Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Gratulálok !
szép volt , talán én is egyszer !

utána jártam , a meg faragott gizi nem fér bele semmi kategóriába ,
sajnos !

Szép volt , szép volt
Tasi
Tehát az olvasást ismét az alsó baszámolóval kell kezdeni!
Vasárnap délelőtt 10 óra 30 perc,kellemes hőmérséklet(29 fok),felállunk a rajtrácsra,felvezetőkör indul.Próbálok egy jó rajtot venni,nem is volt olyan rossz!Megyünk,melegítjük a gumikat és egyszer csak feltűnt,hogy a fejidom a megszokottnál sokkal erősebben mozog a helyén.Előrehajolva látom,hogy az alsó idomtartó vas el van törve.Na még ez is.Gyorsan előrementem,a rajtrácson oldalsztenderre állítottam a motort(Még az is rajta van) belsőzsebből elő a kábelkötözőt(mert már előrelátó voltam),felkötöttem a fejidomot,addigra persze már mindenki a helyén állt és nézték,hogy én mit szerencsétlenkedek közvetlenül a rajt előtt.De ezt is megoldottam és most már eléggé felspannolva vártam a piros lámpa kialvását.Piros lámpa le,kuplung ki,gáz rá és úgy elrajtoltam a 6. helyről,hogy csak azt láttam,hogy a mellettem és előttem lévők sorra maradnak le és az első kanyar előtt már volt kb.30m előnyöm.Húztam a gázt ahogy csak tudtam,tapadás,csillapítás rendben.Első kör,még mindig elöl vagyok,2. kör,még mindig sehol senki.A 3. körben a célegyenes végén érzem,hogy a motor már nem olyan mint az elején,egyre nyugtalanabb lesz a hátulja.Biztos a gumi,gondoltam,de azért csak mentem,ahogy tudtam.A 4.kör közepén Stocco kifékezett az egyik féktávon.Nem baj ,másik kategória gondoltam és küzdöttem az egyre inkább zabolátlanná váló motorral.Egyre rosszabb lett az úttartása és egyre erősebben kezdett csúszkálni a motor,stocco egyre távolodot és tudtam,hogy már esélyem se lesz utolérni.Ekközben egy másik olasz is elment egy hondával,de ö sem volt kat.társ.Innentől kezdve elkezdtem hátrafelé figyelni,mert tudtam,hogy a ducattis sem lehet messze.Így is volt,ott figyelt mögöttem kb.10-15 méterrel.Most nem fogsz meglepni és ettől kezdve olyan széles lett a motorom,mint egy autó.Védtem minden féktávot és kanyarkimenetet,az egyenesekben meg majd elszabtam a gázbowdent.Azt tudtam,hogy egyenesben nem tud ott hagyni,csak a kanyarokban kell figyelne.Ez be is jött és ha csak pár méterrel is,de az olasz előtt értem célba,aki az időmérő szerint az utolsó körben futotta a leggyorsabb,nálam több mint 1 sec.jobb idejét.De ez is kevés volt neki a győzelemhez.Én viszont boldogan emelte a kezem a magasba,hiszen visszaadtam az előző napi fricskát,és ezzel a győzelemmel át is vettem a bajnokság vezető helyét a ponttáblázatban.Verseny után a paddock-ban a hátsó gumit már puszta kézzel is mélyen be tudtam nyomni,érzésre biztosan 1 bar alatt volt benne a nyomás.Keresem a facsavart,nincsen meg...Verseny közben elhagytam valahol.Miután kivihettük a motorokat a zárt helyről én már teljesen a felnin toltam ki.Az összes levegő elment belőlle.Hát most nem mondhattam,hogy rosszul álltam a szerencsével.Még néhány kör és biztosan föl kellett volna adnom a versenyt.
Az eredményhirdetésen ismét(2 év után) nekem szólt a magyar himnusz,és elmondhatom,hogy egy nagyon nagyszerű érzés a dobogó tetejéről hallgatni az "Isten álld meg a magyart..."Az első képen azt mutatja az olasz,hogy hogyan csúszkált alattam a motor.....
Sziasztok!
Ahogyan korábban ígértem ,írni fogok az augusztusi AA versenyről ami szintén Rijekában lett megrendezve.Korábban a verseny előtt már lementünk és néhány kellemes napot töltöttünk a napfényes Adriánál,ráhangolódva a hétvégi érőpróbára.A motoron csak annyi változtatást végeztem,hogy az eredeti ülés és oldalidom helyett egy korabeli SB farokidomot szereltem föl,ami 8 kg súlycsökkentést eredményezett. .Azonban az olyan széles volt mint az alföld,így középen 7cm! vágtam ki teljes hosszában a farokidomból és még így sem lett igazán hozzám passzoló.Csak azt nem tudom kitalálni,hogy vajon mekkora seggű embereknek szánták ezt az ormótlan szerkezetet.
