Hát azt nem(kezeit széttáró) mondta a faszi,hogy nagyon sajnálja de elektromosan nem tud adni,mert nincs( szomorú) én pedig mondtam neki bent a szalonba áll egy 21 millás villanyos megán azt szívesen elvisszük a gizda klió helyett(kezeit széttáró) Azt mondta első hallásra most ezt még nem gondolja jó ötletnek 😅
ez semmire sem jó, a youtube video 144-ben nem szaggat csak
ezen egy számlázó program futott csak, aztán sűrűn kikapcsolt mert olyan retkes volt a cpu hűtő hogy mindig túlmelegedett
2008as a gép, 1x valamikor volt hdd csere
pár linuxot rápróbáltam de igazándiból nem lett jobb a helyzet, max műhelybe mp3 hallgatásra lenne jó
Így van, erre hozták be a visszterhes adás-vételit ami miatt a megvett járművet bármikor lefoglalhatják az átírás után is ha az eladónak köztartozása van ami nem csak a járművel kapcsolatos tartozások hanem bármilyen köztartozás. Ez inkább a bedőlt vállalkozók vagyoneltüntetését hivatott akadályozni, de igazából így bárkinél lehet ilyen.
Igen jó meg oldás csak reklámozni kár 😂 😂 😂
Amugy a rendőrök se most jöttetek le a falvédőről és nem nehéz a nyomok alapján 1 számú gyanítottá előlepni 😂 😂 😂 már most kezd el gyakorolni tükör előtt nemén voltam, fogadj örökbe ,ártatlan nézést 😂 😂 😂
ezen egy számlázó program futott csak, aztán sűrűn kikapcsolt mert olyan retkes volt a cpu hűtő hogy mindig túlmelegedett
2008as a gép, 1x valamikor volt hdd csere
pár linuxot rápróbáltam de igazándiból nem lett jobb a helyzet, max műhelybe mp3 hallgatásra lenne jó
a w7 még pont ráfért
tevepata verseny 😂