Aha... Értem.
Mentem egy cbr600-as géppel, amikor már megvolt az sv-m és amikor rájöttem hogy a sor4nek az a tartomány tetszik amit már az sv nem szeret, rájöttem, hogy nekem ez nem tetszik.
Nem volt nyerő dolog nálam az hogy a fordulatot az egekbe forgassam. Gondolom a Tuono-t sem kell 10.000-ig felhúzni.
Basszus
Pedig azt hittem, hogy hasonló lesz. Az SV-ben pont az tetszik, hogy tol mint az őrült már alacsony fordulaton is.
Akkor bizony barkácsolnom kell majd. Tuono vázba sv blokk.
A lábtartó egy használt lábtartó volt, amit ki kellett még egészíteni, de nem volt túl vészes.
Viszont ha a külalak is számítana, akkor a Tom-tech féle lábtartót venném (állítólag 30 körüli összegért).
A ruhára Cölöpék tették rá a szöveget 1000/karakter.
Így gáz, hogy korábban a nickem nem 2 betű lett
Másabb lesz mint az sv az biztos..alul nem annyira nyomatékos,sőt még egy kicsit kevésnek is érzem a nyomatékot bár felül azért meg is indul rendesen..
Azért is vettem SV-t mert az Apriliáról akkoriban nem sok jót hallottam. Lehet hogy csak rossz embereket kérdeztem meg ezzel kapcsolatban. Soha nem mentem még Apriliával, de majd szeretném kipróbálni.
2010. március 19-től 21-ig megrendezésre kerül a Budapest Motorfesztivál. Boltunk a kiállítás teljes időtartama alatt nyitva lesz, várunk minden érdeklődőt.
Minden 10.000 Forintot meghaladó vásárlásnál AJÁNDÉK belépővel és kiállítás transzferrel lepjük meg a vásárlóinkat. Ezen felül a motorral érkezőknek biztosítjuk kétkerekűjük és felszerelésük megőrzését, valamint a látogatás alatt ingyenes motorápolással is (mosás és lánckenés) szeretnénk kedveskedni.
ÉS HA EZ MÉG NEM ELÉG, AKKOR HASZNÁLD KI %-os AKCIÓINKAT !
%-os kedvezmény kuponjainkat bármelyik termékünkre tetszés szerint felhasználhatod. Nyomtasd ki és vágd körbe, hozd el magaddal, használd fel kedved szerint! Egy termékre egy darab kedvezményes kupon, és vásárlásonként összesen egy kitöltött kuponlap használható fel. Az akció csak a kiállítás ideje alatt érvényes (2010.03.19. és 2010.03.21. között)
Az a mocimosás lehet nem lenne rossz 15C-ban .Ti jöttök/mentek motorral?
Értem. Mert én most úgy gondolom, hogy a következő motorom, ha nem SV-lesz akkor egy Tuono. És azt hittem, hogy van vele valami baj, ami miatt már meg is akarsz válni tőle.
Kb. 5 cm-rel magasabban van mint a gyári lábtartó, én 180 magas vagyok. 100km-t megtenni vele, gyötrelem. Utcára nem tenném fel, viszont így pályán nem ér le.
Mentem egy cbr600-as géppel, amikor már megvolt az sv-m és amikor rájöttem hogy a sor4nek az a tartomány tetszik amit már az sv nem szeret, rájöttem, hogy nekem ez nem tetszik.
Nem volt nyerő dolog nálam az hogy a fordulatot az egekbe forgassam. Gondolom a Tuono-t sem kell 10.000-ig felhúzni.
Pedig azt hittem, hogy hasonló lesz. Az SV-ben pont az tetszik, hogy tol mint az őrült már alacsony fordulaton is.
Akkor bizony barkácsolnom kell majd. Tuono vázba sv blokk.
Viszont ha a külalak is számítana, akkor a Tom-tech féle lábtartót venném (állítólag 30 körüli összegért).
A ruhára Cölöpék tették rá a szöveget 1000/karakter.
Így gáz, hogy korábban a nickem nem 2 betű lett
Bár a fólia picit ront a macho imidzsen.Mint mikor anyu otthon túrótortát csinál.
Minden 10.000 Forintot meghaladó vásárlásnál AJÁNDÉK belépővel és kiállítás transzferrel lepjük meg a vásárlóinkat. Ezen felül a motorral érkezőknek biztosítjuk kétkerekűjük és felszerelésük megőrzését, valamint a látogatás alatt ingyenes motorápolással is (mosás és lánckenés) szeretnénk kedveskedni.
ÉS HA EZ MÉG NEM ELÉG, AKKOR HASZNÁLD KI %-os AKCIÓINKAT !
%-os kedvezmény kuponjainkat bármelyik termékünkre tetszés szerint felhasználhatod. Nyomtasd ki és vágd körbe, hozd el magaddal, használd fel kedved szerint! Egy termékre egy darab kedvezményes kupon, és vásárlásonként összesen egy kitöltött kuponlap használható fel. Az akció csak a kiállítás ideje alatt érvényes (2010.03.19. és 2010.03.21. között)
Az a mocimosás lehet nem lenne rossz 15C-ban .Ti jöttök/mentek motorral?
Az ajándék belépő se semmi!
Remélem a Katayunga is akcióz majd valamit
Zombi, mibe fáj egy olyan lábtartó mint a tied?A neved hogy került rá és mennyi volt?Ki csinálta stb?
Jó, oké visszavonom. Nincs bajom a nagypapákkal. Tudnék tanulni tőletek.
Ma kigurultam egy kicsit a géppel. Kipróbáltam a felújított gúnyám.
Pár kilcsit mentem, de belémfagyott a sz*r is.
Zoli a Te kedvedért lefényképeztem a gépet
Sanyi, minden rendben a géppel