Ha kicsit utánnajársz, akkor meglátod, hogy nem volt mindig ilyen csillogással teli az élete és gyermekkora.....kivívta ő magának ezt, hogy ennyien támogatják. És meg is érdemli!
Neked ha valami bejön és már jól állsz, akkor abba hagyod, mert másnak akkor nem lesz?
Hát ha már itt tartunk 2006-ban meg egy az álltala fejlesztett, megszokott motoron nem tudott megverni egy nem túl acélos Haydent. Úgy, hogy az utolsó futamon csak célba kellett volna érnie. 2007-ben a szezon elején azzal indított, hogy sajnálja azokat akik Bridgestone-al mennek. 5 futam se kellett és már az egygumis bajnokság mellett érvelt. Most alig 1 hónapja kifejezetten megharagudott a Yamahára amiért az meghosszabította a Lorenzo szerződését. Hogy is van ez? Azt se felejtsük el, hogy hányszor került úgy előnybe, hogy kilökte az ellenfelét. Egyébként meg az első Yamahás évében se volt olyan szar motorja. Amikor igazán szar volt a mocit akkor bizony veszített is. Ja és még valami. Mutass már még egy motorost akinek külön gumit gyártottak minden péntek-szombat este. Nem hiszem, hogy hosszú a lista.
Agostini meg 15 VB címet szerzett egy olyan korban ahol valszeg sokkal többet számított a tehetség mint a technika. A WSBK már vagy 5-6 éve sokkal izgalmasabb mint a MotoGP. Ez van.
Azért ugye ezt te sem gondoltad komolyan?
Szerintem ezt azért kemény munkával érte el és nagyon sok feláldozással.....nehogy már ne csinálja, mert így másoknak nem jut szponzor.....csak azért mert már neki megvan mindene!
Ő is a semmiből indult, sőt az első bemutatkozása egy barátjától kért kölcsön mocival történt, mivel nem volt a családjának rá keret....később is mindent feláldoztak, hogy Rossi motorozhasson....
Amúgy számomra szomorú hogy pl ott van a hőn imádott Rossi, mindenki vele reklámoztat meg szponzorálja, sok versenyző meg nem tud támogatót szerezni..De sebaj, vegyük a sok Rossis sipkát meg lufit, had hízzon a mája Hisz neki olyannyira szüksége van rá!
Le mans 24 órás verseny. 2009.április 18.
46 csapat. 26.-én ért célba és teljesítette a távot a Moto Journal Matmut csapata, egy 20 éves fejlesztésű Honda RC-30-al. A csapatban újságírók voltak, egyikük se motorversenyző. Buliból neveztek be, és vigégcsinálták. Se gyorsváltó, se elektronikai kütyük..Szerintem ezt nevezik teljesítménynek
Szóval fanolhatsz nyugodtan én inkább nézem a motorsport-ot, minden ágát és nem csak az elsőknek szurkolok..sőt..
Ugyanolyan jó verseny, mint amit Elissa linkelt.....nem vitás....
És ne forgasd ki a rajongásomat, nem mondtam, hogy csak Rossi-val lehet jó egy verseny.....
Én csak az első YAMAHÁS futamát azért hoztam fel, mert ott egy idegen motoron, nem tökéletes beállításokkal is nyerni tudott nem kevés nyomással.....ez is nagy futam, amit linkeltél, de ahogy elnézem ezek már össze vannak szokva a gépekkel....... Jó...jó..jó...ez már csak "kötekedés"..... ....tényleg jól nyomják...
Azért Elissa megnézném, hogy hány versenyzőnek vannak ilyen mutatói mint Rossinak......ha lenne ilyen azért arról tudnánk nem? A média csak felkapná?
Egyébként én ugyanígy vagyok a más sportág tehetségeivel is nem csak Rossival...
1. Phil Taylor / Darts /
2. Colin McRae / Rally /
3. Baumgartner Zsolt / F1 / JA EZ NEM BOCSI.....
példa: Joey Dunlop. Fingod sincs kicsoda? Látod ez a baj az elvakult fanokkal, 1 embert ismernek a motorsportba
Man szigeti TT legendás alakja volt..
Szóval van akit sztárolnak, van akit nem. Van aki közel van a levesesfazékhoz és tud letenni ezáltal az asztalra, van aki meg életébe meg se látja a levesesfazekat
CSá!
De jó, hogy ezek a dolgok kurvára nem érdekelnek! ,
Talmát azért sajnálom, hogy vergődik..... , ,
Mondjuk így elolvasva érdekesnek tűnik, úgyhogy csak hajrá!