A pénteki első szabadedzés különösebb esemény nélkül,a pálya újra memorizálásával telt el.Edzés után a gumikat szemlélve úgy láttam,hogy emelni kellene a légnyomást,mivel az oldalakon túl sok volt a leradirozott gumitörmelékből összegyúrt galacsinok.Elől hátul megemeltem 0,3bar-ral a nyomást,igy hidegen elől2,0 hátul1,9 lett a nyomás.A második időmérő után,ami reggel 8-kor,23fokban volt szebb is volt a gumikép és ezen fölbuzdulva még0,2-vel emeltem a nyomást,ami mint később kiderült nem volt egy szerencsés húzás.
.Ezenkívül még a hátsó gátló húzófokozatát kellett a max.ra állítani ,mert kigyorsításkor nagyon pumpált a hátulja. A2. időmérő azért nem telt elminden gond nélkül,mert kb.a 3.körben egy jobbos kanyarban köszörülést hallok,lenéztem és láttam,hogy húzom mellettem a kipufogót.Elveszett a rögzítőcsavar.Ki a boxutcába,afiamat elszalasztottam kábelkötözőért és azzzal rögzítettem ideiglenesen a kiput.Ez midjárt el is vett10 percet a 30 perces edzésből.Vissza a pályára ,es kb. a kör közepén ismét köszörülés jobbról.Lenézek és most meg a hátsófék karja lóg és karistolja a pályát.Ismét ki a boxutcába,ismét kábelkötözős akció,vissza a pályára.A két kiállas annyira kizökkentett a ritmusból,hogy nem is tudtam javítani az edzésidőn és í maradtam a 6. helyen.Bár a múltkori18. helyhez képest ez is nagy előrelépés volt.
Dálután 4 óra,33 fokos hőség,elérkezett a verseny ideje.A hagyománytisztelet jegyében ismét elaludtam a startot és 7-nek fordultam az első kanyarban.Jó tempót tartva a közvetlen élbollyal kissé elhúztunk a mezőnytől,én közben feljöttem a 4. helyig,de kb. a 4.körben éreztem,hogy elkezd csúszkálni a motor hátulja.Kigyorsításkor drift,fékezésnél jobbra balra csuszkálás.Most ütött vissza az a plussz0,2 bar a gumikban ami a reggeli kellemes hőmérsékletben még pont jó lett volna ,de a délutáni 33 fokkal párosulva már túl soknak bizonyult.A kanyarokból kijövet nagyon óvatosan tudtam csak gázt adni,mert elesni azt nem akartam.Közben a 2. helyen motorozó Baumann Triumpfja beadta a kulcsot,így egy hellyel elörébb kerültem a kat.bellül.mivel a másik kettő nem az én kategóriámba nevezett,így most én lette az összetett3.és a kat.bellül pedig az első helyen motorozó versenyző.Úgy éreztem,hogy a csúszkálások ellenére meg tudom tartani ezt a pozíciót és egy biztonságosabb tempóval mentem tovább.Itt viszont elkövettem azt a hibát,hogy nem figyeltem a mögöttem jövőkre és 1,5 körrel a vége előtt az egyik kigyorsításnál megelőzött az egyik olasz Ducattis.Ezzel az akcióval alaposan meglepett és így megtudott lépni kb.25-30 m-el. Ezt már a hátralévő távon sajnos nem tudtam teljesen ledolgozni és így kat.2-ként értem célba.Bosszantott a dolog,mert tudtam,hogy nyerhettem volna, ha figyelek rájuk és védem az íveket.De majd holnap,gondoltam.Majd akkor
kapnak a pofájukra.
Hab a tortán,hogy este nézegetem a motort és felfedeztem egy 4-es csavart a hátsógumiban.Nyálazás,fújja a buborékot.Szuper,most meg egy defekt.Mentem elösször a Dunlop sátrához,hogy csináják meg,de ott hallani sem akartak róla,ők nem javítanak defektet.Megyek a Pirellihez ,detto.Na gondoltam most mi lessz.Itt állok egy defektes gumival a holnapi verseny előtt.Nem tudtam mást kitalálni,mint,hogy a csavar helyébe egy nagyobb átmérőjű,menetrögzítővel bekent facsavart tettem,ami úgy álló helyzetben el is tömítette a lyukat.
Szóval ilyen előzményekkel álltam a másnapi verseny elé.Fojt.köv.
:o) Legyártottam magamnak házilag!
Változatlanul megvan még az 1127-ccm-es GSX-R 1100 blokkom és keresek 1052ccm-eset a könnyebb papírozhatóság, típusazonosság végett..
(1987-es motorba kellene)
"pogesz74 válasz | megnéz 2012.08.10 10:49:02 © (107)
Figyelem Alkalmi vétel!
Ilyet ritkán találsz. 750-es költségeivel egy 1100-as gép.AF-es motorszámmal, de minden papírja rendben van. Frissen szervizelve, Olaj/szűrő, karbiszinkron, friss műszaki stb! Mindenből a legjobbat kapta! Költségmentes állapotban! Másik motor miatt válnék meg tőle de nem mindenáron! Kezdő motornak nem ajánlom. Tesztpilóták,kíméljenek! Minek vennél egy fiatalabb leharcolt gépet, ha erre viszont nem kell költeni semmit!?
Képeket a következő linken találsz: http://imageshack.us/g/641/201...
Széles utat!"
Na ugye!Tisztára mint Aladin!
Helló! keresek gsx-r 1100 w hez bal oldali takaróidomot!/Upper panel/
Szia Zöldi !

