minden a helyén maradt amit eddig épitettek vagy betonoztak😃
Egyedül az okozott mindig problémát ha cementtel spóroltak.
Vállalkozás esetén, ahol pörög az anyag, ott a maradék más értelmet nyer. Az énfélém esetében inkább megveszem ami kell, mintsem kerülgessem. Annyira nem vagyok hülye, hogy annyival többet vegyek, hogy a maradékot érdemes legyen megtartani, inkább akkor is megveszem a kisebb kiszerelést relatíve drágábban.
Te nem érted. Nem annyi a kő mint a sóder.
Hozass már neken 40 ezer alatt 6-7 köbméter követ akárhonnan. Természetesen fuvarral együtt. De 5 is jó lesz.
1. Már hogyne csinálnák így.
2. Az, hogy bizonyos esetekben az ember újraértelmez bizonyos dolgokat, az egy dolog. De az én véleményem szerint az embernek ismernie kéne azt, hogy "hogyan kell", mert akkor, és csak akkor tudja, hogy miből lehet engedni a kivitelezés során és miből nem.
Triplát nem kell fizetni, a beton annyi, a sóder mint írtam, kb. annyi mint a zúzott kő, az elterítés, tömörítés, zsalukészítés, stb. is mind-mind ugyanannyi.
Fel de csak ha van benne hely. Meg ugyanigy el is vezeti. Jóaz, anélmül is van a beton,de felénk nem nagyon viszi a talaj el igy nem árt. Pont emiatt a fagy se mozgatja. Homokos vidéken mindegy higy van vagy nincs
A kutyaólat összeütötted? Vagy ez a zsömle méretű térbeton mihez lesz?
Na van itt elég sok hiba ha jól látom(gondolkodós) először is a bal sarokba nem kerül kavics? Gereblyét ha kértél volna kölcsön a szomszédtól talán jobban sikerült volna eloszlatni a köveidet 😅
A tükör belsejében mit keresnek azok a félkör alakú izék? Baszki a tükörbe betont öntünk nem formákat öntünk körbe 😅
Ezek szerint zsaluzni se tudsz pedig az nem mérnöki feladat(gondolkodós) Zsalu külső részén le kell ütni a vámpírkarókat majd ahhoz hozzá kell csavarozni a zsalut. Ezért jó ha van egy parkszájd a háztartásba. Belül már nem támogatjuk ki(ujjával nemet mutató)
Látszik a mérnök iskolát nem sikerült kijárnod(állát vakargató) 6 m2-re nem tudtad kiszámolni az anyagmennyiséget? Mi az a maradék ott amin térdelsz? 🤣 Hát nem vagy egy pitagorasz(fetrengős)
na de a sóderen át pont hogy felszivárog a víz, erre való a zúzottkő és azon nem szivárog
mondjuk mi pont egy kurva nagy homok sivatagban lakunk, itt mindentől kell félni csak attól nem hogy feljön a víz, a talajvíz tavasszal is másfél méter alatt van, 1.7m a szerelőaknám kb 15 éve nem volt benne víz pedig homokos az alja
Sok oka van. Legfőbb ok, hogy ne fagyon fel. Nem engedi felszivárogni a vizet. Elosztja a terhelést nem lesz rajta pontterhelés ezért nem fog megrepedni. Ha megreped és nincs kavicságy a víz feljön a többit a fagy rendezi. Jól tömöríthető. A beton az mindig mozog de a sóderűágy miatt eloszlik a terhelés nem fog megrepedni.
Ennyire volt szükség. Csak szórakozásból nem betonozom le az udvart.
Nekem amúgy egy féltéglám, egy vödör sóderem se, egy fél méternyi tetőlécem sincs, megcsinálom és utána eltakarítok mindent, a halálom az, amit sok helyen látok, hogy a kert sarkában ott a fél m3 sóder és már a gaz kinőtt belőle, mert hátha egyszer valamire kell.
Nem kell a hiszti, eddig is és azután is abból betonozol, azt teszel, ha egyáltalán teszel, a beton alá amit akarsz. Ha rám hallgatsz és spúroskodni szeretnél a költségek miatt, akkor javaslom, hogy a sávalapba adalékként kisméretű téglákat is adagolj.
