Nagyon jó volt, csak rövidre sikeredett. Egy picit legalább sikerült feltöltődnöm... 2500 km 3 nap alatt, de ez nem moccal volt most, hanem autóval. Kényelmesebb volt így. Sok izgalom volt ám ezalatt az idő alatt, de kevés lenne ez a hely, hogy leírjam ide... Jó volt, és szerencsére sikerült egyben hazaérnem.. Egy pár képet beteszek ide, bár nem moccos téma Nagyon szép hely, megyek még vissza valamikor az biztos...
Hát, pedergetem alkalmanként a bajuszát, de csak defenzíven. Voltam(tunk) a nyáron 2 motoros oktatáson, amit rendőrök tartottak, és amellett, hogy bénáztam, sokat is tanultam(tunk) tőlük, és biztosabban megyek(ünk). Sőt az eddgiekkel ellentétben kifejezetten élveztem a Mecsekben a kanyargást, amikor a 2. oktas után tekeregtünk hazafelé. Tudod, soha nem vonzott a kanyarvadászat, meg az esztelen száguldás.
Mostanában nem is nagyon láttam közelről motort, mert kerülöm Zümit, amióta fáj a csuklóm.
De mostmár itt az ideje gyógyultnak ítélnem magam. Csak reggel nagyon hideg van már, h felüljek. Nagyon unom a reggeli beöltözést, aztán a munkahelyen vissza. Kéne verda, de az megint egy csomó pénz....
Jajj Nyuszi! Erőből, és nyomatékból sosem elég! Még nem jöttél rá? Nemár... Én már rég tudom, hogy egyszer kell egy ezres... És ha teljesül egy álom, akkor Aprilia RSV 1000 R lesz
Engem az a nyomaték varázsolt el... Bevágod a legfelső fokozatba és 30-tó húz a végéig.
Olvastam az este ezekről a blokkokról. Annyi negatívumot említenek mindenütt, hogy 2500 körül alig észrevehtően rángat. Viszont bárhonnan azonnal mozdul még motorfékről is, és nem kontrollálhatatlan a terhelésváltás. Gondolkodom... Penge az erőforrás!
Egyetertek loero ugyben! Sok a veszelyes motororult. De szerintem egy kenyelmes, nyomatekbol motorozas bosegesen kielegiti a vadulo enemet. Szoval 106LE eleg jo, foleg a nagy nyomatekkal kombinalva - ezert tudom elkepzelni ezt a jo fogyasztast is.
Es Te Nyuszikusz, perfektul kezeled mar a sarga villamot?
Nem is mondta senki, hogy papírból vagy! Sőt, alázattal borulunk le nagyságod előtt!
Na, de azért szebb volna az idényed, ha nem mocc nélkül zárnád... Most olvastam egy motoros könyvben, hogy a motoron a levegőt 10 fokkal kevesebb érezzük, mint valójában van. Tehát Te -14 fokban ültél Villámra. Brrrrrr....
116 paci. Sok. Nem is értem minek 150-190 lovas gépeket csinálni, és engedni a közútra. Főleg olyan emberek alá, akik nem tudják kontrollálni, csak egyenesben.
Voltam bent Eriknél. Remélem nem haragszik meg a Családja, ha tolmácsolom, hogy mindenkit puszil.
Sajna nem volt túl jó passzban (vszeg én sem lennék hasonló helyzetben). Úgy sacc 3 nap múlva várható orvosi vélemény a sérült boka (+bőr+minden egyéb) felépülésével kapcsolatban. Most Ani nem mondott sok bíztatót ezzel kapcsolatban sajnos. De úgyis minden rendben lesz, erős Viking Erik!
Gyerekek! Azert ne feledjetek el, hogy Ratesz bacsi januartol - marciusig letolt vagy 1800km-t, szoval azt hiszitek betojok egy kis mocizastol 5-10 fokban? Muszaki vizsgara -4-ben vittem el - na ez mar tenyleg beteges volt...
Ahhoz, hogy az idén beteljesedjen a gurulás, még az égiekkel is egyeztetni kell. Így hát arra kérek mindenkit, hogy a következő holdvilágos éjszakán járjátok el az anti-esőtáncot. Mert a medvetánc egyszer sem biztos, hogy elég lesz. Egy jó tanács a táchoz: erősen alul kell öltözni hozzá és pontban éjfélkor kell a rituálét végrehajtani!
F@sza volna, ha így lehetne befolyásolni az időjárást! Én hiszek benne...
Maradjunk annyiban, hogy holnap 8-tol van meeting, es ott lesz "valami nagy bejelentes". Remelem az, hogy huzunk haza, de ez meg kozel sem 100%. Szoval delelott mar lehet tudni fogom, hogy mi is varhato. De azert ne eld bele magad, hogy iden fogunk mocizni... bar nagyon-nagyon jo lenne...
Komolyan nem irtam el! Normal hasznalatnal siman hozhato az 5 liter alatti fogaysztas, mert 3000-tol szinte egyenes a nyomatekgorbeje, sose kell porgetni. A gumifogyasztasrol nem tudok nyuilatkozni, majd meglatjuk - remelhetoleg...