Ebben nm értek egyet...sok számunkra nm ismert név tud fantasztikus eredményeket felmutatni, ck épp nincs a média által felfújva...
Jahhh...amugy meg...tessék gyönyörködni...mielőtt hajba kapnátok a Szépségemben
2009 Kunmadár
EZ TÉNY, HOGY NEM OLYAN MINT A TÖBBI VERSENYZŐ, nem pedig elvakultság. Mi azon a nem érthető, hogy ő egy gyengébb géppel is tud nyerni.....Stonernek a Laguna Seca-i futamon 0,5 másodpercel jobb körei voltak Rossinál és a Doki mégis utólérte mindig és megverte....
Fogalmazzunk úgy, hogy Rossi már sokszor bizonyított TECHNIKA NÉLKÜL is......és szerintem jobban is tisztelhetnéd annál, hogy eladsz egy aláírt pólóját.....
Csak én legyek az akinek eladod....
Ja sok versenyző alatt van még jó TECHNIKA a Superbike-ban is......és másho is......Légyszi mutassál már egy Rossiéhoz hasonló VERSENYEREDMÉNY TÁBLÁZATOT!
Ha elolvasod azt a hosszút szöveget, amit írtam, akkor abban pont azt írom le, hogy ROSSI A MENŐ, FULL FEJLESZTÉSES HONDÁRÓL ÁTÜLT A PRUTTYA YAMAHÁRA, AMIVEL SENKI NEM TUDOTT AKKOR GYŐZNI!
És ő GYŐZÖTT A NEM TÖKÉLETES YAMAHÁVAL IS.....nézd meg a belinkelt videómat.....látszik rajta, hogy küzd a géppel minden kanyarban és előzésben, mert nem tökéletes......hm?
Rossi így előz, meg úgy előz, doctori, tanítani lehetne? IGEN....EZ MIND ÍGY VAN.....azért nehogy azt mond már, hogy ugyanaz mint a többi....... 8 VB CÍM!
Előzés: Nézd meg azt a vidit amit Elissa linkelt......utsó kör vége, ahol megelőzi Lorenzót......MINDENKI AZT MONDTA, HOGY LEHETETLEN OTT ELŐZNI, KIVÉVE HA Valentino Rossi a neved.......ÉS EZT Nyalókás LORENZÓ pajtárs mondta....
látom félreérted az egészet. De akkor magyarázd meg nekem miért tudott Stoner vb címet nyerni vagy Hayden? Hát nem Rossi a legjobb? Persze hogy szinte a legjobb, de ha nincs alatta technika mehetne a levesbe..Ültessük már fel egy Hayate-ra Rossit nézzük meg hány futamgyőzelme lenne
Ja meg a közvetítéseket is bírom.. Ez van kb:
Rossi előz. Kommentár: Ó micsoda előzés, azta mindenit, hogy ez hihetetlen, micsoda tehetség, hogy kinézte, hogy betette, hogyaza mindenit, hihetetlen, elképesztő, szavakkal leírhatatlan, Ő Rossi, tanítani lehetne, mesteri, doktori, elképesztő, nem térek magamhoz, hihetetlen, wáó.
Ugyanaz a szitu, előzés, csak a főszereplő legyen mondjuk Claudio Corti. Kommentár: vagy ez van: előzés töténik
vagy ez van pár perc múlva: Hogy került Corti előrébb?
Szóval lehet rajongani bárkiért, én magasról leszarok ki mit szeret meg ilyenek. Max mosolygok rajta hogy míg valaki súlyos pénzeket ad ki egy kedvencét ábrázoló ajándéktárgyért, én azt a pénzt a motorra költöm. Nekem hozhatnál ide Rossi aláíros pólót, jobb esetbe eladnám, rosszabb esetbe kimosatnám asszonnyal
A DOKI első YAMAHÁS futama a még nem tökéletes M1-el....és a végén nem meditál, hanem mint utólagosan kiderült.....eltört a mécses a bukósipka alatt..... .....ő sem hitte el, hogy megcsinálta....2004 Rossinak első versenye a YAMAHÁVAL = WINNER!
Neked ha valami bejön és már jól állsz, akkor abba hagyod, mert másnak akkor nem lesz?
Agostini meg 15 VB címet szerzett egy olyan korban ahol valszeg sokkal többet számított a tehetség mint a technika. A WSBK már vagy 5-6 éve sokkal izgalmasabb mint a MotoGP. Ez van.
