Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Erik!

Hogy vagy?
keressem?
odaát
Na, és hol az igazság?
Barmok mindig vannak akik nem néznek tükörbe, elöször fékeznek utána teszik ki az irányjelzőt.
Mokás

A motoromra 6500.- a súlyadó, az autómra pedig 4800.-
Hungária, szélső sávban mentem a Népliget felé a Vajda P. utca után. Látom, h az első utcánál furgon szerencsétlenkedik, hátuljának a bal sarka 40 centit belóg a sávomba, tolat, aztán előre, aztán index kifele. Én meg jó tempóban jöttem, nem volt előttem senki, aszittem meg aakaro ott állni vagy valami. Egyszer csak, amikor már csak néhány méterre voltam tőle, kivágta az indexet befele és elém vágott . Fékezni nem mertem, mert építkeznek valamit a sarkon és csupa sár volt az út. Mellettem hálistennek pont nem volt senki a középsőben (csak majden mellettem 1 kamion ), úgyhogy 1et visszaváltottam, húztam 1 gázt és pont ki tudtam kerülni, és még a középsőben jövő kamion sem ment rajtam keresztül.
Megúsztam
"Van, aki olyan sötét, hogy amikor elrepül mellette egy varjú, azt hiszi vaku villant."
Én is tettem ám szmájlit, csak hogy megértsd, amit írtam!
Amúgy mi történt?
Jóvanna, ott van utána a szmájli . Akkor madárfüttyös szép délutánt! Így jó?
Drágám! már DÉLUTÁN 1 óra van! Mit nekünk Jóreggölt?
Nem ... nekem általában délben kezdődik a nap
JÓÓÓÓ REG-GELT?
Kedves motoros kollegina, megállt az órád?
Jóreggöt ... Én is beértem dolgozni ... bár majdnem fasírt lettem pár száz méterre a melóhelyemtől
Pont útlevelet mentem csináltatni,gondolom megejtem mindkettőt.Majd jövőre.Ha még meglesz a moci
Igen ez a baj, de egy közel eső napon bemehetsz (nálunk adnak neten vagy telcsin időpontot és akkor nem kell sorba állni)
Sziasztok!

Én csak a mai napról vagyok lemaradva, de csatlakozom hozzád Délután én is olvasok... Addig dolgozom...
Az a baj,hogy ha én bemegyek pl szept 5-én,hogy szept 30-tól kivonatnám,olyan nincs.Csak aznaptól.
Ápr.2-án lesz a szülinapom,akkor akármi lesz,mocizni fogok!Mint az elmúlt 4 évben
Ráértél volna szept 30-án kivonatni (mert ugye 15-ével vonattad ki) és április 1-én visszahelyezni akkor áprilisban végig moccozhatsz, de arra a honapra még nem kell fizetni adót.(még jobb lett volna ha eleve ugy kéred, mert akkor nem kell mégegyszer bemenni és még 1800-at fizetni. De majd meglátod ha gyönyörű idő van aprilis elején akkor kérd ki.
Majdnem... de a lényege valami hasonló!
Hosszú lenne leírni, ezért én is linkelek, vagy inkább másolok.

"A gyártási évben és az azt követő 3 naptári évben: 300 Ft/kilowatt
A gyártási évet követő 4-7. naptári évben: 260 Ft/kilowatt
A gyártási évet követő 8-11. naptári évben: 200 Ft/kilowatt
A gyártási évet követő 12-15. naptári évben: 160 Ft/kilowatt
A gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években: 120 Ft/kilowatt"
okés, bocsi, de kicsit lüke a nyúl! Akkor van még egy flakon maradékba. Tárolási költségem:........

most fel is tolták az agyam. TMobile: 175 Ft-os tatozásunk van, és kikapcsolták a közel 20 céges telcsit, amik havi szinten fél milla forgalmat hoz nekik! 175 FT tartozásért. ez aztán a korrektség.
Isten ments, hogy megbántsam a mocid!