Egyebkent a 2002-estol van mar 116LE verzio is, de nekem nincs szuksegem ilyen izomgepre, ez is tobb, mint eleg.
Tényleg nagyon szép! Jó erős, nyalja a gumikat ezzel a nyomatékkal. Nagyon alacsony a fogyasztása, nem írták el egy tizessel a számokat?
2 embert elküldött? micsoda kis menyecske! Nagyon helyes! Szép kis gép volt, jó állapotban, kerüljn is jó gazdihoz! Remélem hamar tudsz venni vmi vasat helyette. Addig se tűnj el a fórumról!
Majdnem elfelejtettem: nagyon szeretnek mar ismet gurulni, mert mostanaban csak dolgozok mint egy allat. A kapitalizmus ram is lecsapott... Jo lenne nemi gurulas - gulyas kombinaciot osszehozni... Ne tudjatok meg, hogy mennyire ki vagyok ehezve egy jo kis magyar kajara... itt nemetben kritikan aluliak a kajak - ill. megfizethetetlenul dragak a jok.
Szia Tunderke! Orulok, hogy tetszik a joszag!
A paramterei kb. 106LE, 955ccm, 199kg, 4-5literes fogyasztas, es 94NM (!) nyomatek! Szerintem boven eleg. Egy kicsit turas, fejidomos, de azert nemi sport DNS-el rendelkezo europai gep szerintem pont igy nez ki.
A voros villamot egy pesti srac vitte el, bar en nem voltam ott a felesegem azt mondta, hogy rendesek voltak. Adri meglehetosen kritikus tud lenni az emberekkel, igy batran allithatom, hogy jo helyre kerult. Csak annyit, hogy 2 embert mar elkuldott ezek elott, mert nem erezte az elhivatottsagot a vas irant!
Örülök, hogy jó kezekben van a beteg.
Jager, jó seggű ápolónő...kezdek irigykedni...na jó azért nem.
És erről jut eszembe, ha el szeretnénk ezt kerülni: mit történt?
Mostanában nem is nagyon láttam közelről motort, mert kerülöm Zümit, amióta fáj a csuklóm.
De mostmár itt az ideje gyógyultnak ítélnem magam. Csak reggel nagyon hideg van már, h felüljek. Nagyon unom a reggeli beöltözést, aztán a munkahelyen vissza. Kéne verda, de az megint egy csomó pénz....
Olvastam az este ezekről a blokkokról. Annyi negatívumot említenek mindenütt, hogy 2500 körül alig észrevehtően rángat. Viszont bárhonnan azonnal mozdul még motorfékről is, és nem kontrollálhatatlan a terhelésváltás. Gondolkodom... Penge az erőforrás!
Es Te Nyuszikusz, perfektul kezeled mar a sarga villamot?
Na, de azért szebb volna az idényed, ha nem mocc nélkül zárnád... Most olvastam egy motoros könyvben, hogy a motoron a levegőt 10 fokkal kevesebb érezzük, mint valójában van. Tehát Te -14 fokban ültél Villámra. Brrrrrr....
116 paci. Sok. Nem is értem minek 150-190 lovas gépeket csinálni, és engedni a közútra. Főleg olyan emberek alá, akik nem tudják kontrollálni, csak egyenesben.
Sajna nem volt túl jó passzban (vszeg én sem lennék hasonló helyzetben). Úgy sacc 3 nap múlva várható orvosi vélemény a sérült boka (+bőr+minden egyéb) felépülésével kapcsolatban. Most Ani nem mondott sok bíztatót ezzel kapcsolatban sajnos. De úgyis minden rendben lesz, erős Viking Erik!
Hazatértél külhonból? Milyen vóóóóót?
F@sza volna, ha így lehetne befolyásolni az időjárást! Én hiszek benne...
Sokkal szebb is lett a napom tőle
Egyebkent a 2002-estol van mar 116LE verzio is, de nekem nincs szuksegem ilyen izomgepre, ez is tobb, mint eleg.
2 embert elküldött? micsoda kis menyecske! Nagyon helyes! Szép kis gép volt, jó állapotban, kerüljn is jó gazdihoz! Remélem hamar tudsz venni vmi vasat helyette. Addig se tűnj el a fórumról!
A paramterei kb. 106LE, 955ccm, 199kg, 4-5literes fogyasztas, es 94NM (!) nyomatek! Szerintem boven eleg. Egy kicsit turas, fejidomos, de azert nemi sport DNS-el rendelkezo europai gep szerintem pont igy nez ki.
A voros villamot egy pesti srac vitte el, bar en nem voltam ott a felesegem azt mondta, hogy rendesek voltak. Adri meglehetosen kritikus tud lenni az emberekkel, igy batran allithatom, hogy jo helyre kerult. Csak annyit, hogy 2 embert mar elkuldott ezek elott, mert nem erezte az elhivatottsagot a vas irant!
Küldöm a tegnapi elmaradtakat a sisak miatt!
és
Örülök, hogy jó kezekben van a beteg.
Jager, jó seggű ápolónő...kezdek irigykedni...na jó azért nem.
És erről jut eszembe, ha el szeretnénk ezt kerülni: mit történt?