2007,március 31.délután két óra!
CBPista barátom GSRrel és másik barátom a Barni a barátnőjével Szilvivel és az 1000SV-vel rövid túrázásra indulnak a Balaton északi partján.Almádiban találkoznak a benzinkúton.Oda beérkezik egy Opel korzás idóta,ideiglenesen bevont jogsival,forgalmi nélkül.Együtt tankolnak,de a Corsás "ember",hamarabb hagyja el a kutat és elindul alsóőrs irányába.3 percel később a motorosok is elindulnak,lájtos tempóval,szintén alsóőrs irányába.a 28as kilóméterkőnél a corsás már velük szemben kb160-180km/h val jön velük szemben és beleakad a Barniba a kocsi bal elejével,mivel előbb kezdett előzésbe mint ahogy azt kellett volna.A Barni fél teste beleszalad az autóba a barátnője még bele is passzírozta a tankba a megmaradt részét és a lány 70 métert repül előre egy kis domboldal tetejére,fejjel előre érkezve,így akkora ütést kapott a feje,hogy az agytörzse benyomódik a koponyába. A CBPista mögöttük,kb 100 méterre látva az eseményt,agyilag leblokkolva nyomta a féket,de ezt mind hiába,hisz a Corsa gellert kapva nekicsapódik a szalagkorlátnak és onnan visszapattanva egyenesen a GSRnek ütközik,de már a jobb oldalával,ami ketté vágja a derékba a az Istvánt.Amindannyian szörnyethalank a helyszínen a Barni darbajai a fán és az autóban meg az árokban.A corsás egy év négy hónap fogházat kapott,de már szabadúlt.
nem kell kinyomozni,,,ha gondolod leírom ide,,,de ha akarod elküldöm emailba,,,,,nem volt egyszerű,,,,2007ben nem túrázni jártunk,hanem temetésről temetésre,,,,nekem abban az évben 7 motoros barátom halt meg,,,nehéz volt feldolgozni,de nekik már jó és fentről vigyáznak az evilági motorosokra ,,,és ebben biztos vagyok,főleg mikor elestem,,,202vel sikerült dobnom a gépet,,,egyenes útszakasz,október 20.ika ,45 percel később találtak meg és majdnem elvéreztem,,,,hát igencsak vigyáztak rám
Alkatrész ügyben sajnos nem nagyon tudok segíteni, max a sugo féle bontót tudnám ajánlani. Régen Majosházán is volt egy nagy bontó, de nem tudom megvan-e még
ez a sors,,,ebbe nem lehet beleszólni,,inkább így dögöljek meg,minthogy rákban,,,,látod még is felültem,,,most egy barátomtól kaptam egy Banditot átmenetileg,mert most sajnso nincs motorunk és neki csak otthon állt,mivel inkább pályázik,,,cserébe én veszek rá hiányzó idomokat és levizsgáztatom,,,,de nem tudok MOTOR NÉLKÜL lenni,,,,,idegbeteg leszek és fursztrált,,,,asszonykám is motorozik a GSReknek köszönhetően született meg a kisfiunk, Balázs...ha akkor mikor a legjobb barátom CBPista meghalt és leteszem a motort,akkor most nincs fiam,és nincs ilyen kedves és bájos feleségem,,továbbá minden lépésnél és non-stop fáj a lábam,amit félig leszakítottam az esésnél,,akkor majdnem ott maradtam,de akkor is jó motorozni,,,,,nem szabad ezzel foglalkozni,hanem csak menni,figyelni és ésszel húzni a gázt,,,,,Boldog kilométereket,széles utat mindenkinek.......
halkan megjegyzem,hogy nagyon kellemeset csalódtam a Banditban,,,szerintem jobban megy mint a GSR és kényelmesebb...király gép,,,,,tényleg nincs senkinek elfekvő k4es első sárvédő,faridom és kerek első lámpa?köszönöm előre is,,üdv:káj
Hát nekem sose volt 400-am. De itt többen többet írtak már Nem tudom kinek van igaza. De csomynak igaza van ha lapkás és cserélni kell akkor az úhyis csak akkor derül ki szét van szedve már, úgyhogy ilyen szempontból mindegy, szelepfedél le, aztán kiderül.
szeva. utánanéztem a vezérlésnek és találtam manuált. csavaros álítású a 400-as blokja. nekem gsxf 400 am van és gsf manuált találam aminek ugyan az a blokja meg a banditnak is.
Hát így is fel lehet fogni. A tegnapi éjjel nagy részét azzal töltöttem, hogy kinyomozzam mi is történt és közbe akarva-akaratlanul is találtam információt ezekről a szerencsétlenül járt motoros társakról. Például azt, hogy az egyikük három kisgyermeket hagyott hátra
Nekik sovány vígasz, hogy az édesapjuk talán egy jobb helyre került
Még annyit a történtekhez, hogy mind a három balesetben autós volt a másik fél és az ő hibájukból történt a baleset! Vagyis két esetben biztos. Az egyik esetre vonatkozóan nem találtam egyértelmű infót, de a másik két esetben az autós volt a hunyó.
Sőt az egyik esetben az autós két motorral ütközött frontálisan, mert neki muszály volt előznie. Ebben a balesetben három motoros társunk veszett oda
Nyugodjanak békében!
Igen!
Érdekes lenne egy olyan felmérés is a tisztelt döntéshozók részéről, hogy hány motoros baleset bekövetkeztéért felelnek a trehány, elhanyagolt utak! Nem csak mindig a gyorshajtáson kéne lovagolni , és a harmincas táblánál 55-el "száguldozóra" lesújtani a törvény erejével.
Amikor az osztrák Alpokban tekeregtem, valahogy sokkal jobb érzés volt motorozni még a kiadós esők ellenére is, mert nem kellett annyit az útminőségre figyelni!
Néha a kaméleonhoz hasonlítom magamat, és motoros társaim. Egyik szemed az úton, másik meg a forgalmat figyeli..
Tényleg vigyázzon mindenki nagyon, és normális épeszű módon közlekedjünk! (Magamat is beleértve)
Én úgy fogom fel ők biztos már az égi hyper utakat járják. Nincs kátyú, trafi, sóder a kanyarban, adó. Teli jobbnál jobb kanyarokkal. Így már nem is olyan szörnyű. A motorozás gyakran szerencse függő sajnos. Én azt a nézetet vallom, hogy amíg az utra koncentrálok, hogy nehogy eltaknyoljak egy tank méretű kátyóban, addig sokkal kevesebbet figyelek a forgalmi szituációra. Tehát tudnának ezellen tenni ha akarnának. A sok benyát amit a vasba ill az autóba nyomok, tartalmazza az útadót. Ilyen kérdés az hogy a kipufogó hangossága is téged véd. Visszatettem a gyárit kétszer annyian nem vettek észre. Szembesáv, ráhúzás hasonlók. Ezért is baszogat a rendőr. Mindegy ki a hibás a balesetekben úgyis rád húzzák a vizes lepedőt.pl: Gyorsan jött, nem láttam, biztos 150 jött. Sok oktatás van ami hasznos , de kurv.. drága is. Legalább is nekem . A hyper szuper cuccok is a csillagos eget súrolják. Hozzáteszem ez is csak itt európába. Nah ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy milyen védtelenek is vagyunk az úttesten. Srácok vigyázzatok magatokra!