Szerintem ezt azért kemény munkával érte el és nagyon sok feláldozással.....nehogy már ne csinálja, mert így másoknak nem jut szponzor.....csak azért mert már neki megvan mindene!
Ő is a semmiből indult, sőt az első bemutatkozása egy barátjától kért kölcsön mocival történt, mivel nem volt a családjának rá keret....később is mindent feláldoztak, hogy Rossi motorozhasson....
46 csapat. 26.-én ért célba és teljesítette a távot a Moto Journal Matmut csapata, egy 20 éves fejlesztésű Honda RC-30-al. A csapatban újságírók voltak, egyikük se motorversenyző. Buliból neveztek be, és vigégcsinálták. Se gyorsváltó, se elektronikai kütyük..Szerintem ezt nevezik teljesítménynek
Szóval fanolhatsz nyugodtan én inkább nézem a motorsport-ot, minden ágát és nem csak az elsőknek szurkolok..sőt..
És ne forgasd ki a rajongásomat, nem mondtam, hogy csak Rossi-val lehet jó egy verseny.....
Én csak az első YAMAHÁS futamát azért hoztam fel, mert ott egy idegen motoron, nem tökéletes beállításokkal is nyerni tudott nem kevés nyomással.....ez is nagy futam, amit linkeltél, de ahogy elnézem ezek már össze vannak szokva a gépekkel.......
Azért Elissa megnézném, hogy hány versenyzőnek vannak ilyen mutatói mint Rossinak......ha lenne ilyen azért arról tudnánk nem? A média csak felkapná?
Egyébként én ugyanígy vagyok a más sportág tehetségeivel is nem csak Rossival...
1. Phil Taylor / Darts /
2. Colin McRae / Rally /
3. Baumgartner Zsolt / F1 / JA EZ NEM BOCSI.....
Man szigeti TT legendás alakja volt..
Szóval van akit sztárolnak, van akit nem. Van aki közel van a levesesfazékhoz és tud letenni ezáltal az asztalra, van aki meg életébe meg se látja a levesesfazekat
De jó, hogy ezek a dolgok kurvára nem érdekelnek!
Talmát azért sajnálom, hogy vergődik.....
Mondjuk így elolvasva érdekesnek tűnik, úgyhogy csak hajrá!
Jahhh...amugy meg...tessék gyönyörködni...mielőtt hajba kapnátok a Szépségemben
2009 Kunmadár
Csak én legyek az akinek eladod....
Ja sok versenyző alatt van még jó TECHNIKA a Superbike-ban is......és másho is......Légyszi mutassál már egy Rossiéhoz hasonló VERSENYEREDMÉNY TÁBLÁZATOT!
Elvakult rajongónak hiába magyarázok, mondom én mosolygok az ilyenen
Mónica Lewinsky is ezt mondta nem?
És ő GYŐZÖTT A NEM TÖKÉLETES YAMAHÁVAL IS.....nézd meg a belinkelt videómat.....látszik rajta, hogy küzd a géppel minden kanyarban és előzésben, mert nem tökéletes......hm?
Rossi így előz, meg úgy előz, doctori, tanítani lehetne? IGEN....EZ MIND ÍGY VAN.....azért nehogy azt mond már, hogy ugyanaz mint a többi....... 8 VB CÍM!
Előzés: Nézd meg azt a vidit amit Elissa linkelt......utsó kör vége, ahol megelőzi Lorenzót......MINDENKI AZT MONDTA, HOGY LEHETETLEN OTT ELŐZNI, KIVÉVE HA Valentino Rossi a neved.......ÉS EZT Nyalókás LORENZÓ pajtárs mondta....
Ja meg a közvetítéseket is bírom.. Ez van kb:
Rossi előz. Kommentár: Ó micsoda előzés, azta mindenit, hogy ez hihetetlen, micsoda tehetség, hogy kinézte, hogy betette, hogyaza mindenit, hihetetlen, elképesztő, szavakkal leírhatatlan, Ő Rossi, tanítani lehetne, mesteri, doktori, elképesztő, nem térek magamhoz, hihetetlen, wáó.
Ugyanaz a szitu, előzés, csak a főszereplő legyen mondjuk Claudio Corti. Kommentár: vagy ez van: előzés töténik
vagy ez van pár perc múlva: Hogy került Corti előrébb?
Szóval lehet rajongani bárkiért, én magasról leszarok ki mit szeret meg ilyenek. Max mosolygok rajta hogy míg valaki súlyos pénzeket ad ki egy kedvencét ábrázoló ajándéktárgyért, én azt a pénzt a motorra költöm.