:-)
Csak mert az is szokás.
A hozzánemértő pénzes ember nem csinálja, hanem csináltatja.
Megint leírom, az, hogy a régi időkben a kalákákban építkezés során szocializálódott autodidakta mesteremberek "így szoktuk" kikezdhetetlen, porba döngölő, dogmatikus, aka revelatio-jával kell szembesülni, illetve utalnék az elhíresült, egymilliárdos légy esetére, nem biztos, hogy a szokás és a műszaki elgondolások fedik egymást.
Csak megjegyzem, a zúzottkővel készült beton mechanikai szilárdsága jobbak.
mondjuk ennyinek neki se kezdek. Maradék betonozással megoldom. Ugyhogy ez nem releváns. Majd ellhivlak amikor megint belekezdek valami normálisabb betonozásba aztán pontosan számold ám ki :))
régebben futón hoztam
vagy felrakták vagy nem, mert ha kellett fél köbméter nem várok rá 20-50 percet mire megkerül a gépkezelő inkább feldobáltam
otthon ledobáltam, persze 90% szar helyre, aztán át lett rakva, utána ismét lapát a talicskába
így meg egyszer kell lapátolni, könnyű mozgatni, nem kell futóval baszakodni, otthon is el tudom rakni bárhova szóval kurva kényelmes
plusz nincs sódermaradék szerteszét ahová le lett pakolva.....
Egyedül az okozott mindig problémát ha cementtel spóroltak.
Hozass már neken 40 ezer alatt 6-7 köbméter követ akárhonnan. Természetesen fuvarral együtt. De 5 is jó lesz.
errefelé nem divat ez az úri huncutság 😆
2. Az, hogy bizonyos esetekben az ember újraértelmez bizonyos dolgokat, az egy dolog. De az én véleményem szerint az embernek ismernie kéne azt, hogy "hogyan kell", mert akkor, és csak akkor tudja, hogy miből lehet engedni a kivitelezés során és miből nem.
Triplát nem kell fizetni, a beton annyi, a sóder mint írtam, kb. annyi mint a zúzott kő, az elterítés, tömörítés, zsalukészítés, stb. is mind-mind ugyanannyi.
Na van itt elég sok hiba ha jól látom(gondolkodós) először is a bal sarokba nem kerül kavics? Gereblyét ha kértél volna kölcsön a szomszédtól talán jobban sikerült volna eloszlatni a köveidet 😅
A tükör belsejében mit keresnek azok a félkör alakú izék? Baszki a tükörbe betont öntünk nem formákat öntünk körbe 😅
Ezek szerint zsaluzni se tudsz pedig az nem mérnöki feladat(gondolkodós) Zsalu külső részén le kell ütni a vámpírkarókat majd ahhoz hozzá kell csavarozni a zsalut. Ezért jó ha van egy parkszájd a háztartásba. Belül már nem támogatjuk ki(ujjával nemet mutató)
Látszik a mérnök iskolát nem sikerült kijárnod(állát vakargató) 6 m2-re nem tudtad kiszámolni az anyagmennyiséget? Mi az a maradék ott amin térdelsz? 🤣 Hát nem vagy egy pitagorasz(fetrengős)
Senki nem csinálja igy, ráadásul a tapasztalás is mellettem szól, és akkor se fizetek triplát úri huncutságokra😁
mondjuk mi pont egy kurva nagy homok sivatagban lakunk, itt mindentől kell félni csak attól nem hogy feljön a víz, a talajvíz tavasszal is másfél méter alatt van, 1.7m a szerelőaknám kb 15 éve nem volt benne víz pedig homokos az alja
Nekem amúgy egy féltéglám, egy vödör sóderem se, egy fél méternyi tetőlécem sincs, megcsinálom és utána eltakarítok mindent, a halálom az, amit sok helyen látok, hogy a kert sarkában ott a fél m3 sóder és már a gaz kinőtt belőle, mert hátha egyszer valamire kell.
:-)
Csak mert az is szokás.
https://www.gyakorikerdesek.hu...