Végül is teljesen mindegy ,jó minőség legyen és mind két oldalon zárt így bizt ,hogy benne marad a kenőanyag ! be rakásnál meg nem kell kalapács ! hali Tasi
Szakmai kérdés, mivel még a gyári kerékcsapágyaimon gurulok.
Nem jobb oda a 2rs csapágy?
Fehér képű , ősz borostás , nagy krapek .......... már le fogytam 113.5 kg -ra 127kg -ról
Nekem is csak elképzeléseim vannak!Olyasmi lehet mint a csodalámpás mesében amikor a kormosképű kis krapek körülnéz a kincses barlangban! Asszem nem tévedek sokat
Mazsi - pedig csak a garázsban járt. Szerinted mit mondott volna, ha a motortárolókban is körülnéz ?
"Pannónia P20-nál jártam.Ő is egy motorbuzi." Áááá,dehogy!
Irtam a multkor a face-n hogy keveslem a vidit a tigrisről! Hogy van a kis szèpsèg?
Szia Richard !
Így vetem 37000 , aztán 115000 km szinte hibátlanul PIROSAN ! " tévedés volt a szín "
2010 be első csíkos fény + komplet kuplung csere és bandita henger . Ezt meg Láttad !
Köszönöm ,hogy ennyit mondtál .. HÚ ENNEK NAGYON FINOM HANGJA VAN ! Jó egészséget Richárd
Üdv Tasi
Hali grat a géphez !

Tárcsát a bászti-motornál vetem / legyen ha majd kell / egy pár hónapja 20000 ft párba le huzatam , hibátlan ......... láttam még nála , ott nézd meg !
A betétet én újra szoktam ferozni jó puha cucal ,ne egye a tárcsát !
De vetem azt is / el fér a polcon / Az EN-Zo Motornál elsö 4db 5600 ft hátsó 2db 2200 ft
tegnap pannonia P20 jártam " úgy láttam Ö is egy motor buzi "
Meg ajándékozott egy kuplungtárcsa szettel ... JÓ ocson !
Persze vehetsz tárcsát 60000 + 18000 betétet is

Hali
Üdv Tibi! Gratulálok a verdádhoz sok szerencsét hozá. Énis igy vagyok az enyémel egy 90 évj gsxr 1100. Nekem is kéne pár cuc rá de még nem tudtak segiteni. Üdv Tomi! Sok balesetmentes útat kivánok és szép élményeket
"Akiket a sors egymàsnak teremtett aziknak mindíg ad egy ujjabb esèlyt a talàlkozàsra!"
Igy törtènt ez most! Ujra egy gixxer 1100 boldog tulaja lettem! 96 èvj! Bàr van mit vennem rà de csak egy-kèt dolog! Első tàrcsa,fèkbetèt stb. Tudsz valahol? Milyen jó ujra itt írni! Anno èn voltam az első író hiszen èn nyittattam ezt a fôrumot gixxer 1.1 tulajoknak! Jó ujra itt innmàr többen,kôztetek! Irj! Udv Tibi
Sziasztok! Segitene valaki nekem alkatrész ugyben. Nagyon fontos lene nekem egy suzuki gsxr 1100 hoz keresek. Elöre is köszönöm mindenkinek üdv Tomi.
taschner @citromail.hu nincs ott ? ezt is ki töröltem !
Hülye !
Hali ! adatlapomon a email cím !
9000 simán át veszem , 92 évjáratú Gizi . Biztos nem ez kopót ,de tartaléknak jó lesz köszi ! a részleteket írd meg !
Tasi
Ok, Tourmax Japan, 17.600.- volt anno a Pink-nél amikor vettem, ennyi van a dobozára írva. Most gondolom mégdrágább. Feléért? .
Nálam most egy új ezre(de)s van, 185 le. Azon állandóan úgy érzem, csúszik a puklung
Pannonia P20 Hello , Szia

Kétségek közt vagyok , a motoron ülve ,nem érzem ,hogy csúszna !
Kb 2 éve egy nagyon jó állapotú bontott ,komplett kuplungot kapott .
A két tányér rúgó marat a régi ,az eladó nem találta .
Nem tudom ?
Jó árasba ! ? érdekel a lamella !
Köszi Üdv Tasi

Gizi olyan mint egy jó kurva , bele szeret az ember ,de állandóan
borsót tör az óra alá !