Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

lehet egyébként, hogy az akárhány-lábú SV-s relé csoportcsatlakozójából a megfelelő vezetékeket kihúzva, és külön erre rákötve, jól működne...
Nem, vaterán rendeltem egy ledes cuccokkal foglalkozó fickótól. Legszebb az egészben amúgy, hogy előtte a miskolci márkaszervízben is nézegettem már az ilyen dolgokat, és ottis a 3 lábas relét adták volna hozzá.
Hát most már mind1, én hibám is hogy úgy vásárolok, hogy nem tudom mi kell..most már csak abban reménykedem hogy sikerül majd valahogy villogásra bírni.
ja, azt hittem, motorosboltban vetted :)
Igen emlékszem rá, de előtte 2 nappal már megrendeltem, mert annyira biztos volt benne hogy jó lesz bele... Én meg gondoltam ha már ilyesmit árul akkor érti a dolgát, így megbíztam benne. Vaterán rendeltem egyébként és 2 hetes szállítást írt, azért is akartam minnél hamarabb megrendelni. Arra leszek még kíváncsi, hogy az E betű benne lesz e, mert arra is azt mondta, persze hogy benne van.
és mikor odamegy a kétkedő vevő, még rábeszéli, hogy jó lesz az, meg olyan való bele... ...miközben tudja, h nem.
Tipikus szűklátókörű f*sz.
Az ilyeneket utálom. Annyi esze sincs,h felfogja,h ezzel magának árt, míg normál esetben meg - rendes hozzáállással - vevőket szerezne.
mondtam Neked élőszóban, h nem lesz jó a sima 3 v. akárhány kivezetésű, szokásos indexrelé

És perszehogy nem akarja visszavenni.
"Ő jót adott el."
Az, hogy elégedett vevőként később visszamenj, és még akár százezreket elkölts ott, nem érdekli. Az érdekli, hogy egyetlen 3-ezres darabot ne kelljen visszavennie. így megy ez. (Vagy azon a területen nincs más motorosbolt, így kényszerhelyzetben vagy, úgyis visszamész, ő meg röhög a markába és újra átver).
Nem tudom tőletek kérdeztem e már (ha igen akkor bocs) de a ledindexes faszikám nagyon nem akarja visszavenni a relét meg az indexet. Legidegesítőbb az egészben, hogy ő biztosra mondta hoy 3 lábas relé kell bele ezért vettem meg tátatlanba...én hülye.
Naszóval ezzel a megoldással működne rendesen az index? Másik égető kérdés, hogy mi a bánatot vezérel a 7 lábas relé. Én a megvizsgálás után arra következtettem hogy a blinkert meg a sima indexelést csak. Viszont motoros bóótban azt mondták, hogy arra 5 lábas relét szoktak alkalmazni, így valami mást is vezérelhet. Hol van akkor az igazság? Remélem nem odaát..
hát a légtelenítés és a vízkifolyás nem összefüggő.

légtelenítés SZERINTEM úgy, h csurig töltöd a hűtőt is, meg ha van, akkor a tágulásit is, lezárod mindkettőt, járatod, újra töltöd, és mehetsz. De típustól és elrendezéstől függ, SZERINTEM létezhet légtelenítőcsavar, létezhet olyan h nemmindegy h oldaltámaszon, középállványon, vagy hátsó állványon van... a zsigulinál segített ha a gumi csöveket megnyomkodtam, akkor jó nagy bubik jöttek ki.

víz kinyomása, SZERINTEM, hűtősapkát nézd meg, és hogy amire felrakod, az síkban van-e, nem görbítették-e el, jól zár-e a rugós része, a felfekvő felület gumija nem repedt-öreg vajon. esetleg adj neki vékonyan szilikonzsírral. Nyomkodd meg a rugóját, akadásmentesen jár-e. Kézzel benyomhatónak kell lennie.

dehát ezeket magadtól is tudod szerintem

Hhhúúúú gáz van..

Hogy a bánatba légtelenítjük a hűtőt?

Elfelejtettem..

Feltöltöm levett hűtőkupakkal járatom míg kinyomja a biborékokat és annyi?

Nekem nyomja a vizet ki a sapka alól rendesen.Eddig a hűtőjavszerig semmi gond nem volt vele.

Már tocsogok a folyadékban.Nyomja levett és felrakott sapkánál is.
Én azért nyáron kivenném a gardányt.
biza, fírmálfír...

itten a lajtán túl a suzuki szitty 2. generációs változatát subaru justy néven futtatták jó 10 éve (meg amcsiban, meg ázsiában is annyira népszerű volt az esztergomban gyártott modell)

kicsi, viszont az állandó 4x4 miatt 6-7L az autópáylán, városban 8-9L, cserébe elég jól bírja a havat
összkerekes változat?
na, átmenetileg +2 kereket beiktattam a programba, tekintettel az idén is várható tonnányi mennyiségekre abból a fehér izéből...

(már itteni rendszámmal fut, mert a nyugalom a hosszú élet titka:)
Számítok rád !
Azt hallottam leszoktál a cigiről ?
A Tündének mesélhetnél , hogy kell csinálni.....
thx a meghivást
melózok
...de megpróbálom elcserélni
Hát valahogy úgy.

Öcsi meg lógatja a lábát a tengerbe.
Ahhoz még egy mikrobusz és 7 rider mehet a nagyvilágba!
Már tervben van...........

Ha sikerül akkor 4 motor a platón 3 egy futón elfér.
Laci,készíts nekik vmi jóféle rampát,hogy hazafelé fel tudjanak mászni a motorra!
isznak azok amit kapnak..
Ma speciel két liter rózsaszín glykolt nyelt be.
Az angolok nem teát isznak?
Egy 6-os karton vörössel még elbánok az angol támogatásával.

Csak lenne kész.
Nem kell telerakni a kis fehér teherautót ....